Élete egyik legnagyobb győzelmét aratta Budapesten Balázs Attila

Balázs Attila pályafutása egyik legnagyobb sikerét aratta
Vágólapra másolva!
A vilgáranglista 246. helén álló Balázs Attila 6:3, 6:4-re verte a budapesti ATP-verseny első körében a lengyel Hubert Hurkacz-ot.

A lengyel versenyző karrierje legelőkelőbb helyén áll, jelenleg az 52. helyen áll az ATP rengsorában, így majdnem 200 hellyel előzi meg Balázs Attilát.

A 196 centis Hurkacz eddig remek idényt tudhat maga mögött: Dubajban és Indian Wellsben is legyőzte a japán Nisikori Kejt, Kaliforniában megverte a francia Lucas Pouille-t és a kanadai Denis Shapovalovot, majd Miamiban az osztrák Dominic Thiem sem bírt vele.

Balázs Attila pályafutása egyik legnagyobb sikerét aratta Forrás: twitter.com/HUNgarianTENNIS

Balázs Attila az első játékban rögtön elvette ellenfele adogatását, majd 3:0-ról mindenki hozta az adogatását, így a magyar játékos 6:3-ra hozta a szettet.

A második játszmában 2:1-es vezetésnél újra breakelt Balázs, 5:4-nél a negyedik meccslabdáját sikerült beütnie, ezzel pedig 1 óra 21 perc alatt nyert és a második körbe jutott.

"Köszönöm, hogy ilyen időben is kijöttetek szurkolni, sokat jelent ez a győzelem"- mondta a mérkőzés után Balázs Attila.

A nyolcaddöntőben az ATP rangsorában 39., ausztrál John Millman lesz.

A szerb színekben versenyző Györe László (Laslo Djere) bejutott a második fordulóba. A világranglistán 33. vajdasági magyar játékos kedden a 78. helyen álló lett Ernests Gulbisszel találkozott, aki 2014-ben még a top 10-ben szerepelt.

A rendkívül stabilan ütő Györe - a viadal ötödik kiemeltje - egy-egy korai bréket követően 4:4-nél vette el ismét riválisa adogatását, majd magabiztosan hozta a szettet. A folytatásban a közönségből "hajrá, Laci" kiabálásokkal bíztatott teniszező ismét lépéselőnybe került, csakhogy Gulbis visszazárkózott, aki a játszmát lezáró rövidítést két meccslabdát hárítva nyerte.

Az utolsó felvonásban hatalmas küzdelem zajlott a pályán, az újabb tie-breaket viszont Györe nyerte. Az összecsapás három órán át tartott.

Mivel ekkor már sötétedni kezdett a viadal helyszínén, a szervezők szerdára halasztották a keddi program zárómeccsét a szabadkártyás Valkusz Máté és az olasz Jannik Sinner között.

Valkusz edzője, Kuhárszky Zoltán felemás érzésekkel beszélt arról, hogy a vasárnap Monte-Carlóban döntős szerb Dusan Lajovic visszalépett, s helyette szerencsés vesztesként Sinner került szembe tanítványával:

"Lehet, hogy Lajovicot most el lehetett volna kapni, hosszú hét van mögötte" - mondta a tréner az MTI-nek. "Ez a 17 éves olasz fiú viszont az év egyik felfedezettje, idén már négy kisebb tornát nyert, úgyhogy biztosan nem lesz könnyű ellene" - tette hozzá.

Györe (szerb, 5.)-Gulbis (lett) 6:4, 6:7 (6-8), 7:6 (7-2)
Haase (holland)-Fabbiano (olasz) 6:7 (4-7), 6:3, 6:2
Balázs Attila-Hubert Hurkacz (lengyel) 6:3, 6:4
Millman (ausztrál, 6.)-Kecmanovic (szerb) 6:1, 6:2
Gojowczyk (német)-Harris (dél-afrikai) 7:5, 6:4
Herbert (francia)-Geraszimov (fehérorosz) 6:3, 6:2