Vágólapra másolva!
Bronzérmet nyert a Réti Kamilla, Szabó Illés páros vegyesváltóban az öttusázók idei első világkupa-versenyén, Kairóban.

A magyarok a 2x100 méteres úszást 2:05.30 perc alatt teljesítették, ezzel kilencedikek voltak a 12 duót felvonultató mezőnyben, vívásban viszont 26 győzelemmel és 18 vereséggel holtversenyben a második legjobb eredményt érték el, így a lovaglást már a második pozícióból kezdhették meg. A harmadik szám nem sikerült jól nekik, a lehetséges 300-ból csak 262 pontot szereztek, ezzel hatodikak lettek és összesítésben visszacsúsztak a harmadik helyre. A kombinált versenyben viszont - melyben a váltótagoknak 2x800 métert kellett futniuk és kétszer lőniük - meg tudták őrizni pozíciójukat. Ebben a számban az ötödik legjobb eredményt érték el 11:44 perccel.

Réti Kamilla és Szabó Illés remek vívásának köszönhetően végzett a harmadik helyen Kairóban Forrás: https://www.facebook.com/kamilla.reti.7

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):
1. Egyiptom (Hajdi Morszi, Ahmed Elgendi) 1432 pont
2. Csehország (Eliska Pribylova, Ondrej Polivka) 1396
3. Magyarország (Réti Kamilla, Szabó Illés) 1383

Pénteken a női versenyben a legjobb magyar, Kovács Sarolta ugyancsak bronzérmet nyert, de döntős volt Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara is, míg a szombati férfi fináléba nem jutott be magyar öttusázó. A vk-sorozatban még lesz verseny Szófiában, Székesfehérváron és Kladnóban, a június végi, tokiói döntőben pedig már kiosztják az első olimpiai kvótákat. Elsőként a finálé két győztese szerez tokiói részvételi jogot.