Mélyen hallgat a vízilabdásokat erőszakkal vádoló kislány családja

Kósz Zoltán
A hatóság megállapította, hogy Kósz és korábbi szintén vízilabdázó üzlettársa, Petőváry Zsolt nem követett el nemi erőszakot a hallgatásba burkolódzó család kislánya ellen (a kép illusztráció)
Vágólapra másolva!
Korábban súlyos rágalmak fogalmazódtak meg, a nyomozás megszüntetése után mélyen hallgat a volt válogatott vízilabdásokat nemi erőszakkal vádoló 13 éves kislány családja – számolt be a Bors.

A korábbi pólós, Kósz Zoltán a lapnak elmondta, kollégájával, Petőváry Zsolttal végig bíztak benne, hogy beigazolódik ártatlanságuk. A Bors megkérdezte a gyermek édesanyját, mit szól a rendőrség döntéséhez, de

amint meghallotta a nő, hogy milyen ügyben keresik, azonnal bontotta a vonalat.

Mivel a szülőt nem tudták szóra bírni, megkeresték az ügy kirobbanásakor a családot képviselő ügyvédet, dr. Gerencsér Andrást – aki korábban úgy fogalmazott, a kislány szörnyű történeteket mesélt, mondandója a legbrutálisabb felnőttfilmeket idézte. A nyomozás előrehaladtával azonban alig lehetett elérni.

A hatóság megállapította, hogy Kósz és korábbi szintén vízilabdázó üzlettársa, Petőváry Zsolt nem követett el nemi erőszakot a hallgatásba burkolódzó család kislánya ellen (a kép illusztráció) Forrás: Bors

„Én nem szeretnék továbbra sem ezzel kapcsolatban nyilatkozni, és nem is képviselem már ezt a kislányt régóta" – jelentette ki ezúttal Gerencsér. Megtudták, a gyermek édesapja is megbízott egy ügyvédet, dr. Rajmon Balázst.

– mondta Rajmon, aki azt sem kívánta a nyilvánosság elé tárni, min ment keresztül a család az elmúlt időszakban.

Azonban itt még nincs vége, Kószék ugyanis tavaly feljelentést tettek rágalmazásért ismeretlen tettes ellen,

az ügy pedig már bírósági szakaszban van,

hiszen a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalja.