Vágólapra másolva!
A Sikersztori nevet kapta az augusztus 21. és 25. között Szegeden sorra kerülő NKM olimpiai kvalifikációs gyorsasági kajak-kenu világbajnokság kampánya, amely a vébé hivatalos oldalával és a jegyértékesítéssel párhuzamban szerdán elindult.

A www.szeged2019.com honlap elindulását és ezzel együtt a jegyértékesítés megkezdését jelző jelképes piros gombot három korábbi bajnok, Kőbán Rita, Gyulay Zsolt és Vajda Attila nyomta meg. Utóbbi azt mondta: szegediként élete egyik legnagyobb élménye volt a 2011-es vb-n a Maty-éren versenyezni és nyerni.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke Fotó: Csudai Sándor - Origo

A sajtótájékoztatón Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, a szervezőbizottság vezetője kiemelte, hogy a jövő évi ötkarikás játékok kvótáinak mintegy nyolcvan százaléka itt talál majd gazdára, ezért a vb szlogenje az, hogy Tokióba Szegeden keresztül vezet az út.

"Óriási dolog, hogy 2011 után ismét vendégül láthatjuk a világot.

A kezdetektől élvezzük a kormány és a város támogatását, és sorra érkeztek a szponzorok is, köztük a névadó Nemzeti Közművek Zrt. A vb-re már rengeteg ország jelentkezett, akár már most ki lehetne tenni Szegedre a megtelt táblát" - fogalmazott az elnök. Hozzátette: a kampányban szeretnék felidézni az elmúlt majdnem 80 évet, a kajak-kenu magyarországi történetét, a "sikersztori" részeként Kőbán, Gyulay és Vajda mellett szerephez jut majd többek között Hesz Mihály és Kovács Katalin is.

A három olimpiai bajnok, Gyulay Zsolt, Kőbán Rita és Vajda Attila indította útjára a # sikersztori kampányt Fotó: Csudai Sándor - Origo

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy az elmúlt év nagyon sikeres volt és 2019 is mozgalmasnak ígérkezik, négy sportág világbajnokságának is otthont ad Magyarország.

- jelentette ki. Hangsúlyozta: az a cél, hogy az ország minél több jelentős sporteseménynek adjon otthont, ennek gazdasági hozadékai is vannak és fejlődik a sportinfrastruktúra is - ahogy most is óriási fejlesztés zajlik a Maty-éren -, ami garancia arra, hogy Magyarország a jövőben is többször lehet házigazda.

Csipes Tamara nagy reményekkel várja az idei szezont, az olimpiai bajnok kajakos tavaly szülés után tért vissza, a portugáliai világbajnokságon pedig párosban aranyérmet szerzett.

– mondta az Origónak az olimpiai bajnok kajakos, akitől Hüttner Csaba szövetségi kapitány is sokat vár az idei szezonban. – Én is sokat várok magamtól, hiszen sokkal előrébb tartok, mint tavaly, amikor a szülés után ilyenkor kezdtem el az edzéseket. Most már van a hátam mögött egy év kemény munka. Sokkal jobb formában vagyok, ezért is nagyon motivál az idei év. Úgy érzem, sínen vagyok. Nemcsak aranyérmet, hanem olimpiai kvalifikációt szeretnék szerezni Szegeden.”

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és az olimpiai bajnok Csipes Tamara Fotó: Csudai Sándor - Origo

A világbajnokságon nem lehet duplázni, egy versenyző csak egy számban szerezhet kvótát, így Csipes Tamarának el kell majd döntenie, hogy idén melyik versenyszámra fekteti a hangsúlyt.

„Egyéniben mindenképpen el kell indulnom, mert a négyesben nincs válogató, hanem az egyéni teljesítmények alapján rakják össze a csapathajót. De talán a páros a legfontosabb, ezt talán Erika nevében is mondhatom (Csipes Tamara a portugáliai világbajnokságon Medveczky Erikával nyert aranyérmet K2 1000 méteren – a szerk).

A páros tavaly a szívünk csücske lett. Nagyon akarunk bizonyítani. Nem tudom, melyiket választanám, mert imádom a párosunkat

– folytatta Csipes Tamara, aki végezetül a szegedi közönséget és remek hangulatot méltatta. – A szegedi versenyek mindig különlegesek. Azért szeretem, mert nemcsak a sportolók tapasztalják meg az érzést, hanem a szurkolók is, akik kint vannak. Ilyenkor a közönség és a versenyző egy egésszé válik, és ez hatalmas élmény. Mi megtapasztaljuk az ő erejüket, ők pedig láthatják, hogy az erejük hogyan visz minket előre” – tette hozzá a Honvéd kajakosa.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány jelenleg a dél-afrikai edzőtáborban tartózkodik, távollétében Boros Gergely, az MKKSZ szakmai igazgatója számolt be a válogatott felkészüléséről. Mint elmondta, a téli szárazföldi munka a végéhez ért, most kezdődik a "kilométerek gyűjtése" a különböző meleg égövi táborokban.

- fogalmazott. Férfi és női kajakban 6-6, férfi és női kenuban pedig 3-3 kvóta szerezhető.

A sajtótájékoztatón - amelyen ott volt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is - levetítettek egy kisfilmet, amelyben neves külföldi versenyzők vallanak arról, miért szeretnek Szegeden rajthoz állni. A sportolók között általános a vélekedés, hogy a magyarországi pálya a világ egyik legjobbja.

Tokióba Szegeden keresztül vezet az út, elindult a #sikersztori kampány Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az augusztusi versenyre - amely a parakajakosok és -kenusok számára is kvalifikációs viadal lesz Tokióra - a legolcsóbb, állóhelyes jegy 900 forintba kerül, a legkedvezőbb árú ötnapos bérlethez pedig 10 530 forintért lehet hozzájutni. A szervezők családi belépővel és sok színes betétprogrammal is készülnek.