Németh Zsanett bejutott a legjobb négy közé a budapesti birkózó-vb-n

NÉMETH Zsanett
Németh Zsanett (pirosban) és a fehérorosz Vaszilisza Marzaljuk a nők 76 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében a budapesti birkózó-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában
Vágólapra másolva!
Második mérkőzését is megnyerte, így a 76 kilós Németh Zsanett elődöntőbe jutott a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokságon kedden, azaz szerdán már éremért léphet szőnyegre. Az első mérkőzésén hárompontos hátrányról fordított esélyesebb riválisa ellen. A 65 kilós Sleisz Gabriella és a 72 kilós Szmolka Nikoletta kikapott a 16 között.

Németh a selejtezőben nem számított esélyesnek Vaszilisza Marzaljukkal szemben, aki aktívabban kezdte a mérkőzést, de az egyik lábra támadását követően a magyar versenyző a földharcban lebontotta ellenfele fogását, így egy mögékerüléssel 2-0-ra elhúzott. Másodjára viszont már nem hibázott a vb-ken és Eb-ken négyszer-négyszer érmes Marzaljuk, ráadásul a mögékerülés után még be is billentette a tavaly Eb-ezüstérmes magyart (2-4).

Németh Zsanett (pirosban) és a fehérorosz Vaszilisza Marzaljuk a nők 76 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében a budapesti birkózó-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában Forrás: MTI/Czagány Balázs

A második három percben Németh kezdte felőrölni a 2015-ös Európa Játékokon győztes ellenfelét, egy kitolással minimálisra csökkentette hátrányát, és még két perc volt hátra. Hiába volt még ideje, egy rossz akciónál szinte magára rántotta Marzaljukot, aki így már 6-3-ra vezetett. Az UTE 24 éves versenyzője viszont nem adta fel, űzte-hajtotta a fehéroroszt, s bár egy-egy mögékerüléssel és kitolással egyenlített (6-6), ez még nem neki kedvezett, mert Marzaljuknak több kétpontos akciója volt.

A hátralévő 15 másodperc azonban elég volt Németh számára még egy mögékerülésre elfáradt ellenfelével szemben, így meglepetésgyőzelmet aratott.

Jöhetett a negyeddöntő, ahol a tavaly Eb-ezüstérmes magyar versenyzőre könnyebb feladat várt, ugyanis Naranchimeg Gelegjamts a legjobb eredményeit 2010-ben érte el, amikor megnyerte az Ázsia Játékokat és második lett a kontinensbajnokságon, azóta viszont nem volt számottevő sikere.
Az UTE 24 éves birkózója aktívabb volt ellenfelénél, akit ezért meg is intettek. A mongol versenyző nem tudott fél percen belül akciót véghez vinni, így 1-0-s előnnyel vonulhatott pihenőre Németh. A folytatásban viszont őt figyelmeztették, de ő "akciókényszerben" egy kitolást végrehajtott, azaz 2-0-ra vezetett, amikor már csak másfél perc volt hátra. A hátralévő időben Gelegjamts próbálkozott becsülettel,

de Németh egy lábra támadást követően visszafogott, s ellenfele mögé került (4-0), ezzel bebiztosította négy közé jutását.

Az elődöntőben a címvédő török Yasemin Adarral találkozik, aki idén megnyerte az Európa-bajnokságot is. Ha Németh újabb bravúrt hajt végre, akkor szerdán az aranyért küzdhet, ellenkező esetben pedig a bronzért.

Sleisz Gabriella ugyanúgy pont nélkül maradt a japán Gempei Ajana ellen, mint előzőleg a 68 kilós Wilson Vanesza. A magyar birkózó az első három percben jól tartotta magát, U23-as világbajnok ellenfele csak abból szerzett egy pontot, hogy Sleisz a figyelmeztetését követő fél percben nem tudott akciót csinálni. A folytatásban viszont már nem koncentrált megfelelően védekezésben sem, ugyanis az Ázsia-bajnokságon ezüstérmes riválisa kétszer is derékon ragadta, melyből egyszer a hátára, egyszer az oldalára döntötte a magyart, így 7-0-ra elhúzott. A japán a hajrában kitolással (0-8) tette még magabiztosabbá nyolcaddöntős sikerét.

A magyar Wilson Vanesza (kékben) és a kirgiz Mejerim Zsumanazarova a nők 68 kilogrammos súlycsoportjának selejtezőjében a budapesti birkózó-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában Forrás: MTI/Czagány Balázs

Szmolka, ha lehet, még nehezebb ellenfelet kapott Nasanburmaa Ochirbat személyében, aki kétszeres vb-bronzérmes. A mongol birkózó gyorsan érvényesítette a papírformát, egy lábra támadásból földre vitte a magyart, aki ráadásul tusveszélyes helyzetbe került, de bravúrosan kivédekezte a szituációt, viszont az eset után ápolni kellett a vállát. Ochirbat végül a második menet elején érte el a technikai tushoz szükséges tízpontos különbséget (0-10).
A nap negyedik magyarja, a selejtezőben alulmaradt Wilson már biztosan nem kerül vigaszágra, mivel kirgiz legyőzője rögtön a következő körben kikapott.

A 18 órakor kezdődő esti éremcsatákban a szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában az ukrán születésű Olejnik Pavlo a bronzéremért léphet majd szőnyegre az olasz-kubai Abraham de Jesus Conyedo Ruano ellen.