Társoldalunk:

A világbajnokságért és az olimpiai kvalifikációért küzdenek a kajak-kenusok

2019.06.17. 14:14

Keddtől csütörtökig Szolnokon rendezik a kajak-kenusok idei második válogatóversenyét, amely után kialakul a jövő heti minszki Európa Játékokon, valamint az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló magyar csapat összetétele.

Az eredeti terv az volt, hogy az ötkarikás kvótaszerzés szempontjából kiemelten fontos férfi K-4 500 méteres számban most méreti meg először magát a szövetségi kapitány által az első válogató után összeállított egység, de mivel végül a kvartettnek nincs kihívója, verseny nélkül készülhet az Európa Játékokra.

"Az első forduló alapján Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs és Kuli István alkotja a négyest" - mondta az MTI-nek hétfőn Hüttner Csaba. "Megnézzük, hogy hogyan teljesítenek az Európa Játékokon, s ha szükséges, utána még tudunk módosítani az összetételen."

Nádas Bence (elöl) és Tótka SándorForrás: MTI/Kovács Tamás

A három héttel ezelőtti első, ugyancsak Szolnokon rendezett válogatón több számban is fölényes győzelem született, voltak azonban olyan küzdelmek is, amelyekben centiméterek döntöttek. A kapitány most is jó versenyekre számít, szeretné, ha a válogatott húzóemberei ezúttal is jó teljesítményt nyújtanának. Kiemelte a férfi K-2 1000 méteres számot: ebben egy olyan páros megtalálása a cél, amely Szegeden majd fel tudja venni a küzdelmet az élvonallal.

Hüttner azt mondta: ha bizonyos számokban nem az nyer, aki az első válogatón győzött, az adott helyzet dönti el, hogy még az Európa Játékok előtt megrendezik-e a pótválogatót, vagy csak utána. A minszki csapatot pénteken hirdetik ki, a küldöttség pedig vasárnap utazik el a fehérorosz fővárosba, ahol a sportági versenyeket jövő keddtől csütörtökig tartják. Az eredeti terv szerint az Európa Játékok gyorsasági kajak-kenuban is az idei Európa-bajnokságot jelentette volna, de - a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hétfői tájékoztatása alapján - a sportági verseny végül nem kap kontinensbajnoki státuszt.

Az az egység, amely a második sikerét aratja Szolnokon, már készülhet az augusztus 21. és 25. között sorra kerülő vb-re.

A viadalon kedden 9, szerdán 8.30, csütörtökön pedig 8 órától rajtolnak a futamok, a felnőtt döntőket az első napon 16.20-tól, a másodikon 15.20-tól, míg a harmadikon 10, illetve 15.20 órától rendezik.

Az első válogató győztesei:

férfiak:
K-1 400 m: Tótka Sándor (UTE)
K-1 200 m: Birkás Balázs (NKM Szegedi Vízisport SE)
K-2 200 m: Balaska Márk, Birkás Balázs (Budapesti Honvéd SE, NKM Szegedi Vízisport SE)
K-1 1000 m: Kopasz Bálint (Graboplast Győri Vízisport SE)
C-2 1000 m: Kiss Balázs, Dóri Bence Balázs (Dunaferr, UTE)
K-2 1000 m: Koleszár Mátyás, Németh Viktor (Budapesti Honvéd SE)
K-1 500 m: Kopasz Bálint (Graboplast Győri Vízisport SE)
K-2 500 m: Nádas Bence, Tótka Sándor (NKM Szegedi Vízisport SE, UTE)
C-1 1000 m: Kiss Tamás (NKM Szegedi Vízisport SE)
K-1 5000 m: Noé Bálint (Budapesti Honvéd SE)

nők:
K-1 500 m: Kozák Danuta (UTE)
K-1 200 m: Kozák Danuta (UTE)
K-2 200 m: Lucz Anna, Kiss Blanka (UTE)
C-1 200 m: Lakatos Zsanett (UTE)
C-2 200 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győri Vízisport SE)
K-2 500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta (NKM Szegedi Vízisport SE, UTE)
C-2 500 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győri Vízisport SE)
K-1 1000 m: Csipes Tamara (Budapesti Honvéd SE)
K-2 1000 m: Hagymási Réka, Medveczky Erika (Budapesti Honvéd SE)
C-1 500 m: Balla Virág (Graboplast Győri Vízisport SE)
K-1 5000 m: Bodonyi Dóra (Szolnoki Kajak-Kenu Klub)
C-1 5000 m: Lakatos Zsanett (UTE)