Szilágyi Áron ezüstérmes, a csapat negyedik lett Madridban

Szilágyi Áron olimpikon sajtóbeszélgetés
Szilágyi Áron ezüstérmes lett a férfi kardozók idei első világkupa-versenyén, Padovában
Vágólapra másolva!
Szilágyi Áron ezüstérmet nyert a hétvégén a férfi kardozók madridi világkupaversenyén, a magyar csapat pedig ugyanitt a negyedik helyen végzett.

A kétszeres olimpiai bajnok a 64-es főtáblán Rabb Krisztiánt 15-6-ra, az orosz Dmitrij Danyilenkót 15-9-re, a kanadai Shaul Gordont 15-9-re, majd az olasz Luca Curatolit ugyanennyire verte. Az elődöntőben a dél-koreai Oh Szang Uk ellen is magabiztos volt, 15-8-cal lépett a fináléba, ahol egyetlen tussal, 15-14-re kapott ki a német Max Hartungtól. Szilágyi két hete ugyancsak második volt, akkor a szöuli Grand Prix-n jutott el a döntőig.

A spanyol fővárosban két győzelemmel a legjobb 16-ig ment el Decsi Tamás, akit Oh állított meg 15-14-gyel. Gémesi Csanád és Galgóczy Tamás - Rabbhoz hasonlóan az első körben alulmaradt -, míg Iliász Nikolász a legjobb 32 között esett ki.

Szilágyi Áron ezüstérmes lett a férfi kardozók madridi világkupa-versenyén Fotó: Csudai Sándor - Origo

A csapat Szatmári András nélkül is bejutott az elődöntőbe, és végül a negyedik helyen végzett az olimpiai kvalifikációs sorozat első csapatállomásán.

A 2017-ben egyéni világbajnok Szatmári hetek óta combsérüléssel bajlódik, ugyan az egyéni versenyben elindult, ám elsősorban fájdalmai miatt nem jutott fel a főtáblára, majd - a magyar szövetség honlapja szerint - szombaton kiderült, hogy nem tudja vállalni a szereplést a csapatban.

Itt kaphatóak a jegyek

A szervezők a július 15-23. között megrendezésre kerülő budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság minden döntős versenynapjára 5-6 ezer szurkolót, az eseményre összesen közel 30 ezer nézőt várnak. A jegyek az vb-re már megvásárolhatóak. A selejtezőkre a belépők egységára 1000, a döntőkre 3000-4500 forint.

A jegyeket ide kattintva tudja megvásárolni.

A világranglista harmadik helyén álló együttes így az egyéniben ezüstérmes Szilágyi Áron, továbbá Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász összeállításban vágott neki a napnak, melyet Japán fölényes legyőzésével (45-24) indított. A negyeddöntőben a németek vártak a magyarokra, akik kiválóan vívtak, és könnyed, 45-33-as sikerrel jutottak be a legjobb négy közé.

A folytatásban az olasz válogatott volt az ellenfél, a két csapat meccse a szokásokhoz híven kiélezett küzdelmet és ezúttal olasz sikert (41-45) hozott. A bronzmeccsen szintén nem sikerült a győzelem, a ranglistavezető Dél-Korea hét tussal jobbnak bizonyult Szilágyiéknál.

A női kardozók Tuniszban léptek pástra, számukra is fontos lett volna a jó olimpiai kvalifikációs rajt, ám ez elmaradt. A Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, Várhelyi Kata összeállítású négyes visszafogott teljesítményt nyújtott, Üzbegisztán legyőzését követően a 16 között Japántól kapott ki 45-37-re, majd az alsóházban Venezuelától 45-30-ra. Az ezt követő két győzelem pedig már csak a 13. helyhez volt elég. Egyéniben a legtovább - a nyolcaddöntőig - Márton Anna jutott, a másik két főtáblás magyar, Pusztai Liza és Záhonyi Petra az első fordulóban kikapott, utóbbi Mártontól.