Vágólapra másolva!
Az ezerméteres egyéni számmal, valamint a szuperdöntőkkel és a férfi váltók döntőjével ért véget vasárnap a szófiai rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokság. A középső egyéni távon Liu Shaolin Sándor jól korcsolyázva bejutott az elődöntőbe, ott viszont ezúttal is kizárták. Burján Csaba és Jászapáti Petra nem jutott tovább a negyeddöntőből, utóbbinak ez mindössze két ezredmásodpercen múlt. A végén mégis volt okunk az örömre, mert a Liu Shaolin, Burján Csaba, Krueger Cole, Varnyú Alex összeállítású férfi váltónk bronzérmet nyert!

Kiküldött munkatársunk jelenti Szófiából.

Már azt hittük, hogy érem nélkül kell hazamennie a magyar csapatnak Szófiából, amikor tíz körrel a férfi váltók A döntőjének vége előtt a mieink csak a negyedik helyen korcsolyáztak Korea, Kína és Oroszország mögött. Ekkor azonban egy váltásnál beértük az oroszokat, akik még azt a szívességet is megtették, hogy kicsúsztak. A videózás után pedig nyilvánvaló volt, hogy ezúttal nem történt szabálytalanság – megszületett az első és egyetlen magyar vb-érem!

Itt még volt esély a fényesebb éremre is Forrás: ROTH TAMAS GEZA RothFotok/Roth Tamas

"Örülünk a bronzéremnek! Ez egy új csapat, tisztában voltunk vele, hogy adott esetben egy harmadik helynek is örülni kell" – mondta a döntő után Liu Shaolin Sándor, nem titkolva, hogy a szerencsének is köszönhetjük ezúttal a sikert.

Shaolint nem lepte meg, hogy a kínaiak tartani tudták a lépést a koreaiakkal, mint mondta, jobb harmadik és negyedik emberük van, mint a mieinknek, így természetes volt, hogy ők harcoltak az aranyért. Sok múlt a jól sikerült váltásokon is. "Velem könnyű váltani, mert gyorsan ki tudok jönni a kanyarból, és jól be tudom lökni az utánam következőt is, de azért még ebben is fejlődnünk kell."

Liu Shaollin Sándor a három kizárás ellenére sem csalódott, mint mondta,

ő próbálta magát jól érezni a vébén, amit a bírók nem mindig hagytak,

de ez nem törte le, hiába volt nagyon jó formában. "Ez egy furcsa dolog. Amikor 2016-ban Szöulban vb-t nyertem, olyan rossz formában voltam, hogy két kört sem tudtam lekorizni, most meg simán visszamennék a jégre. Reméljük jövőre a jó forma és az eredmények is meglesznek."

Az ezres negyeddöntőben Liu Shaolin Sándor magabiztosan korcsolyázva lett második a futamában és jutott be az elődöntőbe. Láthatóan nem akart a kelleténél nagyobb kockázatot vállalni csak azért, hogy megelőzze a koreai Lim Hjo Junt.

Burján Csaba előzés közben összeakadt az orosz Szemen Jelisztratovval, a bírók lökésért kiállították, az orosz klasszist pedig bejuttatták az elődöntőbe.

Az elődöntőben pedig jött az újabb szigorú bírói döntés, Liu Shaolin összeakadt a koreai Lim Hjo Junnal, váll vállnak feszült, a koreai elesett, a bírók pedig úgy látták, hogy a magyar olimpiai bajnok volt szabálytalan. Így eldőlt, hogy egyetlen egyéni számban sem lesz magyar érem a szófiai világbajnokságon. A Shaolin kárára továbbjuttatott Lim pedig megnyerte a döntőt.

Liu Shaolin Sándor érthetően szomorúan hagyta el a jeget az elődöntő után Forrás: Fiák Blanka, MOKSZ

"Megvan a harmadik kizárásom – ilyen még sosem történt velem. Nem éreztem úgy, hogy a futamba bele kellett volna nyúlni, a kanadai főbíró másként látta az esetet. Tanulni kell ebből a világbajnokságból, de nagyon nem búslakodom. Már csak azért sem, mert még hátra van a váltódöntő, és azért sem, mert a Szófiában történtek ellenére is sikeres szezont zártunk" – nyilatkozta Liu Shaolin a futam után.

Liu Shaolin így a 3000 méteres szuperdöntőről is lemaradt, ahol kilencen indulhattak, ő pedig tizedik lett.

Neki öt pontja volt, míg az utolsó döntős helyet elcsípő kanadai Steven Dubois-nak nyolc.

Már meg sem lepődtünk, hogy Lim az összetett aranyérmet is hazavihette Szófiából, miután a szuperdöntőt is megnyerte. Liu Shaolinnak is jutott azért egy kis öröm: családja a lelátón szurkolt neki, és még legkisebb testvérük, Kelly is elkísérte őket.

Családi idill a szófiai jégpálya mellett Forrás: Fiák Blanka, MOKSZ

A nőknél 1000 méteren Jászapáti Petra rettentően nehéz negyeddöntőbe került: a táv olimpiai bajnokán, a holland Suzanne Schultingon kívül a kétszeres Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Martina Valcepina is ott volt a rajtvonalon. A szegediek junior vb-ezüstérmese, amíg tudta, maga mögött tartotta a hollandot, aztán a német Anna Seidel is megelőzte, a célba éréskor pedig még szerencséje sem volt: a másik olasz, Cynthia Mascitto

két ezreddel előbb tolta be a korcsolyáját,

így még azt a lehetőséget is elvette Jászapátitól, hogy a legjobb harmadikok egyikeként jusson az elődöntőbe.

Ennyin múlt Jászapáti Petra (feketében) elődöntője Forrás: Fiák Blanka, MOKSZ

Pedig csak Mascitto és az orosz Prosvirnova ment nála jobbat, azaz nem is lett volna kérdés az elődöntő. A januári dordrechti Európa-bajnokságon az A döntőről maradt le ugyanennyivel...

Az utolsó negyeddöntőben futó Bácskai Sára Luca nem bírt a holland, kínai, koreai, orosz riválisokkal, ötödikként ért célba. A távot a szám olimpiai bajnoka, a holland Suzanne Schulting nyerte, aki azzal a lendülettel megnyerte a 3000 méteres szuperdöntőt, ezzel együtt pedig az összetett világbajnoki címet is.

A magyar csapat számára így Liu Shaolin Sándor – szintén kizárással végződő – 500 méteres döntője volt az egyetlen finálé. Összetettben is övé a legjobb eredmény, a 10. helyen zárt, Burján Csaba 20., Varnyú Alex 33. lett, míg a nőknél Jászapáti Petra a 18., Bácskai Sára Luca pedig a 27. helyen fejezte be a vébét.