Vágólapra másolva!
Ahogy arra előzetesen is számítani lehetett, nem okozott gondot a Tom Schwarz elleni mérkőzés megnyerése a veretlen Tyson Furynak.

Fury már a bevonulásával is elvitte a show-t, mert ugyanolyan szettben érkezett a meccsre, mint Apollo Creed a Rocky negyedik részében, a háttérben ráadásul James Brown Living in America című slágerére szólt, csakúgy, mint a nagy sikerű 1985-ös filmben.

A magyar idő szerint vasárnap hajnalban Las Vegasban megrendezett, eredetileg 12 menetesre tervezett nehézsúlyú ütközetre hibátlan profi rekorddal érkezett a német Schwarz. Azonban hiába voltak bátrabbnak nevezhető támadásai az első menetben, végül már a másodikban lezárult az egyoldalú találkozó.

Az ezúttal is jól mozgó brit Fury bő fél perccel a gong előtt padlóra küldte riválisát egy fejre irányuló akcióval, majd a számolást követően letámadta a vérző orrú, rossz állapotban lévő Schwarzot, aki ekkor már a védekezést is csak félig-meddig tudta megoldani.

Már csak másodperek voltak hátra a menetből, Schwarz pedig a sarokba beszorulva igyekezett túlélni, azonban a vezetőbíró jobbnak látta megállítani a küzdelmet, így véget vetett az összecsapásnak, és kihirdette Fury technikai KO-győzelmét.