Bardet nem indul a Giro d'Italián

Romain Bardet
Romain Bardet (FRA - AG2R - La Mondiale) during the Tre Valli Varesine 2018 cycling race, Saronno - Varese 197 km on October 9, 2018 in Italy - Photo Luca Bettini / BettiniPhoto / DPPI
Vágólapra másolva!
Romain Bardet kihagyja a májusi Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyt, hogy a hazai viadalára, a Tour de France-ra koncentráljon.

Csapata, az AG2R kedden jelentette be, hogy bár az eredeti tervek szerint a vb-ezüstérmes Bardet indult volna az olasz körön, végül kihagyja a viadalt, mert jövőre a francia versenyre fókuszál. Vincent Lavenu csapatigazgató szerint ez egy jól megfontolt döntés Bardet és az edzői stáb részéről.
"A Tour menetrendje jobban illik az ő sajátosságaihoz, mint a Giro" - tette hozzá.

A 28 esztendős Bardet eddig még nem állt rajthoz a Girón, míg a Touron kétszer is a dobogón végzett: 2016-ban második, tavaly harmadik lett összetettben, majd az idén hatodikként zárt.
A 102. Giro d'Italia május 11-én Bolognából indul el, a befutó június 2-án, Veronában lesz. A Tour de France július 6-án Brüsszelben rajtol, a 3460 kilométeres verseny július 28-án szokás szerint Párizsban, a Champs-Elysées-n zárul.