Társoldalunk:

Sakk: Carlsen továbbra is verhetetlen, zsinórban negyedik versenyét nyerte

2019.05.13. 10:26

Abidjanban a Grand Chess Tour 2019 hét versenyből álló sorozatának első tornáján Magnus Carlsen újabb diadalt aratott. A rapid viadalt hárompontos előnnyel nyerte meg, a villámversenyen a francia Maxime Vachier-Lagrave mögött félpontos hátránnyal lett második. Az összetett pontversenyben három és fél ponttal előzte meg az amerikai Hikaru Nakamurát és Vachier-Lagravet. A tornákon lejátszott 27 partijából a norvég világbajnok mindössze két villámpartit vesztett el, mindkétszer a francia sakkozó győzte le, tizenhárom játszmában kényszerítette megadásra ellenfeleit. A GCT következő versenyét június 24. és július 9. között Zágrábban rendezik meg, a klasszikus viadalon tizenketten játszanak.

A GCT 2019-es sorozatában hét versenyt rendeznek meg, Zágrábban és St. Louis-ban 12 résztvevős klasszikus tornát bonyolítanak le, az öt rapid-és villámverseny első viadalát Elefántcsontpart egykori fővárosában, Abidjanban szervezték meg. Párizs, St. Louis, Bukarest és Kolkata a többi színhely. A sorozatot lezáró London Chess Classic döntőn az összetett pontverseny első négy helyezettje játszik majd.

A tavalyi versenyekről a legjobb helyezést elérők és Élő-pontszámok alapján tizenketten kaptak meghívást, a 2015-ös és a 2017-es versenysorozat győztese, a norvég világbajnok Magnus Carlsen részvétele fémjelzi az idei sorozatot. Hatan egyes rapid-és villámversenyen szabadkártyákkal vehetnek részt. A fiatalok közül a kínai Wei Yi, az orosz Danyiil Dubov és a lengyel Jan-Krzysztof Duda kapott esélyt. A sakkvilág tizenkét ásza mindkét klasszikus tornán játszik, valamint három-három rapid-és villámversenyen. A sorozat díjalapja 1,75 millió dollár.

A regnáló világbajnok, Magnus Carlsen kétszer is megnyerte a sorozatotForrás: Lennart Ootes/Lennart Ootes

A sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov ötletére 2015-ben rendezték meg először a Grand Chess Tour sorozatot. Három nagy torna szervezői csatlakoztak a kezdeményezéshez, Stavanger, St. Louis és London rendezett GCT tornát, az összetett pontversenyt Magnus Carlsen nyerte meg. Három éve a világelső csak a párizsi és a leuveni kombinált rapid-és villámversenyt vállalta, a norvégok kiléptek a sorozatból, St. Louis és London emlékezetes klasszikus viadalokat szervezett meg. Wesley So a két tornán elért kitűnő első helyezésével a sorozat győztese lett.

Két esztendeje a program St. Louis-ban rapid-és villámversennyel bővült, amelynek szenzációját Garri Kaszparov részvétele jelentette. Carlsen Párizsban és Leuvenben győzött, St. Louis-ban a francia Maxime Vachier-Lagrave és az örmény Levon Aronjan, Londonban az amerikai Fabiano Caruana diadalmaskodott. Az összetett versenyt Carlsen nyerte.

Tavaly zsúfolt versenyprogramjára, a világbajnoki döntőjére hivatkozással Magnus Carlsen csak a 6. Sinquefield Cup-on játszott, holtversenyben végzett az élen kihívója, Fabiano Caruana és Levon Aronjan társaságban. A londoni döntőben Hikaru Nakamura győzött, Maxime Vachier-Lagrave ellen nyerte meg a finálét. A sakkvilág legjobbjainak részvételével kitűnő díjazással megrendezett viadalokat kitüntető érdeklődés kísérte, és a szervezők tehetős szponzoroknak köszönhetően a folytatás mellett döntöttek.

2018-ban Nakamura és Vachier-Lagrave vívták a döntőtForrás: Lennart Ootes/Lennart Ootes

A GCT 2019 tizenkét résztvevője:
Magnus Carlsen (norvég)
Fabiano Caruana (amerikai)
Ding Liren (kínai)
Anish Giri (holland)
Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni)
Maxime Vachier-Lagrave (rancia)
Viswanathan Anand (indiai)
Jan Nepomnjacsij (orosz)
Levon Aronjan (örmény)
Hikaru Nakamura (amerikai)
Wesley So (amerikai)
Szergej Karjakin (orosz)

Abidjanban Carlsen ismét elkápráztatta a sakkot szeretők és értők népes táborát. A kilencfordulós rapidversenyt hárompontos előnnyel nyerte meg. A 25-25 perces és lépésenként 10-10 másodperc bónusszal megvívott küzdelmekben csak három döntetlent engedélyezett ellenfeleinek, Hikaru Nakamura, Ding Liren és Veszelin Topalov tudott remizni a világelsővel. A győzelem két pontot ért, a döntetlen egyet, így alakulhatott ki Carlsen fölényes elsősége. A világbajnok nagy kedvvel, könnyedén játszott, tökéletesen használta ki az állásokban rejlő lehetőségeket. A versengésben Nakamura az egyiptomi Bassem Amintól szenvedett váratlan vereséget. Gyengébb kezdés után Maxime Vachier-Lagrave mesterhármassal javított helyezésén. Különösen meglepő volt a két orosz nagymester gyenge szereplése, Szergej Karjakin játszmát sem tudott nyerni, Jan Nepomnjacsij ötször is feladásra kényszerült.

A rapidverseny végeredménye:
1. Magnus Carlsen (norvég, 2867) 15 pont
2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2805) 12
3-4. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2792) és Wesley So (amerikai, 2772) 11
5. Ding Liren (kínai, 2786) 10
6. Wei Yi (kínai, 2737)
7-8. Szergej Karjakin (orosz, 2773) és Veszelin Topalov (bolgár, 2736) 6
9-10. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2776) és Bassem Amin (egyiptomi, 2683) 5

A háromnapos rapidverseny után még nagyobb sebességre kapcsoltak a sakkvilág ászai, játszmánként 5-5 perc és 3-3 másodperc gondolkodási idővel játszottak a kétfordulós villámversenyen, mindkét színnel megmérkőztek egymással. Remek csatákat, jelentős fordulatokat, meglepő elnézéseket, szerencsés győzelmeket, váratlan mentéseket is láttunk a csatákban. A viadalt Magnus Carlsen az egyiptomi sakkozó elleni remivel kezdte, majd elvesztette veretlenségét, Maxime Vachier-Lagrave győzte le. A francia nagymester nyerőszériájával a világbajnok legnagyobb riválisává vált.

Carlsen (balra) Vachier-Lagrave ellen veszítette el veretlenségétForrás: Lennart Ootes/Lennart Ootes

A rapidverseny utolsó három játszmájában elért mesterhármasa után öt partit nyert sorozatban, döntetlen erejéig Ding Liren állította meg menetelésében, majd váratlanul kikapott a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovtól. Megnyugodhatott Magnus Carlsen, két és félpontos előnnyel várhatta a visszavágókat, Nakamura előtt három és féllel vezetett. Carlsen és Nakamura győzelemmel kezdte a második kört, Vachier-Lagrave megbotlott Wesley So ellen. A világbajnokot másodszor is legyőzte, de a jól taktikázó Carlsennel szemben hátrányát később nem tudta csökkenteni. Carlsen magabiztosan játszva gyűjtögette a pontokat, két fordulóval a befejezés előtt már győztesként köszönthették. Utolsó két partijában nem kegyelmezett Wei Yi-nek, de Nakamurának sem. Az első félidőben elért 5 pontja után a második játéknapon hat és felet szerzett. Nakamura és Vachier-Lagrave versenyfutása holtversennyel ért véget, ők hárman külön klasszist képviseltek. Jan Nepomnjacsij és Szergej Karjakin jobban snellezett, de jelentősen előrelépni nagy ponthátrányuk miatt nem tudtak.

A villámverseny végeredménye:
1.Maxime Vachier-Lagrave 12 pont
2. Magnus Carlsen 11,5
3. Hikaru Nakamura 11
4. Jan Nepomnjacsij 10,5
5. Szergej Karjakin 9,5
6-7. Wesley So (amerikai) és Ding Liren (kínai) 8,5
8. Wei Yi (kínai) 7,5
9-10. Veszelin Topalov (bolgár) és Bassem Amin (egyiptomi) 5,5

Az összetett verseny végeredménye:
1. Magnus Carlsen (norvég) 26,5 pont
2-3. Hikaru Nakamura (amerikai) és Maxime Vachier-Lagrave (francai) 23
4. Wesley So (amerikai) 19,5
5. Ding Liren (kínai) 18,5
6. Wei Yi (kínai) 16,5
7-8. Jan Nepomnjacsij (orosz) és Szergej Karjakin (orosz) 15,5
9. Veszelin Topalov (bolgár) 11,5
10. Bassem Amin (egyiptomi) 10,5

Carlsen és a díszes trófeaForrás: Lennart Ootes/Lennart Ootes

A Nemzetközi Sakkszövetség tavaly Batumiban megválasztott új vezetése megváltoztatta a világbajnoki rendszerek lebonyolítási rendjét. A férfiaknál jövőre rendezik meg a kihívó jogáért a világbajnok-jelölti döntőt, Fabiano Caruana már biztos résztvevő, egy helyre a rendező jelölhet, ketten-ketten a Világkupáról és a Grand Prix-versenyekről, egy fő a Grand Chess Swiss tornáról kvalifikálhatja magát, egy sakkozó kedvező súlyozott Élő-pontszámával válthatja meg a belépőjét.

A verseny állásaForrás: grandchesstour.com

Május 17-én kezdődik Moszkvában a Grand Prix 2019 négy versenyből álló sorozata. Először rendezik meg kieséses rendszerben a viadalokat, valamennyi tornán tizenhatan játszanak. Az orosz fővárosban az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov, a holland Anish Giri, az amerikai Wesley So és az örmény Levon Aronjan az első négy kiemelt, a többiek besorolását sorsolással döntik el. Hét orosz sakkozó is játszik, Alekszandr Griscsuk, Szergej Karjakin, Jan Nepomnjacsij, Peter Szvidler, Dmitrij Jakovenko, Nyikita Vtyjugov és Danyiil Dubov.

Az amerikai Hikaru Nakamura, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov, a lengyel Radoslaw Wojtaszek és Jan-Krzysztof Duda, valamint a kínai Wei Yi szerepel még. Két-kétjátszmás mérkőzésekre kerül sor, 1-1-nél rájátszás dönt. A Grand Prix összetett pontversenyének első két helyezettje lesz világbajnokjelölt. A sorozatnak nincs magyar résztvevője.