Vágólapra másolva!
Érdi Mária megnyerte a Mallorca Sailing Center Trofeát. A tokiói olimpiai kvótás magyar vitorlázó a Palma de Mallorcán megrendezett viadalon 53 vetélytársát utasította maga mögé a Laser Radial női olimpiai hajóosztályban.Berecz Zsombor pedig a finn dingi osztályban 27 hajó között végzett az élen.

Ez a viadal annak a Trofeo Princesa Sofia regattának volt az előversenye, amely hagyományosan az év első legfontosabb nemzetközi versenye Európában. A második olimpiájára készülő ifjúsági világ- és Európa-bajnok magyar vitorlásversenyző mögött az amerikai világbajnok Railey Paige végzett ezüstérmesként, megelőzve a dánok riói bronzérmesét, Anne-Marie Rindomot.

Érdi Mária világbajnokot és olimpiai bronzérmest győzött le Forrás: Photographer: Andras Kollmann

„Az igazi nagy megmérettetés a Trofeo Princesa Sofia lesz, de természetesen voltak nagy nevek a Mallorca Sailing Center Trófeán is.

– értékelte saját teljesítményét Érdi Mária, aki továbbra is Palma de Mallorcán edzőtáborozik. A Trofeo Princesa Sofia március 29-én kezdődik, és április 6-ig tart.

A finnes mezőny hat futamot teljesített, ezek felét nyerte Berecz Zsombor, emellett futott még két második helyet is - a kiesője pedig egy harmadik helyezés volt. Mögötte a spanyol Joan Cardona 6 ponttal és a svájci Nils Theuninck 13 ponttal elmaradva végzett.

Berecz Zsombor fantasztikus formában van Forrás: Aahus 2018

Érdekes, hogy az aarhusi vébé ezüst- és bronzérmese, a svéd Max Salminen és a holland Pieter-Jan Postma is benevezett a versenyre, de csak az utolsó két futamon indultak, amelyeken a 7. és 8., illetve a 4. és 5. helyeken végeztek – Berecz az 1. és a 3. helyeken zárt ugyanebben a két menetben.