Vágólapra másolva!
Botrányos körülmények között, diszkvalifikációval zárult a szombat éjszaka Liverpoolban megrendezett David Price–Kash Ali nehézsúlyú ütközet.

A korábban nagy reménységnek tartott, de sebezhető álla miatt több súlyos kiütéses vereséget elszenvedő, helyi illetőségű Price és veretlen riválisa kezdettől feszült összecsapást produkált. Az események végül az ötödik menetben csúcsosodtak ki, írja beszámolójában a Profiboksz.hu. A frusztráltnak tűnő, a találkozó korábbi szakaszában szabálytalanságért egyszer már megintett Ali a földre birkózta ellenfelét, „bónuszként" pedig még meg is harapta Price-t (mint utólag kiderült, valószínűleg már nem először), ez pedig már érhető módon túl sok volt a vezetőbírónak is, aki azonnal diszkvalifikálta Alit, és kihirdette Price győzelmét.

Ali vélhetően súlyos eltiltásra számíthat, illetve a szervezők visszatartják a mérkőzésért járó gázsiját is. A közönség pedig rögtön a meccs után jelezte, hogy nem erre fizetett be: Alit úgy kellett kimenekíteni a csarnokból a felé dobált söröspoharak záporában.

Hogy sportéke is legyen az estének, arról Liam Smith gondoskodott, aki egy nagyváltósúlyú WBC Silver címmérkőzésen az ötödik felvonásban TKO-val győzte le Sam Eggingtont.