Társoldalunk:

Csipes Tamara: A sportban néha hátrány az anyaság

2019.03.18. 19:22

Csipes Tamara a női kajaknégyes tagjaként aranyérmet nyert a riói olimpián. A Honvéd versenyzője 2017 novemberében világra hozta gyermekét, majd 2018 tavaszán visszatért, és a portugáliai világbajnokságon Medveczky Erikával rajt-cél győzelmet aratott 1000 méteres távon. Csipes Tamara a kajak-kenu válogatott dél-afrikai főhadiszállásán mesélt az Origónak az anyaság örömeiről, a túlzott elvárásokról, és arról, hogy milyen az, amikor az ember apja egy olimpiai bajnok legenda.

Az imént tette be a „parkolóba" a hajóját. Hogy esett az edzés?
Ez második hetünk a dél-afrikai edzőtáborban, és otthon is szerencsénk volt az időjárással, így két hetet már Magyarországon is tudtunk evezni. Már nem szokatlan az érzés, de ilyenkor fokozottan figyel arra az ember, hogy rendben legyen a mozgása, technikája. A téli holtszezonban sokszor négy hónapot is ki kell hagynunk, ezért amikor elkezdjük a munkát, akkor főleg a kilométer gyűjtésen van a hangsúly, mert ebből tudunk építkezni a versenyekre.

A téli szünetben megesik, hogy leeresztenek?
Erről szó sincs. Arról van szó, hogy ilyenkor átalakul a testünk. A téli időszakban futunk, úszunk, kondizunk vagy evezős ergométeren dolgozunk. Ez viszont teljesen más munka, mint amit a vízen végzünk. Télen, napi szinten van konditermi edzés, ilyenkor, amikor már vízre szállunk, akkor hetente maximum kétszer. Így törvényszerű, hogy átalakul a testünk és az izomzatunk, mert nem lehet olyan edzést csinálni, ami nagyon hasonlítana a kajakozáshoz. Izomcsoportokra lehet dolgozni csak. A kajakozás egy olyan összetett dolog, ahol az ember teste a lábujjától kezdve a homlokáig dolgozik. Ezt a konditeremben nem lehet imitálni. Télen nagyobbak vagyunk, nyáron pedig szálkásabbak, és sokkal gyorsabbak.

Csipes Tamara édesapjával és Medveczky ErikávalForrás: MTI/Kovács Tamás

Édesapja, Csipes Ferenc olimpiai bajnok kajakos. Törvényszerű volt, hogy ezt a sportágat választja?
Édesanyám úszó volt (Orosz Andrea, korábbi magyar válogatott úszó – a szerk.), ezért adott volt, hogy úsznom kell. Az úszás remek alapsport, bármit is kezd sportolni később egy gyerek, abból csak előnye származhat. Csináltam, de akkor nem szerettem, pedig imádom a vizet, alig vártam, hogy kipróbáljam a kajakozást. 11 évesen vittek le az első edzésemre. Nagyon élveztem, és benne ragadtam.

Gyorsan kiderült, hogy van hozzá tehetsége?
Igen. Látszott, hogy jól mozgok, és szerettem is csinálni. A gyerekeknek még több versenye van, mint a felnőtteknek, így viszonylag elég hamar kiderül, hogy kik a tehetségesebbek, és kinek való a versenysport. Még egy éve sem kajakoztam, amikor az első versenyemen elindultam és érmet szereztem. Persze, a jövőre nézve ez még semmit sem jelent, hiszen millió példa van arra, hogy gyerekként valakinek szuperül megy, aztán később elveszti a motivációt és nem lesz belőle élsportoló.

Az édesapja irányítása alatt készül. Már gyerekként is ő volt az edzője?
Igen. Ő pont akkor kezdett edzősködni, amikor kipróbáltam a kajakozást. Ő gyerekedzőként kezdte, aztán szépen végigment a ranglétrán. Később serdülő, ifjúsági, majd felnőtt edző lett.

Csapattársa, a honvédos Medveczky Erika egy korábbi interjúban nagyon jókat mondott az édesapjáról. Ön a lányaként milyen edzőnek látja?
Nehéz ezt objektíven megítélni, mert az édesapámról van szó. Ha nem lenne jó edző, akkor nem kajakoztam volna nála, és nem lennék olimpiai bajnok. Nagy előny, hogy gyerekkorom óta együtt dolgozunk. Sok sportoló akár négy-öt edzőnél is megfordul a karrierje során. Nekem ő tanította meg a kajakozást, az ő technikájával evezek, és hasonló típusú munkát végeztem akkor és most is, így tudjuk, hogy mi az, amiből építkezni tudok.

A kajak-kenu két örökös bajnoka, Csipes Tamara és Medveczky Erika a vízen és a parton is tökéletesen megértik egymástFotó: Csudai Sándor - Origo

A 2016-os riói olimpián aranyérmes lett, de előtte nem volt könnyű dolga. Elvesztette a motivációját, és Ausztráliában akarta újra felépíteni magát. Hogy sikerült ilyen szenzációsan visszatérnie?
Nem könnyű kezelni az olyan terhet, amibe az ember beleszületett. 11 éves korom óta azt hallgatom, hogy milyen tehetséges vagyok, belőlem úgyis bajnok lesz. Kevesen vannak abban a szituációban, hogy megértsék milyen az, amikor az embernek mind a két szülője élsportoló volt, ő maga is élsportoló, és mindenki arra vár, hogy felérjen hozzájuk. Sokan minimumként vártak el tőlem olyan nagy dolgokat, amiket másoktól talán soha. Sokszor most sem, de gyerekként pláne nem volt egyszerű ezt elviselni. Lehet, hogy már 2012-ben, a londoni olimpián is sikereket érhettem volna el, de fejben mégsem voltam hozzá elég érett. Az ember akkor tudja a legtöbbet kihozni magából, amikor ő azt szeretné, nem pedig akkor, amikor körülötte mindenki, még a szomszéd is arról beszél, hogy olimpiai bajnoknak kell lenni. Nekem a riói olimpia előtt jött el ez a pont, amikor azt mondtam, hogy meg akarom csinálni, adok magamnak egy évet, azt már fél lábon is kibírom. Szerencsére jól sikerült, és ha az ember elhatároz valamit, aztán látja, hogy meg tudja csinálni, az a jövőben óriási lendületet ad, ezért ülünk most itt és beszélgetünk.

Említette a motivációt és azt, hogy fejben meg kell érni. A kislánya születése is segített ebben? Megváltoztatta?
Persze, nem is kicsit. Ezt szerintem minden anya elmondhatja magáról, hogy miután megszületik az első gyereke, olyan ösztönök szabadulnak fel, hogy teljesen más szemszögből kezded el értékelni az életedet. Nekem Olívia születése nagyon sokat segített. Azóta sokkal jobbnak látom a világot, és békésebb vagyok. Sokkal nagyobb harmóniában élek. Nem is a személyiségem változott meg, hanem a fontossági sorrend, és az hogy mennyit bírok. Rám eddig is jellemző volt a teher alatt nő a pálma mondás, a születése óta pedig még inkább. Arra gondolok, hogy ott van egy élet, amiért felelek, meg akarok adni neki mindent, és ez pluszban motivál.

A riói aranyérmes négyes: Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Fazekas-Zur KrisztinaForrás: MTI/Kovács Tamás

Meddig szeretné még csinálni?
Mindig olimpiai ciklusokban gondolkodom. Tokióig mindenképpen, aztán majd meglátjuk. Sok mindentől függ, hiszen ez nem egy olyan életvitel, amit egy átlagember csinál. 19 év nem egy emberöltő, de mivel gyerekkorom óta ezt csinálom, egyre többször érzem, hogy csinálnék valami kevésbé megterhelőt. Ezért nem tervezek előre, csak a jövő nyári olimpiáig. Utána megint jön egy négyéves ciklus, ami nem tűnik soknak, de nem is olyan rövid. Sok minden közrejátszik, mert lehet, hogy szeretnék még gyereket. És ami a legfontosabb, hogy a sport egy életkorhoz kötött dolog. És nem tudhatod előre, mikor mondja föl a tested a szolgálatot. Nem innen megy nyugdíjba az ember, hacsak nem lesz edző. De én egész biztosan nem leszek.

Hogyhogy?
Nekem ez így elég. Nem érzem, hogy edzőként ezt szívvel-lélekkel tudnám csinálni.

Egy gyerek születése teljesen felborítja az ember addig megszokott életvételét. Önnek sportolóként mennyivel lett nehezebb a kislánya születése óta?
Az elején nagyon nehéz volt, de hozzászoktam. Nyilván igazodni kellett hozzá, de nem akartam, hogy Olivia a kárát lássa annak, hogy sportoló vagyok. A kislányom még mindig felkel éjszaka, ezért kelek én is. Vannak persze kivételek, például a fontos versenyek előtt szerettem volna legalább egy hétig rendesen aludni, és akkor a nagymamák besegítettek. Azonban nem érzem jól magam, ha nincs velem, és egy hét amúgy sem elég egy anyának, hogy kialudja magát. Csak azért szerveztem így, mert tiszta lelkiismerettel akartam menni a versenyre, hogy mindent megtettem a győzelemért. A sportban hátrányát szenvedem annak, hogy meg akarom élni rendesen az anyaságot. Megtehetném akár azt is, hogy valaki nulla huszonnégyben vigyáz rá, én meg pihenek, de az nem én vagyok. Már hozzászoktam, hogy vannak napok, amikor remekül alszom, és energiától duzzadva kelek, máskor pedig alig élek, és a dupla kávé nélkül el sem tudok indulni. Óriási pluszmotivációt ad nekem a folytatásra. Ha mérlegre tennénk, akkor ott lenne az egyik oldalon, hogy alig alszom, a másikon meg az, hogy érte többet szeretnék nyújtani. Ha ő nem lenne, akkor nem lenne kiért küzdeni, mert nem biztos, hogy egy másik olimpia már csak magamért érdekelne. Miatta viszont igen, mert lehet, hogy még kicsi, de óriási élmény lenne, ha láthatna versenyezni és büszkévé tehetném.

Csipes Tamarának néha csak egy dupla kávé segítFotó: Csudai Sándor - Origo

Ahhoz meg is kell szerezni az olimpiai kvótákat a szegedi világbajnokságon.
A magyar lányoknak az olimpiai kvótaszerzés nem egy nagy feladat, ezt bátran kimondhatom. Mindig a szövetségi kapitányon múlik, hogyan matekozik a csapatok összeállításával. Remélem, hogy idén én is fogok szerezni olimpiai kvótát, mert az már egy óriási pozitív visszajelzés lenne a jövő évi tokiói olimpiára nézve. Biztosat azonban nem lehet még mondani, mert nagyon korán, nyolc hét múlva lesz a válogató. Emiatt nem tudom, hol tartunk. Remélem, ahogy telnek a napok, egyre magabiztosabb leszek. Jól érzem magam, bízom benne, hogy sikeresebb leszek, mint tavaly.