Vágólapra másolva!
Pénteken az egyéni távok selejtezőivel megkezdődött a szófiai rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokság. A leghosszabb, 1500 méteres távon az öt magyar indulóból három, Jászapáti Petra, illetve Burján Csaba és Liu Shaolin Sándor is bejutott a szombati elődöntőkbe, ahogy az 500 méteres távon is, de ott még csak a középdöntő volt a tét. Zárásként az 1000 méter selejtezői vártak a versenyzőkre, ahonnan az ugyancsak szombati középdöntőbe lehetett kvalifikálni. Ez a három férfi és két női indulunk közül a két lánynak és Liu Shaolin Sándornak is sikerült.

Kiküldött munkatársunk jelenti Szófiából.

Ahogy várható volt, az első napi program még jórészt üres lelátók előtt zajlott, de ez így volt a sportági nagyhatalomnak számító Kanadában is egy évvel korábban. Akkor alsós általános iskolásokkal igyekeztek felfűteni a hangulatot, ezúttal csak a csapattársak, illetve családtagok ültek a székekekn.

Magyar részről Burján Csaba kezdte a programot az 1500 méter negyedik negyeddöntőjében, aki futamgyőztesként jutott be a szombati elődöntőbe. A leghosszabb távon egyből az elődöntőbe lehet kerülni, míg 500 és 1000 méteren a selejtezőkből a nagyeddöntőbe vezet az út. A pécsi olimpiai bajnok a táv utolsó harmadára fordulva gyakorlatilag végigelőzte a sort, és tulajdonképpen magabiztosan csúszott be az élen.

Burján Csaba (balra) taktikája: jobb vezetni, mint követni Forrás: ROTH TAMAS GEZA RothFotok/Roth Tamas

Ebben az ír Sean McAnuff is, akinek a magyar csapat edzője-menedzsere, Bánhidi Ákos irányítja a felkészülését. A magyar szakember így Hungary felíratú sapkában, és Ireland felíratú melegítőfelsőben állta végig a futamot az edzőknek kijelölt emelvényen.

Magyar sapka, ír kabát Forrás: Origo

Az ötödik futamban újabb magyart láthattunk, Liu Shaolin Sándor spórolva az erejével, nem elfelejtve, hogy a hosszú programban még vár rá az ötszáz és az ezer selejtezője, de azért ügyelve a presztízsre nyerte meg a futamát, maga mögött tartva a koreai June Szeo Lit, és a japán Kikucsi Kotát. A többiek pedig tisztes távolból követték őket.

Liu Shaolin Sándor (jobbról a második) nem hagyta, hogy elé kerüljenek Forrás: ROTH TAMAS GEZA RothFotok/Roth Tamas

Shaolint ezúttal komoly szurkolótábor biztatja, öccse, Shaoang mellett az egyik húguk, valamint nagyszüleik is az Armeec Arénában drukkol. "Ahová a lehetőségeink engedik, elkísérjük a fiúkat. Idén voltunk a drezdai világkupán, korábban pedig jártunk már Tokióban, illetve két éve a rotterdami vilábajnokságon is – mondta el két futam között Szabó Sándor, az Origónak. És, hogy milyen érzés olimpiai bajnokok nagyszülőjének lenni?

Fantasztikus érzés volt, amikor megnyerték, én a munkahelyemen voltam, nem is mertem nézni a döntőt. A lányom hívott sírva, na, mondom, ezek kiestek, de aztán jöttek a kollégák gratulálni, és akkor már tudtam, hogy miért sír a lányom."

A harmadik férfi egyéni versenyzők a sérült Liu Shaoang távollétében Varnyú Alex volt, aki az idei világkupa-sorozatban többször is szerepet kapott, valamint tagja volt a dordrechti Európa-bajnokságon aranyérmes váltónak is. A magyarok közül ő keürlt a legnehezebb csoportba: ott volt az 1000 méter phjongcshangi olimpiai bajnoka, Samuel Girard, valamint a leghosszabb távon olimpiai bronzérmes és világbajnok orosz, Szemen Jelisztratov is. Nem volt meglepetés, hogy ők ketten jutottak tovább, az MTK korisa pedig a negyedik helyen csúszott be, így nem jutott az elődöntőbe.

Varnyú Alexnek 1500-on nem jött össze a továbbjutás Forrás: ROTH TAMAS GEZA RothFotok/Roth Tamas

A nők 1500-as versenyében a második futamban a vk-győztes, junior vb-ezüstérmes Jászapáti Petra remek versenyzéssel a második helyen jutott tovább egy kimondottan erős futamból. Ugyanez nem sikerült Bácskai Sára Lucának, aki három körrel a vége előtt még továbbjutó helyen állt, de aztán az erősebb koreai, kínai, olasz trió nem ismert kegyelmet.

Jászapáti Petra második helyen jutott az elődöntőbe Forrás: Fiák Blanka, MOKSZ

A legrövidebb, négy és fél körös távon Burján Csaba újra a koreai Livel futott versenyt, és ezúttal is simán ment tovább a második helyen. Varnyú Alexnek megint nem jött össze a továbbjutás, szemben Liu Shaolin Sándorral, aki a legrosszabb, 1-es pozícióból rajtolva, két kör alatt, ahog ő szokta mondani, "megette" a mezőnyt.

A nőknél Bácskai Sára az utolsó előtti körben kicsúszott és "magával vitte" az egyik esélyest, a kétszeres olimpiai és tízszeres világbajnok koreai Sim Szuk Hee-t is.

Bácskai Sára Luca (elől) hadilábon állt a szerencsével 500 méteren Forrás: ROTH TAMAS GEZA RothFotok/Roth Tamas

Jászapáti Petra több szerencsével járt, bár igazság szerint a sima továbbjutásához pont a szerencsének nem volt köze, a jól felépített futásnak annál inkább.

A férfiak azon melegében futottak még egy selejtezőkört 500 méteren, ahol Liu Shaolin Sándor újfent magabiztosan nyerte a saját futamát. Burján Csaba harmadik lett a futamában, de aggodalomra nem volt ok, mert a futamhharmadikok között övé volt a harmadik legjobb idő, azaz, ahogy a jégfelújítás alatt is szólt a hangszórókból: Relax!

A középső távon, azaz 1000 méter Liu Shaolin volt az első futónk, aki három körrel a vége előtt unta meg, hogy a harmadik helyen korizik, úgyhogy

egy lendülettel megelőzte külső íven a japán Kikucsit, és az 500 méter kínai világcsúcstartóját, Vu Daj-csinget,

és magabiztosan nyerte a futamot utóbbi előtt. Varnyú Alex ezúttal szerencsés sorsolást kapott, és a luxemburgi, maláj, szingapúri triót megelőzve simán ment tovább második helyen a japán Josinaga mögött. Burján Csaba ezúttal is harmadik lett a futamában, de hasonlóan az 500 méterhez, most is továbbment idővel.

A táv érdekessége, hogy

a phjongcshangi olimpiai bajnok, kanadai Samuel Gerard csak negyedik lett a futamában, és kiesett.

Nem úgy honfitársa, a háromszoros olimpiai, tizenháromszoros világbajnok, Charles Hamelin, aki könnyedén jutott tovább. Ahhoz képest, hogy már vagy kétszer visszavonult (legutóbb a montréali világbajnokság után), nem is rossz teljesítmény a 34 éves legendától.

Charles Hamelin (elől) 500 méteren is ott lesz a negyeddöntőben, ahogy a mögötte korizó Burján Csaba is Forrás: ROTH TAMAS GEZA RothFotok/Roth Tamas

A nőknél ugyanezen a távon Sim Szuk Hee-nek újra nem volt szerencséje Bácskai Lucával. Megint egy futamban voltak, és a koreai megint nem ért be, de ezúttal a brit Elise Christie-vel ütközött, ami után őt zárták ki, a magyar lány pedig második helyen jutott a negyeddöntőbe. Jászapáti Petra az utolsó kanyarban előzte meg a holland De Vriest, lett második, így a harmadik távon is rajthoz állhat szombaton.

A nap utolsó felvonásában, az 1000 méter második selejtezőkörében Liu Shaolin Sándor biztosan nyerte meg az ötödik futamát is a nap során. Varnyú Alex ötödik lett, így nem jutott tovább. A futamában harmadik Burján Csaba viszont a legjobb harmadikok közöt ezúttal is tovább tudott jutni.

A világbajnokság szombaton az 500 és az 1500 méteres elődöntőkkel és döntőkkel, valamint a női és a fárfi váltók elődöntőivel folytatódik, ahol a magyar csapat csak az utóbbi számban lesz érdekelt.