Magyar győzelmek és vereségek a budapesti pingpong vb-n

Fehér Orsolya az elefántcsontparti Christina Kamenan ellen játszik a budapesti asztalitenisz-világbajnokság női versenyének selejtezőjében a Hungexpo területén
Vágólapra másolva!
Majoros Bence, Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Lakatos Tamás és Bálint Bernadett is megnyerte első mérkőzését az egyes selejtezőjében, az egyformán második meccsét játszó András Csaba és Juhász Patrik viszont kikapott a budapesti asztalitenisz-világbajnokság vasárnapi nyitónapján.

A mindössze 16 éves András Csaba (741. a világranglistán) a jordán bajnok ellen aratott korábbi győzelem után a csoport esélyese, a világranglistán 96. belga Robin Devos ellen sem volt alárendelt szerepben. Két játszmát is nyert, ráadásul 2-2-es állásnál az ötödikben 8-4-re vezetett, Devos innen fordított, s végül a mérkőzést is megnyerte. András és Devos egy-egy győzelemmel áll a csoportban, de ha a belga a papírformát igazolva hétfőn legyőzi a trió harmadik tagját, Zaid Abo Jamant, akkor ő jut fel a 128-as főtáblára.

András Csabához hasonlóan az ugyancsak egy győzelemmel álló Juhász Patrik (832.) is második találkozóját vívta délután, rá szintén egy balkezes belga, Martin Allegro (104.) várt. A 18 éves magyar nem tudta igazán megnehezíteni ellenfele dolgát, négy sima szettben kikapott, így neki sincs sok esélye a 128 közé jutni, de matematikailag ez is hétfőn dől el.

- értékelt a fiatal magyar játékos.

Fehér Orsolya az elefántcsontparti Christina Kamenan ellen játszik a budapesti asztalitenisz-világbajnokság női versenyének selejtezőjében a Hungexpo területén Forrás: MTI/Illyés Tibor

A korábban Bálint Bernadettel vegyes párosban főtáblára jutott Majoros Bence (108.) egyesben a türkmén Ravil Ahmedov ellen (934.) kezdett, s vasárnapi harmadik összecsapását is megnyerve 4-0-ra diadalmaskodott.

mondta a 21 éves asztaliteniszező, aki egy ideje hátfájdalmakkal bajlódik.

Majoroshoz hasonlóan Ecseki Nándor, Lakatos Tamás és Szudi Ádám is első meccsét játszotta az egyes selejtezőjében, s egyiküknek sem okozott gondot a világranglistán jóval gyengébben jegyzett rivális legyőzése. Ecseki libanoni, Lakatos ciprusi, Szudi pedig koszovói játékos ellen nyert egyaránt négy játszmában. Utóbbi négy magyar játékos hétfőn játssza második mérkőzését háromfős selejtezőcsoportjában, ahonnan az első helyezett jut fel a főtáblára.

A nap utolsó magyar érdekeltségű találkozóját Bálint Bernadett (161.) vívta a női egyes selejtezőjében, ellenfele a világranglistán nem rangsorolt üzbég Rozalina Hadzsijeva volt. Végig a Szekszárd 23 éves pingpongozója irányított, s négy szettben diadalmaskodott. A nyitónapot három sikerrel záró Bálint egyesben szintén hétfőn fejezi be szereplését a selejtezőcsoportjában.

A házigazda magyarok összesen 13 mérkőzést játszottak a vb nyitónapján, s ezek közül 11-en győztesen hagyták el az asztalt.

Eredmények, selejtező:
férfi egyes:
13. csoport: Robin Devos (belga)-András Csaba 4-2 (9, -6, 8, -4, 10, 8)
19. csoport: Martin Allegro (belga)-Juhász Patrik 4-0 (7, 7, 4, 7)
23. csoport: Majoros Bence-Ravil Ahmedov (türkmén) 4-0 (7, 2, 5, 6)
28. csoport: Ecseki Nándor-Avo Mumdzsoglian (libanoni) 4-0 (5, 6, 2, 2)
41. csoport: Lakatos Tamás-Hriszto Hrisztonov (ciprusi) 4-0 (2, 4, 5, 6)
42. csoport: Szudi Ádám-Kreshnik Mahmuti (koszovói) 4-0 (5, 6, 7, 6)
A csoportgyőztesek jutnak a 128-as főtáblára.

női egyes:
46. csoport: Bálint Bernadett-Rozalina Hadzsijeva (üzbég) 4-0 (6, 8, 12, 6)
A csoportgyőztesek jutnak a főtáblára, a másodikak közül négy szerencsés vesztes is a 128 közé kerül.

korábban:
vegyes páros:
1. forduló: Majoros Bence, Bálint Bernadett-Luka Matkovic, Belma Busatlic (bosnyák) 3-1 (4, -11, 6, 3)
2. forduló (a 64-es főtáblára jutásért): Majoros, Bálint-Szami Keruf, Lynda Lograibi (algériai) 3-0 (6, 3, 6)
férfi egyes:
13. csoport: András Csaba-Zaid Abo Jaman (jordániai) 4-2 (11, 6, -8, 8, -3, 6)
19. csoport: Juhász Patrik-Duc Tuan Nhuyen (vietnami) 4-0 (6, 4, 10, 13)
női egyes:
45. csoport: Fehér Orsolya-Christina Kamenan (elefántcsontparti) 4-0 (10, 4, 2, 3)
47. csoport: Hartbrich Leonie-Alisa Khalid (skót) 4-0 (5, 3, 5, 6)