Társoldalunk:

Borzalmas körülmények várnak a magyar kajak-kenusokra a 2020-as olimpián

2019.02.19. 06:28

Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya bízik benne, hogy az augusztusi hazai rendezésű világbajnokságon a mieink megszerzik az olimpiai kvóták nyolcvan százalékát. A kapitány az Origónak adott interjúban beszélt a kenus szakagában bekövetkezett radikális változtatásokról, a válogatott idei célkitűzéséről és Kozák Danutáról, aki szülés után visszatérve három világbajnoki címet és két Európa-bajnoki aranyérmet szerzett, és az Év sportolója gálán Hosszú Katinkát megelőzve az év női sportolója lett.

Augusztus végén a magyar válogatott az éremtáblázat második helyén végzett a portugáliai világbajnokságon, a pontversenyt viszont megnyerte. Ezt követően a legtöbb versenyző elment a megérdemelt pihenőjére. Ön szövetségi kapitányként mivel töltötte az idejét?
Októberben elmentünk a 2020-as olimpia helyszínére, Tokióba, ahol terepszemlét tartottunk. Korábban már kint voltunk Schmidt Gábor elnök úrral, hogy megnézzük, milyen szállodák és edzőtábori lehetőségek vannak. Most egy tízfős csapattal sikeresen teszteltük a helyszínt. Igyekeztünk feltérképezni a külső körülményeket. Próbáltuk az akklimatizációs időpontokat belőni, és az orvosi csapattal teszteltük azokat a sarokpontokat, amikhez majd alkalmazkodni kell Tokióban.

Hüttner Csaba minden idegszálával az idei szegedi vb-re és a 2020-as olimpiára koncentrálFotó: Polyák Attila - Origo

Melyek lesznek ezek a sarokpontok?
A legnagyobb probléma az elképesztő hőség és a majdnem kilencven százalékos páratartalom lesz. Az egyik legfontosabb feladatunk a várható nagy melegben a folyadékpótlás lesz. És persze alkalmazkodnunk kell a nyolcórás időeltolódáshoz, ami korántsem lesz egyszerű, pláne, hogy ilyen magas a páratartalom.

Gyakran előfordul – más sportágakban is –, hogy amikor ilyen körülmények vannak, akkor a sportolók jóval korábban, akár egy hónappal előbb kiutaznak a verseny helyszínére, hogy szokni tudják a körülményeket. A mieink esetében is így lesz?
Kizártnak tartom, hogy sokkal korábban kiutazzunk az olimpia helyszínére. Nem azért, mert megoldhatatlan, hanem mert a versenyzőink a saját körülményeik között tudnak a legjobban edzeni.

Ebben a kilencven százalékos páratartalomban edzeni sem ideális, mert sokkal jobban igénybe veszi a szervezetet. Minél kevesebb időt szeretnénk kint tölteni, de annyit muszáj, amennyi az átálláshoz és az akklimatizációhoz szükséges.

Elképzelhető, hogy ilyen körülmények között borulhat a papírforma, és meglepő eredmények születhetnek?
Egy olimpián bármikor felborulhat a papírforma, de szerintem nem ez lesz a teljesítményünk sarokpontja, hanem a pálya minősége, amit majd az előolimpián tudunk először tesztelni. Úgy néz ki, hogy a városban lesz a kajak-kenu verseny, a nyílt vízből leválasztva lesz kialakítva a pálya két betonfal között. Ez kajak-kenu versenyekhez nem éppen ideális, de jelen pillanatban a japánok és a Nemzetközi Kajak–Kenu Szövetség közösen terveznek egy hullámfogó rendszert, amit majd idén tesztelnek az evezős világbajnokságon.

A korábbi négyszeres világbajnok kenus a szívén viseli a szakág sorsátForrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Férfi kenusaink nem szereztek érmet a világbajnokságon. Ezután ön azt mondta, radikális változtatásokra van szükség a férfi kenuban. Hogy állnak most ezen a téren?
Indítottunk egy programot, olyan versenyzőkkel, akik potenciálisan résztvevői lehetnek a szegedi világbajnokságnak, vagy akár az olimpiának is. Jelenleg nyolcan vannak, négy jobbos és négy balos. Mike Róbert, Kiss Tamás, Bodonyi András és Fekete Ádám a jobbosok. Korisánszky Dávid, Hajdu Jonatán, Viola Viktor és Kiss Balázs a balosok. Megpróbáljuk őket egy mederbe terelni. Jelenleg is közösen készülnek Tatán, háromhetes ciklusokban. Megpróbáltunk ennek a programnak olyan keretet adni, hogy ne kelljen mással foglalkozniuk, csak a felkészüléssel. Fontos, hogy legyen egy rendszer, és ne kényelmesedjenek bele abba a munkába, amit otthon évek óta végeznek. A legfőbb érv a program mellett nemcsak az volt, hogy ezzel versenyzőinket kimozdíthatjuk rutinná vált szokásaikból, de azt is láthatják, hogyan készülnek legnagyobb ellenfeleik. Próbálunk versenyhelyzetet teremteni, hogy kihozzuk belőlük a maximumot. Természetesen, ha úgy adódik, mások is csatlakozhatnak, de akár el is válhatunk emberektől.

Hogy néz ki pontosan a magyar válogatott idei programja?
A magyar válogatott A és B keretével február végén indulunk Dél-Afrikába hat hétre edzőtáborozni. Csak Bodonyi Dóra és Szabó Gabriella nem jön velünk. Előbbi Portugáliába megy felkészülni, utóbbi pedig Floridában fog tréningezni. Miután hazajöttünk, lesz egy rangsoroló verseny, hogy fel tudjuk mérni a versenyzők állapotát, majd a júniusi minszki Európa Játékok előtt tartunk két válogatót. Fontos hangsúlyozni, hogy Fehéroroszországba is azzal a csapattal fogunk utazni, amelyik elindul majd a szegedi világbajnokságon. A vb előtt lesz egy formába hozó edzőtábor. Fontos, hogy jól szerepeljünk a hazai világbajnokságon, hiszen az olimpiai kvóták hetven-nyolcvan százalékát itt lehet megszerezni, és természetesen azt akarjuk, hogy minél többet begyűjtsünk, és ne kelljen pótkvalifikációra mennünk.

Bodonyi Dóra élete első olimpiájára készülForrás: MTI/Kovács Tamás
Hogyan lehet olimpiai kvótát szerezni?

A síkvízi kvóták nagyja a jövő augusztusi szegedi világbajnokságon kel el, emellett 2020-as duisburgi világkupán és az olimpia évében rendezendő kontinensbajnokságokon lehet részvételi joghoz jutni.


Egy országból a férfiak és a nők is 6-6 kajakos, illetve 3-3 kenus kvótát szerezhetnek, Tokióban először kajakban egyesben és párosban 2-2 egység indulhat nemzetenként, míg kenuban az egyeseknél nyílik lehetőség 2-2 versenyző indítására.


A magyar versenyzők számára pótkvalifikációra csak az egyes és páros versenyszámokban van lehetőség. A legmagasabb kvótaszámot adó kajak négyes versenyszámokban kizárólag a világbajnokságon lehet kvótát szerezni.

Tavaly a világbajnokság előtt azt mondta, tíz érmes helyezéssel lenne elégedett. Az idei szegedi vb-n is emeli a tétet?
A szegedi világbajnokság sokkal erősebb lesz, mint a két legutóbbi (2017-ben a magyar csapat 5 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzéremmel az éremtáblázat harmadik helyén zárt a racicei világbajnokságon, 2018-ban a portugáliai Montemor-o-Velhóban 6 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérem volt a mieink mérlege, akik így az éremtáblázat második helyén végeztek – a szerk.), mert ez olimpiai kvalifikációs verseny lesz.

Az olimpiai versenyszámokban óriási harc várható, a négyesek mezőnyére ez hatványozottan igaz, ugyanis ott lehet majd a legtöbb kvótát szerezni. Persze, nagyon elégedett lennék tíz éremmel, de akkor lennék a legboldogobb, ha minden lehetséges kvótát megszereznénk, amire szükségünk van.

Szegeden mindig remek a hangulat, a pálya pedig a világ egyik legjobbjaFotó: Szabó Gábor - Origo

Hogy haladnak az előkészületek a Maty-éri kajak-kenu pályán?
Nagyon jól. Folyamatosan fejlesztik a gyaloghidat az osztószigetre, hogy az edzőket és a nézőket is ki lehessen szolgálni, valamint a televíziós közvetítés kamerái is a túloldalra költöznek, így a képernyők előtt ülőknek is látványosabb lesz az idei világbajnokság. Zajlik a céltorony és a nézőtér átépítése is. Bízom benne, hogy a felnőtt magyar bajnokságra elkészül, és a vb előtt le tudjuk tesztelni a pályát.

Tavaly a férfi kajak szakágban nem volt külön válogató a négyeseknek. Az egyesek 200 és 400 méteres, illetve a párosok 500 méteres eredményei alapján állította össze a csapathajót. Ez idén sem változik?
Közel hasonló lesz az elv. A női kajakban nem változott semmi, ott az egyes teljesítmények alapján lehet bekerülni a csapathajóba, illetve a páros teljesítmények is befolyásolhatják a négyes összetételét. A férfiaknál a 400 és a 200 egyes, valamint az 500 páros eredménye alapján lehet bekerülni a négyes hajóba. Ami újítás, hogy a második válogatón az általam összerakott négyes kihívható lesz. Persze, csak azok állhatnak oda a második válogatón, akik teljesítik azt a bizonyos szintet, amit én a válogatási elvekben leírtam.

A női világklasszis kajakosok feladhatják a leckét Hüttner CsabánakFotó: Polyák Attila - Origo

Akkor tehát az sincs kőbe vésve, hogy a Portugáliában aranyérmes női kajaknégyes (Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra) összetétele is változatlan marad?
Nem, egyáltalán nincs. Főleg azért nem, mert mind a hat olimpiai kvótát meg akarjuk szerezni, viszont aki párosban indul a világbajnokságon, az négyesben már nem szerezhet kvótát, így nem lehet átfedés az egységek összetételében.

A férfi kajakosok között van három óriási tehetség, akik egyéniben és párosban is megmutatták már magukat. Birkás Balázs és Balaska Márk Racicében és Montemor-o-Velhóban is aranyérmet nyert K2 200 méteren, míg Kopasz Bálint folyamatosan dobogóért harcol K1 1000 méteren. A közelmúltban mindhárman elhintették, hogy szeretnének bekerülni a négyes hajóba. Van rá esélyük?
Ha Kopasz Bálint a válogatón nem nyeri meg az 1000 egyest, akkor természetesen a legjobb 500 méteres versenyezők között ki lesz próbálva a négyesben. De az a véleményem, hogy az ő igazi útja az 1000 méter egyes, márpedig a válogatási elvek kizárják, hogy valaki duplázzon, mert ha négyesben olimpiai kvótát szerzett valaki, akkor azt egyesben már nem teheti meg ugyanaz a személy, és akkor elbuktunk egy kvótát. Márpedig mind a hat kvótára szükségünk van férfi kajakban. Ugyanezt gondolom Birkás Balázsról is. Ha 200 egyesben ő lesz a legjobb, akkor nem ülhet be a négyes hajóba. Ha más nyeri a versenyszámot, akkor természetesen ki lesz próbálva.

Kopasz Bálint (balra) 2018-ban többször is megszorongatta a világ egyik legjobbját, a portugál Fernando PimentátFotó: Szabó Gábor - Origo

Tavaly Kozák Danuta kimagaslott a mezőnyből – gyermeke születése után visszatérve három világbajnoki címet és két Európa-bajnoki aranyérmet szerzett. Vele nyilván maximálisan elégedett, de vannak-e olyanok, akiktől kicsit többet vár az idei szezonban?
Majdnem biztos vagyok benne, hogy az olimpiai bajnok Csipes Tamara – aki tavaly szintén szülés után tért vissza – az idei szezonban egy teljes felkészüléssel többet fog mutatni egyesben, mint tavaly. Illetve Takács Tamarát kell említeni, aki a 2017-es évben kimagasló teljesítményt nyújtott (az év női kajakozójának is megválasztották, miután világ- és Európa-bajnok lett, majd az országos bajnokságon rekordszámú, kilenc aranyérmet szerzett – a szerk.), de tavaly nem tudta kihozni magából, ami benne van. Ha rendben lesz a válla, és csinál egy jó felkészülést, akkor ő is előreléphet, és nem csak 5000 méter egyesben indulhat majd a világbajnokságon.

Kozák Danuta elvitte a show-t az elképesztő visszatérésével. Idén is lesznek nagy visszatérők?
Janics Natasa Kínában van, és rendszeres fájdalmak gyötrik. Őt nem valószínű, hogy látni fogjuk. Homonnai Luca próbálkozik, de sajnos a sérülése nem úgy javul, ahogy az orvosok szerint elvárható lenne. Egyedül a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella visszatérésében bízhatunk.

Kozák Danuta éremgyűjteménye a portugáliai világbajnokságrólForrás: MTI/Kovács Tamás

Végezetül térjünk vissza Kozák Danutára, aki az Év sportolója gálán Hosszú Katinkát megelőzve az év női sportolója lett. Mi a véleménye a díjról?
Kozák Danuta sokadszorra bizonyította be, hogy ő Magyarország legjobb sportolója – végre meg is kapta a díjat. Szülés után, anyaként visszatérve is a legmagasabb színvonalon tudott teljesíteni. Hihetetlen profizmussal és hozzáállással – ami mindenki előtt példa – tudja ezeket az eredményeket elérni. Amit évek óta letesz az asztalra, az elképesztő. Nagyon ritka az olyan elhivatott sportoló, mint Danuta. Méltó helyre került a díj, amit már többször is megérdemelt volna. Ez kicsit a sportág érdeme is, de első sorban az övé. Az, hogy szülés után bármilyen sportban valaki így tudjon visszatérni, arra csak a legeslegnagyobbak képesek.