Vágólapra másolva!
A FINA legújabb elitsorozata, a Champions Swim Series Budapestre, a Duna Arénába látogatott. A széria egyetlen európai versenyének nyitónapja remek küzdelmeket, valamint hét magyar érmet hozott, köztük Késely Ajna és Milák Kristóf révén két aranyat. Igaz, ennél a versenynél csak virtuális medálokról beszélhetünk, mert csak az első helyezett kap díjat, ez is az egyik különlegessége ennek az új műfajnak.

Szinte teljesen megtelt a Duna Aréna a FINA elit úszósorozatára, hasonló hangulatot teremtve, mint két évvel ezelőtt a világbajnokságon. Nem véletlen, ugyanis az úszósport abszolút krémje érkezett Budapestre, hogy a versenyzők két nap alatt, összesen 30 számban megmérkőzzenek egymással a FINA Champions Swim Series második állomásán.

Nagy különbség a megszokotthoz képest, hogy itt nincsenek előfutamok, és összesen négyen úsznak egy számban.

Ezt a sorozatot a FINA ebben az évben indította el, és három fordulót rendeznek. Az első, kínai versenyen Hosszú Katinka összesen négy érmet (3 arany, 1 bronz) szerzett, így összesítésben második helyen állt az éremtáblázaton a svéd klasszis, Sarah Sjöström mögött.

Ezúttal rajta kívül kilenc magyar ugrik medencébe a hétvégén, elsőként Késely Ajna, akit óriási üdvrivalgás fogadott a viadal nyitószáma, a 400 méteres női gyorsúszás előtt. A 17 éves lány szinte végig vezetett, az Aréna pedig kis híján felrobbant, amikor elsőként célba csapott 4.05.92-vel.

Késely Ajna öröme a 400 gyors megnyerése után Fotó: Csudai Sándor - Origo

A futam után könnyeivel küszködve mondott köszönetet családjának, és azoknak is, akik korábban nem hittek benne.

A következő versenyszámban is talpra ugrott a közönség, ráadásul két magyarért, Cseh Lászlóért és Milák Kristófért szoríthatott mindenki a 200 méteres pillangóúszásban. Persze a szám egyik legnagyobb alakja, Chad le Clos szívesen elrontotta volna a magyarok örömét (pedig nagyon szereti az országot, szinte második otthonának tekinti), és komolyan bekezdett,

de 150-nél már Milák fordult elsőként, méghozzá jókora előnnyel, végül több mint egy testhosszal, 1.53.64-gyel nyerte meg a futamot, ami a világ idei legjobb eredménye.

Cseh László negyedikként végzett. Milák ideje még saját magát is meglepte, nem érezte annyira kiugrónak az úszását.

Milák Kristóf robbantott 200 pillangón Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 100 méteres női pillangóúszást Hosszú Katinka legnagyobb riválisa, Sarah Sjöström nyerte, ezzel újabb arannyal gazdagodott az éremtáblázaton. Az esemény leggyorsabb számában, a férfi 50 gyorson az angol Benjamin Proud győzött.

A női 200 mell ismét magyar érdekeltséggel szolgált, ugyanis a négyes pályán a 17 éves magyar bajnok, Békési Eszter úszhatott, rendkívül erős mezőnyben, hiszen Julija Jefimovával, Molly Hannisszel, és Katie Meili-val kellett versenyeznie. Az orosz hozta a papírformát, és magabiztosan utasított maga mögé mindenkit a világ idei legjobbjával,

Békési Eszter pedig elképesztő hajrával, 2.27.54-es egyéni csúccsal megelőzte a két amerikai riválisát, és a második helyen érkezett be.

Békési Eszter sem hitt a szemének, amikor meglátta, hogy második lett Fotó: Csudai Sándor - Origo

A férfiak 100 méteres hátúszását az orosz Jevgenyij Rilov nyerte, majd jöhetett a női 200 hát Hosszú Katinkával és Burián Katalinnal, akiket hangorkán fogadott és követett végig a versenyen. Hosszú a második helyen végzett a végig vezető olasz Margherita Panziera mögött 2.08.16-os idővel, Burián negyedikként érintette meg a falat.

Hosszú Katinka kihajtotta magát 200 háton Fotó: Csudai Sándor - Origo

Férfi 50 pillangón a mezőny rangidőse, a 39 éves brazil Nicholas Santos nyert, aki elmondta, imádja a Duna Arénát, mert kedves emlékek kötik ide, és nagyon gyors medencének tartja. Női 100 gyorson sem volt gyorsabb Sarah Sjöströmnél, aki már összesen 6 aranyérmet gyűjtött az Úszó BL idei szezonjában.

Jöhetett ezután a férfi 200 vegyes, amelyet a svájci Jeremy Desplanches nyert 1.57.01-es idővel. Ezt a női 50 mellúszás követte, ahol az úszásnem királynője, Julija Jefimova újfent a leggyorsabb volt. Majd az olasz Fabio Scozzoli tudott ismételni Kanton után 100 méteres férfi mellúszásban, aztán Anasztaszija Feszikova nyerte meg a női 50 hátat.

Sarah Sjöström két aranyat nyert a budapesti állomás első napján Fotó: Csudai Sándor - Origo

A nap utolsó előtti számában a magyar közönség egyik kedvence, Kozma Dominik állt rajtkőre 200 méteres gyorsúszásban. „Doma" egy századmásodperces hátránnyal fordult 100-nál a második helyen Chad le Clos mögött, végül 1.47.12-vel a harmadik helyen végzett, a dél-afrikai pedig visszacsúszott a negyedik helyre, a litván Danas Rapsys óriási hajrával tudott nyerni.

Kozma Dominikot köszönti a futamgyőztes Rapsys Fotó: Csudai Sándor - Origo

Zárásra egy egészen különleges futam, a 4x100 méteres vegyes gyorsváltó maradt aminek összetételét sorsolták. A hármas csapatban Cseh László kezdett, a négyesben pedig Késely Ajna volt a befejezőember. Előbbi csapata a második, utóbbié a harmadik helyen végzett.

A végeredmény tehát összesen hét magyar medál, jó eséllyel még ezt is felül tudják múlni úszóink a második napon.