A beszélgetés elején arra emlékeztettem, hogy 3:1-ig semmi nem utalt arra, hogy a vége 3:6, 4:6 lesz, addig gyönyörűen alakult minden. „A 3:1-es gém az első szettben nagyon peches volt, mert 0:30-unk volt, és 15:30-nál baromi jó pontot játszottam, de bemondták, hogy széles, majd a video-visszajátszásból kiderült, hogy csípte a vonalat – idézte fel a döntő egyik kritikus pillanatát Babos Tímea, majd folytatta az értékelést. – Tehát, 15:40 lehetett volna, ehelyett Stosur hozta a szerváját. Utána a saját szervámnál 40:15 volt, és ott Csang Suaj elkezdett elképesztően jól játszani.
Olyan ritörnöket ütött, amiket ritkán szoktam kapni az első adogatásaim után.
Elment az a gém, és ugyan utána is volt még sanszunk, de valahogy ott megtörtünk. Ők elkezdtek jól játszani, én meg egyre rosszabbul. Valahogy soha nem tudtunk egyszerre jól teniszezni Kikivel. Mindkettőnknek voltak jobb periódusaink, de nagy átlagban, önmagunkhoz képest rosszabbul játszottunk, mint szoktunk. Az igazat megvallva, ők baromi jól játszottak, megérdemelten nyertek.
Viccesen hangzik, de nem izgultam az elején sem, már hozzászoktam ezekhez a nagy meccsekhez, az ilyen szintű döntőkhöz. Nem mentális probléma volt, hogy izgultam, egyszerűen ilyen napom volt, hogy nem éreztem úgy a labdát, a játékot, ahogyan szerettem volna.”
Így is volt még esély. A második játszmában is, 3:3-ig magabiztosabban hozták az adogatójátékaikat, mint az ellenfél. Aztán egy pici megingás elég volt ahhoz, hogy újra hátrányba kerüljenek.
Igen, rengeteg bréklabdát hagytunk kihasználatlanul, 11-ből csak egyet csináltunk meg, míg ők háromból hármat. Az óriási különbség. Sajnálom, hogy így alakult. Ez nem a mi napunk volt. Nekem a ritörn nem működött ma, a szerváim is lassabbak voltak a szokásosnál. Próbáltunk felpörögni, mindent kiadtunk magunkból.
Nem lehet igazából semmire fogni, és nem is akarok kifogásokat keresni, ilyen a tenisz, vannak napok, amikor nem úgy megy, és nem tudod, miért.
Szerintem az ellenfelünk az egész versenyen nem játszott ilyen jól. Bevállalósan játszottak, rengetegszer jöttek a hálóra, sok egyenest ütöttek, és jól is szerváltak.
Azt jól látom, hogy most annyira nem csalódott, mint a US Open-döntő után? Az ugyan egy fájdalmasabb vereség volt, de ezt mindenképp jobban kezeli.
Inkább nem hasonlítom össze a kettőt. Ahogy már az elmúlt hetekben is mondtam, próbálok más mentalitással hozzáállni ezekhez a meccsekhez, meg a teniszhez és önmagamhoz. Persze, szomorú, meg csalódott vagyok, de mégis csak egy újabb Grand Slam-döntőt játszottam, az utóbbi öt Grand Slamből ez a harmadik. Annyira elkeseredettek nem lehetünk.
Hogyan alakul a folytatás?
Szombaton már utazom a következő versenyre, Thaiföldre, ahol csak egyéniben indulok. Utána otthon leszek, az idén először. Ki kell majd pihennem ezt a hosszú túrát, és készülni a következő versenyekre, lehetőségekre. Biztos, hogy nehéz időszak jön, mert tavaly ebben az időben nagyon jól játszottam, de ezt inkább kihívásnak tekintem, és abszolút pozitív vagyok.
Csütörtökön még úgy tervezte Nagy Adrienn, hogy előbb kiszurkolja a Rod Laver Arénában Babos Tímea győzelmét, majd ő is nyer a junioroknál, és akkor kettős magyar ünnep lesz Melbourne-ben. Amikor elkezdődött az ő döntője, már tudta, hogy csak neki maradt esélye emlékezetessé tenni ezt a pénteket. Aztán az élet úgy hozta, hogy este 9-kor, amikor épp a sajtótájékoztatójára vitték a serleggel a kezében, összetalálkozott Babos Tímeával az úton. A korábbi világelső őszintén gratulált neki, amíg ő vigasztalni próbálta a tavalyi Australian Open-bajnokot, de Babos Tímea megnyugtatta, nincs miért, már tudja kezelni az ilyen helyzeteket.
„Nagyon jól hangzik, hogy Grand Slam-bajnok vagyok, de egyelőre még el sem hiszem – kezdte az értékelést Nagy Adrienn. – Nagyon örülök, hogy sikerült. Végig nagyon bátran játszottunk, élveztük, hogy itt lehetünk. Akadt néhány hibánk a mérkőzésen, de a meccslabda elég jól sikerült, szép befejezése volt a döntőnek. Vezettünk 6:4, 5:2-re, és onnan egyenlítettek majdnem az amerikaiak. 5:3-nál a párom szervált a meccsért, és akkor sajnos én is hibáztam párat, de 5:4 egyenlőnél megbeszéltük, hogy inkább én fogadom az adogatást. Már a meccs előtt eldöntöttük, hogy
a fontosabb labdákat inkább hozzám fogjuk kérni,
mert ő nem mindig érzi magát elég magabiztosnak. Elvállaltam, és meg tudtuk csinálni. Mindig befejezni a legnehezebb, főleg egy Grand Slam-győzelemért teniszezve. Valószínűleg azért is volt az 1-2 hibám az 5:3-as gémnél, de a végére összeszedtük magunkat” – emlékezett Nagy Adrienn, aki nem vette észre, hogy az első szett második felében a pálya mellett állt Martina Navratilova. Nem lepte meg a hír, mert azt tudta, hogy a legendás teniszező az egyik amerikai lánynak, Navarrónak a mentora, segítője. Aztán azt mondtam neki, hogy két amerikait legyőzni egy Grand Slam-döntőben, a junioroknál is nagyon komoly eredmény.
„Ők kiskoruk óta együtt játszanak, nagyon ismerik egymást, nekünk ez volt a harmadik közös versenyünk. Szerintem mi jobban játszottunk ma, és ez döntött. Ez a siker mindenképp önbizalmat ad a folytatásra. A Roland Garroson nem a mostani partneremmel indulok, de a többi Grand Slamen valószínűleg újra együtt játszunk majd, és szerintem van esélyünk.
Ez lesz mostantól a kedvenc Grand Slamem, az biztos, nagyon élveztem minden pillanatát, nagyon boldog vagyok.
Ez a siker ahhoz is önbizalmat ad, hogy tudom, párosban ott vagyok a világ elején. Párosban a profiknál is lehet esélyem arra, hogy Grand Slamet nyerjek. Egyéniben még fejlődnöm kell, de a páros abban is sokat segít, motivál” – jelentette ki elég határozottan Nagy Adrienn, aki Kapros Anikó óta első magyar teniszezőként tudott nyerni az Australian Openen a junior lány párosban.
