Vágólapra másolva!
Ötszettes vereséget szenvedett utolsó ausztrál nyílt bajnokságán Andy Murray, a britek háromszoros Grand Slam- és kétszeres olimpiai bajnok teniszezője.

A 31 éves volt világelső - aki pénteken bejelentette, hogy csípőproblémái miatt legfeljebb a wimbledoni tornáig fog versenyezni - a spanyol Roberto Bautista Aguttól kapott ki hétfőn 4 óra 14 perces mérkőzésen. A Melbourne-ben ötször döntős

Murray láthatóan bicegett, sántikált a labdamenetek között, de a meccs nagy részében egyenrangú ellenfele volt a 22. kiemeltnek.

Andy Murray búcsúzott az Australian Opentől Forrás: AFP/Greg Wood

A kétszeres címvédő Roger Federer ugyanakkor magabiztosan kezdte meg az Australian Opent,

három szettben búcsúztatva Gyenyisz Isztomint, hetedik találkozójukon is legyőzve az üzbég játékost. A 20-szoros Grand Slam-bajnok svájci sztárra a második fordulóban a selejtezőből érkezett brit Dan Evans vár, aki 189. a világranglistán.

A nőknél is ott lesz a tavalyi bajnok a 64 között: a dán Caroline Wozniacki két sima szettben verte a belga Alison van Uytvancket, aki címvédőként indul februárban a budapesti tornán.

Eredmények:
1. forduló (a 64 közé jutásért):
férfiak:
Federer (svájci, 3.)-Isztomin (üzbég) 6:3, 6:4, 6:4
Cilic (horvát, 6.)-Tomic (ausztrál) 6:2, 6:4, 7:6 (7-3)
Berdych (cseh)-Edmund (brit, 13.) 6:3, 6:0, 7:5
Bautista Agut (spanyol, 22.)-Murray (brit) 6:4, 6:4, 6:7 (5-7), 6:7 (4-7), 6:2
Monfils (francia, 30.)-Dzumhur (bosnyák) 6:0, 6:4, 6:0
Seppi (olasz)-Johnson (amerikai, 31.) 6:4, 4:6, 6:4, 6:3
Ebden (ausztrál)-Struff (német) 1:6, 6:4, 6:3, 6:4
Thompson (ausztrál)-Lopez (spanyol) 6:1 ,7:6 (7-0), 6:3
McDonald (amerikai)-Rubljov (orosz) 6:4, 6:4, 2:6, 6:4
Laaksonen (svájci)-Basic (bosnyák) 6:4, 7:6 (7-4), 4:6, 6:3
Trocki (szerb)-Carballes Baena (spanyol) 6:1, 1:6, 2:6, 6:1, 6:4
Milman (ausztrál)-Delbonis (argentin) 6:3, 3:6, 7:6 (7-3), 6:2
Fritz (amerikai)-Norrie (brit) 6:3, 7:6 (8-6), 6:2
Nisioka (japán)-Sandgren (amerikai) 6:4, 7:6 (7-5), 4:6, 6:4

nők:
Wozniacki (dán, 3.)-Van Uytvanck (belga) 6:3, 6:4
Kvitova (cseh, 8.)-Rybarikova (szlovák) 6:3, 6:2
Barty (ausztrál, 15.)-Kumkhum (thaiföldi) 6:2, 6:2
Camelia Begu (román)-Petkovic (német) 6:7 (3-7), 4:3-nál Petkovic feladta
Bencic (svájci)-Siniakova (cseh) 6:4, 2:6, 6:3
Larsson (svéd)-Lapko (fehérorosz) 7:6 (7-5), 3:0-nál Lapko feladta
Szasznovics (fehérorosz)-Flipkens (belga) 6:1, 6:1