Vágólapra másolva!
Olekszandr Uszik nem áll ki a hivatalos kihívójával, egyúttal lemond a Boksz Világszövetség (WBA) cirkálósúlyú világbajnoki címéről.

A londoni olimpia 91 kilogrammos bajnoka tavaly júliustól mind a négy nagy szervezet, a WBA, az IBF, a WBC és a WBO cirkálósúlyú vb-övét birtokolta, majd novemberben megvédte címeit, ám már ekkor jelezte, hogy nem szeretne sokáig ebben a kategóriában maradni. Nem titkolt célja az, hogy nehézsúlyban legyen világbajnok, s megmérkőzzön Anthony Joshuával, a királykategória jelenlegi első számú bokszolójával, a WBA, az IBF, a WBO és az IBO világbajnokával.

Olekszandr Uszik megválik a címeitől Forrás: Sputnik/Vladimir Astapkovich

A veretlen Usziknak (16 mérkőzés/16 győzelem) a WBA-öv megtartásához az orosz Gyenyisz Lebegyev ellen kellett volna ringbe lépnie, ám az ukrán öklöző - több internetes szaklap híre szerint - most bejelentette, hogy erre a meccsre biztosan nem kerül sor, s megválik a címtől. Következő meccsét már nehézsúlyban vívja majd május 18-án Chicagóban, az ellenfele még nem ismert.