Társoldalunk:

Ismét indul a csíkszeredai csapat a Tour de Hongrie-n

2019.05.22. 11:08

Idén is ott lesz a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny mezőnyében a csíkszeredai Team Novák csapata.

A szervezők szerdai hírleve emlékeztet, hogy a 2009-ben alakult székely istálló Tusnád Team néven 2016-ban szerepelt először a viadalon, tavaly pedig már az új elnevezéssel állt rajthoz. A Team Novák ebben az évben hat székely - az alapítást kezdeményező, paralimpiai bajnok Novák Károly Eduárd mellett a rutinos Szilágyi Róbert, illetve négy fiatal, András-Pótsa Péter, Balázsi Lóránt, László Péter és Török Szilárd -, két ukrán és egy moldovai kerékpárost tud a soraiban.
A 40. Tour de Hongrie-t június 11. és 16. között rendezik. Húsz csapat 140 kerékpárosa vesz részt a 890 kilométeres össztávú körversenyen, amely siófoki prológgal kezdődik és székesfehérvári befutóval zárul.