Rendezői hiba miatt a vívók maguk fizetik a taxit, ha versenyezni akarnak

Düsseldorf, 2019. június 19. Budai Dorina (b) és az észt Katrina Lehis a vívó-Európa-bajnokság női párbajtőr versenyének selejtezőjében Düsseldorfban 2019. június 19-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Németországban az Úr napja (Corpus Christi) ünnepnap, ezért a düsseldorfi gyorsvasút menetrendje más, mint a sima hétköznapokon vagy a hétvégéken. Ennek azok a vívók és edzők látják a kárát, akik  a városban foglaltak szállást. Ha tömegközlekedéssel jönnének, lekésnék a versenyt. A szervezők sajnálkoznak, és a taxikat ajánlgatják. A papíron ugyan az van, hogy a szervezők majd foglalnak azoknak, akik kérik, de azt nem írták, hogy ki is fizetik a fuvart.

Úgy látszik, minden egyes napra jut valami kedvesség a düsseldorfi vívó-Eb szervezőitől. Beszámoltunk már az igénytelen, egy átjárófolyosón elhelyezett „sajtóközpontról”, és arról, hogy mivel az Eb résztvevői nem kapnak vizet (sem), ezért vagy a 3,5 eurós ásványvizet vehetik (fél liter kerül ennyibe), vagy a WC-k csapjánál isznak. Szerdán újabb papírt ragasztottak ki a szervezők.

A szervezők elnézést kérnek, és a taxit ajánlgatják Forrás: Lantos Gábor

A lényeg, hogy csütörtökön ünnep lesz itt, és más menetrend szerint jár a gyorsvasút. Az első szerelvény 8.41-kor indul el a düsseldorfi főpályaudvarról, és 9 órakor érkezik a csarnokba.

A bökkenő ezzel az, hogy a női kard és a férfi tőr csapatverseny 9 órakor kezdődik, és az a csapat, amely nem jelentkezik 8.30-ig, el sem indulhat.

A megoldás? A szervezők sajnálkoznak, azt mondják, mindenki oldja meg maga, vagy üljön taxiba. Ez utóbbit a szervezők lefoglalják, ha szerda délután 4-ig jelentkeznek a csapatok. Hogy ki is fizetik-e? Azt nem lehet ebből az üzenetből kihámozni. Szerencsére a magyarokat mindez nem érinti, mert a mieink közvetlenül a csarnok mellett laknak.

Várjuk a pénteki tacepaót.