Kőkemény ellenőrzések és elektronikai tilalom a 43. sakkolimpián

Sakkolimpia
Nagyszabású megnyitóval indult a 43. sakkolimpia
Vágólapra másolva!
Batumiban vasárnap este a Black Sea Arénában ünnepélyesen megnyitották a 43. sakkolimpiát. A grúz művészeti élet legjobbjai elkápráztatták az öt kontinensről érkezett résztvevőket. A politikai élet jelentős képviselői, így a sportminiszter, Miheil Batiasvili is kiemelte, hogy mekkora jelentőséggel bír, hogy 185 ország csapatai versenyeznek majd abban a sportágban, ahol kiemelkedő eredményeket értek el, elsősorban Nona Gaprindasvili és Maja Csiburdanidze sikereitől volt hangos a sakkvilág. A Nemzetközi Sakkszövetség alelnöke, a görög Georgiosz a közelgő elnökválasztás előtt egyfajta kortesbeszédet is tartott, a FIDE megújulásának szükségességéről is beszélt a sakkolimpiát megnyitó üdvözlésében. Megtartották a színsorsolást, férficsapatunk az első táblán világossal, női válogatottunk sötéttel kezdi meg szereplését a 11 fordulós viadalon.

Az Adzsár Autonóm Köztársaság székhelye, Batumi sakk lázában ég. A grúz sport-és sakkrajongók női válogatottjuktól várnak kiemelkedő sikert, érmes helyezést. Csapataink szombaton hajnalban érkeztek meg, remélhetően elégedettek a kiválasztott szálloda nyújtotta kényelemmel. A Sportpalotától mintegy 12 kilométerre van a hotel, de valamennyi csapatnak többet-kevesebbet kell majd utaznia a fordulók megkezdése előtt. Ennek optimális megszervezése a szervezők egyik komoly feladata.

A versenyterem már készen áll a 43. sakkolimpiára Forrás: fide.com

A két évvel ezelőtti bakui olimpiához hasonlóan nem alkalmazzák a szigorú zéró tolerancia szabályt – a késés azonnali játszmavesztés –maximálisan 15 percet lehet késni, de a hotelekből a buszok indítását a hivatalos 15 órai kezdéshez igazítják, illetve a biztonsági intézkedésekhez, belépéskor a röntgenkapuk miatt jóval korábbi megérkezést javasolnak.

A Nemzetközi Sakkszövetség 2015-ben hozott ún. „Anti Cheating" szabályzatot, amely az elektronika ugrásszerű fejlődésével kialakult helyzetben próbálja meg kiküszöbölni mindennemű csalási lehetőséget. Nem a sakkvilág legjobbjaira jellemző, hogy nem megengedett eszközökkel próbálják megszerezni a győzelmet, vagy éppen megmenteni a partit.

A FIDE vezérkara és különböző bizottságok Batumiban is a technika segítségével próbálják a csalás lehetőségét kizárni.

A beléptetéskor a röntgenkapuk jelentik az első akadályt, mobilt, mindenféle elektronikai eszközt tilos a versenyterembe bevinni, a játékosok csak a szervezők által rendelkezésükre bocsátott tollal írhatják a játszmát.

A vasárnap esti ünnepélyes megnyitón tartották meg az első forduló színsorsolását Forrás: fide.com

Fordulónként 20-30 sakkozó, 5-10 csapatkapitány, szekundáns kerülhet kijelölésre, akiket játszma közben is ellenőrizhetnek (séta közben, vagy éppen frissítőjük elfogyasztása közepette) linear scanner segítségével, az ellenőrzés megtagadása játszmavesztéssel jár! Az ellenőrzés elsősorban a különböző szektorok legjobb csapataira terjedne ki. Ez a procedúra már korábban is nagy vihart kavart, nagyon zavaró koncentrálás közepette megzavarni a játékosokat, időzavarban, a második időkontrollnál már hasonló vizsgálatra nem kerülhet sor. A játszma befejezése után 10-20 játékost terveznek megvizsgálni szinte motozás szintjén.

Valamennyi foruló összes játszmáját Ken Regan professzor programja alapján vizsgálják át.

A meccsbírók feladata, hogy figyelemmel kísérjék a játékosok mozgását, különös tekintettel arra, ha valaki túlzottan gyakran látogatja meg a mellékhelyiséget, vagy éppen a dohányzásra kijelölt területet keresik fel.

A kapitányok nem hagyhatják el a versenytermet, míg csapatának meccse még tart, forduló közben egyszer adhatják át kapitányi szerepkörüket, de ezt írásban kell jelezniük a meccsbíró felé. A kapitányok parti közben csak két esetben konzultálhatnak játékosaikkal, ha az ellenfél döntetlent ajánlott, s annak elfogadása, vagy elutasítására mondhat a bíró jelenlétében rövid yes, vagy no tanácsot, illetve játékosának szólhat, hogy kínáljon-e döntetlent.

Nagyszabású megnyitóval indult a 43. sakkolimpia Forrás: fide.com

A fordulókra reggel 9 óráig kell leadni az összeállítást, 10 órakor hozzák nyilvánosságra az aznapi mérkőzések összecsapásainak listáját. Az első forduló előtt mindig van izgalom, hogy miként futnak be az információk a csapatok megérkezéséről. Nem volt könnyű feladat az utazás megszervezése, a Turkish Airlines Isztambul-Batumi járatain napokon keresztül a sakkvilág legjobbjai is utaztak. A második variáció Kutaiszi volt, ide érkeztek meg válogatottjaink is, ez mintegy 150 kilométeres plusz buszos túrát jelentett, Tbilisziból a 250 kilométer leküzdése akár 6 óráig is eltarthatott. A bírók egy része a Sportpalotától 25 kilométerre lakik, a napi utazás mennyisége azért nem összehasonlítható a tromsői napi 140 kilométerrel. A szálloda kitűnő, a tudósításaim várhatóan lassabban készülnek majd el.

A vasárnap esti ünnepélyes megnyitón tartották meg az első forduló színsorsolását.

Az olimpia főbírója, a görög Takisz Nikolopoulosz az indiai exvilágbajnok Visanathan Anand és a grúz női válogatott éltáblása, Nana Dzagnidze közreműködését kérte. A rajtlistán első, a címvédő amerikai csapat az éltáblán világossal kezd, a rangsor szerint 12. válogatottunk sötéttel. A női olimpián az orosz együttes, így a 13. válogatottunk is az éltáblán sötéttel rajtol. A ma reggeli kapitányi értekezletet követi a bírói megbeszélés, a játékteremmel való ismerkedés. Magyar idő szerint 13 órakor megkezdődik a viadal. Az olimpia hivatalos honlapján élőben is lehet követni a partikat.