Vágólapra másolva!
Játszmát sem nyertek a címvédő házigazdák az utolsó klasszikus Davis-kupa-döntő első napján Lille-ben. A horvátokat semmi nem tudta kizökkenteni, Borna Coric magabiztosan intézte el Jérémy Chardyt, de Marin Cilic sem botlott Jo-Wilfried Tsonga ellen, így a szombati páros előtt 2:0 a vendégeknek.

A Davis-kupa szabálya szerint pénteken mindig a csapatok első számú játékosai (az aktuális ranglista alapján) az ellenfél második legjobbjával mérkőznek. Olykor azért az élet átírja a szabályalkotók eredeti elképzelését. Valami ilyesmi történt most is, mert igaz ugyan, hogy Jo-Wilfried Tsonga csak 259. a világranglistán, de

ha valakinek lehet esélye a horvátok ellen ezen a hétvégén Lille-ben, akkor az sokkal inkább a 33 éves Tsonga, mint Jeremy Chardy.

Az egy külön bekezdést megérne, hogyan esett a francia kapitány, Yannick Noah választása pont erre a két játékosra. Nehéz és értelmetlen lenne megkérdőjelezni a tenisz egyik legendájának – aki játékosként és kapitányként is maradandót alkotott – a döntését, de nehéz elképzelni, hogy amikor a salak mellett döntöttek, akkor is Tsongában és Chardyban gondolkodtak.

Jeremy Chardy jó kis teniszező, de, aki még nem hallott róla ne érezze magát kellemetlenül. Egyszer eljutott a 25. helyig a ranglistán, nyert egy ATP-versenyt, még 2009-ben, Stuttgartban (akkor még salakon), és minden Grand Slamen eljutott legalább egyszer a negyedik fordulóig, sőt az Australian Openen negyeddöntőt játszott 2013-ban. De! A Davis-kupában, a 2009-es bemutatkozása óta összesen hat meccsen kapott lehetőséget, igazából egyetlen fontos mérkőzést játszott, még 2011-ben az osztrákok ellen. Az idén salakon 13 mérkőzésből hetet nyert, majd füvön 15-ből tizenkettőt, tehát nem a salak a legjobb borítása.

Borna Coric ellen gyakorlatilag semmi esélye nem volt,

a 21 éves horvát leiskolázta. Ha valaki eddig nem jegyezte meg Coric nevét, akkor itt az ideje. Ő győzte le Rafael Nadalt Bázelben, amikor még csak 17 éves volt. Rengeteget erősödött azóta, és ha nem sérül meg, akkor 2019-ben bekerülhet a top tízbe. Chardyval nem sokat bíbelődött, a 20 ezer hazai szurkolót gyorsan lecsendesítette egy 4:0-s kezdéssel, attól kezdve csak az volt a kérdés, meddig tart a teniszlecke. A vendégeket talán az aggaszthatja, hogy

Coric 6:2, 7:5, 4:3-nál lement a pályáról, hogy ápolják.

A találkozó befejezése így sem okozott gondot neki, 2 óra 19 perc alatt győzött, a 3. szettet 6:4-re hozta.

Borna Coric szerzett vezetést a horvátoknak a Davis-kupa-döntőben Forrás: AFP/Denis Charlet

Ha a férfiteniszben van játékos az elmúlt 10-15 évből, akiben benne maradt az igazán nagy eredmény, például egy Grand Slam-trófea, akkor az egyik biztos, Jo-Wilfried Tsonga. A tehetsége, a fizikális adottságai alapján bármit elérhetett volna. Óriási közönségkedvenc mindenhol az Ali becenévre hallgató francia, nincs olyan rivális, akinél nem bizonyult jobbnak legalább egyszer. Nem gondolta volna senki 2008-ban, amikor elvesztette az Australian Open döntőjét (Novak Djokovictól kapott ki 6:4, 4:6, 3:6, 6:7-re), hogy többet nem jut fináléba Grand Slamen.

Hiába győzte le Roger Federert 2011-ben a wimbledoni negyeddöntőben (3:6, 6:7, 6:4, 6:4, 6:4), a fináléért kikapott Djokovictól.

Jo-Wilfried Tsongától várta a kapitány a csodát Forrás: AFP/Philippe Huguen

Nyert 16 ATP-versenyt, kétszer volt elődöntős a Roland Garroson, de az igazi áttörés elmaradt. Talán azért is, mert gyakran bajlódott sérüléssel, többször kellett hónapokat kihagynia. Legutóbb február elején dőlt ki a sorból és csak szeptemberben tért vissza. Az elmúlt hetekben mindössze egy mérkőzést nyert meg az ötből, de Yannick Noah úgy gondolta, szükség van a tapasztalatára, és ő az a kaliber, aki képes feltámadni, meglepetést okozni. Most nem nyomhatta őt az esélyesség terhe.

Marin Cilic egy hete még Londonban az ATP-világbajnokságon versenyzett keménypályán. Ez azonban nem látszott a játékán, tökéletesen sikerül az átállása salakra. A franciák állítólag miatta választották a salakot, mert úgy gondolták, itt a leginkább sebezhető. Nem jött be a húzás, mert Cilic 6:3, 7:5, 6:4-re verte Tsongát.

Az okozott némi izgalmat a 2 óra 22 percig tartott találkozón, hogy

a horvát rendszeresen sokáig pattogtatta a labdát az adogatásai előtt, amit a francia nehezen viselt.

Ilyenkor a két szurkolótábor is összecsapott kicsit, de a hangpárbajon túl nem történt atrocitás. Tsongának ötször volt fogadóelőnye, de egyszer sem tudott brékelni.

Cilic játszmánként egyszer elvette ellenfele adogatását, és így a vártnál is könnyebbé tette a találkozót.

Marin Cilic tudta, mit ér a győzelme Tsonga ellen Forrás: AFP/Philippe Huguen

A franciák a szombati párosban azért küzdenek, hogy maradjon még esélyük vasárnap, de az eddigiek alapján elképzelhetetlen, hogy a hazai csapatban van olyan játékos, aki Coric vagy Cilic ellen nyerni tudna ezen a hétvégén.

Davis-kupa, döntő:
Franciaország-Horvátország 0-2 - állás az első nap után
Jo-Wilfried Tsonga - Marin Cilic 3:6, 5:7, 4:6
Jérémy Chardy-Borna Coric 2:6, 5:7, 4:6