Társoldalunk:

Jól haladnak a tokiói olimpia előkészületei

2018.11.28. 11:30

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke elragadtatva beszélt a 2020-as tokiói olimpia előkészületeiről a japán fővárosban.

Már most, kevesebb mint két évvel a játékok előtt látjuk, hogy minden a helyén van Tokióban egy sikeres olimpiához" - mondta szerdán a német sportvezető, aki a NOB végrehajtó bizottságának ülésére, illetve a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) közgyűlésére érkezett a szigetországi metropoliszba.

"Nem emlékszem olyan rendező városra, mely ilyen jól állt volna a felkészülés ezen szakaszában."
A tokiói szervezőknek több nehézséggel is meg kellett küzdeniük az elmúlt években, többször komoly költségcsökkentést hajtottak végre, az Olimpiai Stadion terveit is megváltoztatták kényszerűségből és a játékok logóját is átterveztették.

Az olimpiai falu építése is szépen haladForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Michael Kappeler

A legutóbbi, tavaly decemberben végrehajtott költségcsökkentés óta viszont nyugodt körülmények között zajlanak az előkészületek. Az egyedüli komoly kihívást a versenyek nyári időpontja jelenti, mivel a városban idén júliusban rekkenő hőség volt, 41,1 Celsius fokot is mértek, márpedig az olimpia 2020. július 24-én veszi majd kezdetét.

Bach ugyanakkor szerdán úgy nyilatkozott, nem aggódik emiatt. Mint jelezte, már felállítottak egy speciális munkacsoportot, melyben orvosok is dolgoznak, s ez javaslatokat tesz majd a helyzet megfelelő kezelésére.