Roglic bukott, olasz versenyző állt élre a Girón

Horizontal
Primoz Roglic kötéssel a hátsóján fejezte be a szakaszt
Vágólapra másolva!
A hazai Fausto Masnada nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hatodik szakaszát, összetettben pedig a másodikként célba érő, szintén olasz Valerio Conti vette át a vezetést.

A Cassino és San Giovanni Rotondo közötti 233 kilométeres etap balszerencsésen kezdődött az összetettben vezető szlovén Primoz Roglic számára, aki még az első órában belekeveredett egy bukásba.

Primoz Roglic kötéssel a hátsóján fejezte be a szakaszt Forrás: AFP/Luk Benies

A mezőnytől közben alig 30 kilométer után sikerült elszakadnia egy 13 fős bolynak, melyet a főmezőny elengedett, s nem is próbált utolérni. Ezután egészen az egyetlen komolyabbnak mondható emelkedőig nem történt rendkívüli esemény a szakaszon, nyugodtan haladtak a kerekesek.

Masnada és Conti aztán 28 kilométerrel a cél előtt ritmust váltottak és leszakították riválisaikat, majd egymást segítve közeledtek a befutóig, mely előtt néhány száz méterrel a tavalyi Tour de Hongrie-n 9. helyen zárt Masnada elment Contitól, s megnyerte a szakaszt.

6. szakasz, Cassino-San Giovanni Rotondo, 233 km:
1. Fausto Masnada (olasz, Androni Giocattoli) 5:45:01 óra
2. Valerio Conti (olasz, UAE Team Emirates) 5 másodperc hátrány
3. Jose Joaquin Rojas (spanyol, Movistar Team) 38 mp h.

Az összetett élcsoportja:
1. Conti 25:22:00 óra
2. Giovanni Carboni (olasz, Bardiani CSF) 1:41 perc hátrány
3. Nans Peters (francia, AG2R La Mondiale) 2:09 p h.

Pénteken a Vasto és L'Aquila közötti 180 kilométer vár a mezőnyre, amely összesen 3578,8 kilométert tesz meg a június 2-i veronai befutóig.