Vágólapra másolva!
2019-ben a számtalan hazai rendezésű Európa- és világbajnokság közül is kiemelkedik az ország történetének legnagyobb multisport eseménye, a Maccabi Európa Játékok, melynek Budapest ad otthont. Felvezető cikkünk után ezúttal a versenyek helyszíneit igyekszünk bemutatni.

Július 29. és augusztus 6. között a szervezők előzetes várakozásai szerint közel 3000 sportoló (a napokban zárulnak a nevezések, ezt követően lesznek meg a pontos számok) méri össze tudását, erejét és felkészültségét összesen 22 sportágban, melyek között a hagyományos, világszerte népszerű sportágak – labdarúgás, kosár- és röplabda, úszás, vívás, vízilabda, tenisz – mellett helyet kapnak olyan különlegességek, mint a golf, a gyeplabda, a fallabda, a 3x3-as kosárlabda, vagy éppen a bridzs és a sakk, hogy ne csak a test dolgozzon, hanem az elme is.

Miután az egymástól igen különböző sportágak versenyeit meglehetősen rövid idő alatt kell lebonyolítani, érthetően igen sok versenyhelyszínre van szükség. Szerencsére Budapesten ma már nem jelent problémát még egy ilyen nagyságrendű esemény megrendezése sem, a létesítmény-ellátottságnak köszönhetően a szervezőknek nem jelentett nehézséget megtalálni a megfelelő sportcsarnokot, stadiont és szabadtéri versenypályát. Az egyaránt Fejér megyei Kincsesbánya és Alcsútdoboz kivételével valamennyi helyszín a Budapest táblán belül található, könnyen megközelíthető, frekventált helyen.

A Játékok központi helyszíne a Nemzeti Közszoglálati Egyetem, azaz a Ludovika campusa lesz. Az ott lévő multifunkciós sportcsarnokban találnak otthonra a kosárlabdázók mellett a streetballosok (3x3-as kosárlabda) is, de ugyanitt rendezik a tollaslabda, a pingpong és a lövészet küzdelmeit is.

A Ludovika sportcsarnokában bármit meg lehet rendezni Fotó: Polyák Attila - Origo

Sőt, még a csendesebb sportok is itt kapnak helyet, úgyhogy, aki a sakkozók és a bridzs-játékosok küzdelmei szeretne izgulni, az is az Orczy-kert felé vegye az irányt. Már csak azért is, mert a Ludovika pazarul felújított udvara is kiveszi a részét a rendezésből: itt kerül sor az érem átadásokra, valamint megannyi kulturális programra is, a szervezők reményei szerint igazi fesztiválhangulatban.

A Ludovika Campus madártávlatból:

Lévén a verseny amolyan házigazdája az egyetlen hazai zsidó sportegyesület, a Maccabi VAC mellett a zsidó gyökereire a kezdetektől fogva büszke MTK, érthető, hogy utóbbi, amelyik az egyik legnagyobb hazai sportegyesület is egyben, számos helyszínnel áll a Maccabi Európa Játékok szolgálatába.

Így természetesen várják majd a szurkolókat a 2016-ban átadott 5000 férőhelyes Új Hidegkuti Nándor Stadionba, ahol a látványosnak ígérkező megnyitó kap helyet.

A Hidegkuti-stadion méltó helyszíne lesz a nyitó ünnepségnek Fotó: Polyák Attila - Origo

Ugyancsak a kék-fehérek biztosítják a zuglói Lantos Mihály Sporttelepet, ahol a Játékok legnépesebb mezőnyét adó sportág, azaz a labdarúgás kap helyet. Fontos helyszín lesz az MTK Szamos utcai röplabdacsarnoka a Széll Kálmán tértől egy kőhajításnyira, a Városmajorban. A teniszversenyeknek elsősorban a Park Tenisz Club ad otthont, ahol tizenegy pályán, kifogástalan környezetben rendezhetik a mérkőzéseket. Néhány meccsért viszont a szintén remek városmajori teniszpályára kell kimenni.

A futsal, a gyeplabda és a fallabda küzdelmeinek az Angyalföldi Sportközpontban (korábbi Láng Sportcsarnok) lesz a helye, ahol kiváló minőségű pályákon mérkőzhetnek egymással a csapatok. A vívásnak a Vasas pasaréti sportcenntrumában található Kovács Pál Vívócsarnok lesz az otthona.

A vizes sportok esetében a szervezők akár a bőség zavarával is küzdhettek, hogy melyik uszodára essen a választásuk, végül a több szempontból is stílszerű Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda lett a befutó.

Nyári sporteseményhez ennél jobb helyszín a világon nem létezik Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Margit-szigeti létesítmény megannyi nagy világverseny otthonául szolgált, legutóbb például férfi vízilabda-válogatottunk nyert itt ezüstérmet a 2017-es budapesti FINA vizes világbajnokságon – mondanunk sem kell, hogy telt ház, mintegy nyolcezer néző előtt. A pólósok és az úszók versenyhelyszíne pedig már csak azért is különleges, hiszen a névadó, a zsidó származású Hajós Alfréd tervezte, aki a magyar sport történetének első két olimpiai aranyérmét nyerte1896-ban Athénban.

A Várkert Bazártól indul augusztus 3-án az immár hagyományos Budapest Night Run, ennek részeként kerül sor egy Maccabi-betétfutamra, azaz a Játékok félmaratoni versenyére. Külön érdekessége a helyszínnek, hogy a Fővárosi Közgyűlés decemberi döntésének értelmében idén tavasszal az izraeli főváros nevét fogja viselni a rajtnak otthont adó terület, amit tavasszal neveznek el ünnepélyesen is Jeruzsálem Parknak.

Várkert Bazár: minőségi kulissza Forrás: https://varkertbazar.hu

A két Budapesten kívüli helyszín egyike a Fejér-megyei Alcsútdobozon található Pannónia Golf Club, a 18 lyukú pályára aligha lehet szava bárkinek is. Az ugyancsak Fejér megyei Kincsesbánya a másik "külső" helyszín, ahol – a félmaratonhoz hasonlóan – a hagyományos Bringa Fieszta keretei között kap helyet az országúti kerékpárverseny.

A záró ünnepségről is ejtsünk szót, mert annak a helyszíne is rendhagyó lesz: az óbudai Hajógyári Szigeten lesz az utolsó nagy fieszta, méghozzá a Sziget Fesztivál nyitó napja előtti estén. Ezen csak a Játékokon résztvevő sportolók és kísérők vehetnek részt, akik a protokolláris események után egy fergeteges bulival zárhatják a mögöttük hagyott bő egy hetet.

És ne feledjük el, hogy ezen a bulin ott lehetnek az önkéntesek is, akiknek jelentkezését még várják a szervezők!

Európa legnagyobb zsinagógája, a Dohány utcai pedig a szombat ünnepre várja majd a Budapestre érkezőket.