Márton Anita éremért utazik a fedettpályás atlétikai Eb-re

Márton Anita
Birmingham, 2018. március 3. Márton Anita a birminghami fedettpályás atlétikai világbajnokság női súlyökésének döntőjében 2018. március 2-án. A magyar élsportoló aranyérmet nyert. Márton Anita a magyar atlétika első világbajnoki címét szerezte meg 19,62 méteres országos csúccsal. (MTI/EPA/Gerry Penny)
Vágólapra másolva!
A címvédő Márton Anita éremért utazik a pénteken kezdődő glasgow-i fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságra, amelyen 13 magyar versenyző vesz részt.

Gyulai Miklós, a magyar szövetség (MASZ) elnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy

az év fő versenye a dohai szabadtéri világbajnokság lesz, de a fedett Eb-n is jó teljesítményre számít az indulóktól.

Jelezte, a 13 fős létszám annak tükrében is magasnak számít, hogy a magyar atlétika még nem rendelkezik állandó fedett csarnokkal.

Kámán Bálint sportszakmai igazgató - aki ezúttal debütál nagy versenyen - kiemelte, hogy a csapat még nagyobb is lehetett volna, de

a világbajnoki bronzérmes gátas Baji Balázs, valamint a 2017-es fedett Eb-n bronzérmes többpróbázó Zsivoczky-Farkas Györgyi sérülés miatt kénytelen kihagyni a viadalt. A

13 induló mellett további nyolc atléta került rendkívül közel az indulási szinthez, 60 méteren például hárman is egy századmásodperccel maradtak le az utazásról. Kerekes Gréta (60 m és 60 m gát), Nguyen Anasztázia (60 m és távol), valamint Wagner-Gyürkés Viktória (1500, 3000 m) két számban is teljesítette a szintet, de az Eb-n egy számra koncentrálnak. A 13 indulóból kilenc egyéni csúcsot produkált ebben az évben.

Márton Anita éremért utazik Glasgow-ba Forrás: MTI/EPA/Gerry Penny

A súlylökő Márton Anita féléves kihagyás után idén 18,64 méterig jutott, de úgy vélte, az éremhez 19 métert kell dobni az Eb-n.

"Idei legjobbamat szeretném elérni,

- fogalmazott a magyar atlétika első világbajnoka.

Az U23-as Európa-bajnok Krizsán Xénia ötpróbában tavaly hatodik volt a vb-n, 2017-ben pedig negyedik az Eb-n.

"Új egyéni csúcsot szeretnék csinálni az Eb-n és az első hatban végezni" - jelentette ki az MTK atlétája. Hozzátette, nagyon erős lesz a 12 fős mezőny ötpróbában, de százszázalékos állapotban érzi magát.

A magyar indulók:
férfiak:
Kazi Tamás (800 m)
Kovács Benjamin (3000 m)
Szabó Dániel (60 m)
Szűcs Valdó (60 m gát)
Vindics Balázs (800 m)

nők:
Kerekes Gréta (60 m gát)
Kozák Luca (60 m gát)
Sorok Klaudia (60 m)
Nádházy Evelin (400 m)
Krizsán Xénia (ötpróba)
Márton Anita (súlylökés)
Nguyen Anasztázia (távolugrás)
Wagner-Gyürkés Viktória (3000 m)