Vágólapra másolva!
Minden jegy elkelt a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokság szombati napjára, így telt ház várja majd a versenyzőket.

A szervezők csütörtöki közleménye szerint a jegy nélkül maradt szurkolók sem maradnak le a magyarok szerepléséről, mert "élőben továbbra is követhető az esemény az M4Sport, a Duna World és az m4sport.hu csatornákon".

Szombaton telt ház lesz a budapesti birkózó-vb-n Forrás: Birkózó-világbajnokság 2018 Budapest

A felfokozott érdeklődés érthető, mivel

szombaton mutatkozik be a vb-n az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, egyúttal háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás

a kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában, továbbá a világbajnok, 97 kilós Kiss Balázs és a tavaly Eb-ezüstérmes nehézsúlyú Lám Bálint.

Emellett az esti éremcsatákban érdekelt lehet a 60 kilós Torba Erik, a 67 kilós Krasznai Máté és leginkább a 87 kilós Lőrincz Viktor, aki kétszer nyert már bronzot vb-n, tavaly pedig Európa-bajnok volt.

A program délelőtt 10.30-kor kezdődik, míg az éremcsatákra 18 órától kerül sor.