Vágólapra másolva!
A következő időszakban a hangsúly a csapatversenyeken lesz a férfi kardozók számára, mert a cél az, hogy a válogatott ott legyen a jövő évi olimpián - mondta Decsi András, a férfi kardozók vezetőedzője a hétvégi, budapesti világkupa zárultával.

A tréner jelezte, hogy a válogatott vívók az április végi, szöuli Grand Prix-n is elindulnak, amely egyéni viadal, de lényegesebb lesz ennél a májusi, madridi világkupa, valamint a júniusi, düsseldorfi Európa-bajnokság és a júliusi, budapesti világbajnokság csapatversenye.

- emelte ki Decsi András a csapatban magyar ezüstéremmel zárult budapesti vk után. Hangsúlyozta: hazai közönség előtt jó szájízzel, kellemes élményekkel akarták befejezni a kvalifikáció előtti szakaszt, hogy aztán a tapasztalatok felhasználásával kezdhessék meg a finomhangolást.
"Kedvező előjelekkel vártuk a háromnapos versenyt, senki sem volt sérült, jó formában éreztem a fiúkat. Aztán az egyéni viadal a vártnál gyengébben alakult" - emlékeztetett rá, és elárulta, hogy általános volt a csalódottság.
Ebből az állapotból kellett talpra állniuk a versenyzőknek, akik a vezetőedző szerint "vannak olyan klasszisok, hogy képesek túltenni magukat a csalódáson".

Szilágyi Áron szerepelt egyéniben a legjobban a budapesti világkupán Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A hazai vk-n egyéniben hat magyar került fel a 64-es főtáblára, de öten az első fordulóban búcsúztak, és a legjobb eredményt elérő kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron sem jutott el a negyeddöntőig. A vasárnapi csapatversenyben aztán a Szilágyi, Szatmári András, Decsi Tamás, Gémesi Csanád összeállítású válogatott a kanadaiakat, az oroszokat és az olaszokat legyőzve, a döntőben a legutóbbi két világbajnokságon aranyérmes dél-koreaiaktól négy tussal kikapva második lett.
Decsi András kiemelte, hogy a rossz emlékű egyéni verseny után igazi csapatként vívtak a magyarok, mindenki hozzátett valamit a sikerekhez.

- tette hozzá. A szakvezető szerint nagyon fontos volt, hogy nem zavarta sérülés az eddigi felkészülést, ami - amint azt megjegyezte - Kiss Áron erőnléti edző munkáját dicséri, és a szövetségtől is minden támogatást megkaptak. A folytatást illetően pedig fontosnak nevezte, hogy ennek a négyesnek a felkészülését semmi se zavarja meg, és a csapat a kellő sportdiplomáciai segítséget is megkapja.
A tokiói olimpián vívásban minden szakágban rendeznek egyéni és csapatversenyt is. A legtöbb egyéni indulási lehetőséget úgy lehet biztosítani, ha az adott csapat kijut, mert akkor három vívó szereplése garantált.

A csapatversenyek mezőnye a nemzetközi szövetség 2020. április 4-i ranglistája alapján alakul ki.

Az első négy helyezett automatikus résztvevő, továbbá minden zónából (Európa, Ázsia-Óceánia, Amerika, Afrika) még egy-egy - az 5-16. helyezettek közül a sorban következő legjobb - válogatott szerez jogot az indulásra. Amennyiben akad olyan zóna, amelyből egyetlen csapat sem szerepel itt, a felszabaduló helyet a rangsorban - addig kvótát nem szerzett - következő csapat kapja, függetlenül attól, hogy melyik zónában van.
A magyar válogatott az egy hónapos szünet után világranglista-harmadikként kezdi meg a kvalifikációs időszakot.