Gyönyörű vívással lett Eb-bronzérmes a magyar férfi párbajtőrcsapat

RÉDLI András
Düsseldorf, 2019. június 21. Rédli András (b) és az orosz Sergej Bida a vívó-Európa-bajnokság férfi párbajtőr csapatversenyének elődöntőjében Düsseldorfban 2019. június 21-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A magyar férfi párbajtőr-válogatott egész nap remekül vívott a düsseldorfi Európa-bajnokságon ez pedig bronzérmet ért a fiatal magyar csapatnak. Rédli Andrásékat csak az oroszok tudták legyőzni - egyetlen tussal az elődöntőben, hosszabbítás után. Ebben az együttesben nagy fantázia van, Berta Dániel nevét pedig azok is megjegyzik, akik az Eb előtt azt írták, hogy nem lett volna szabad őt a csapatba tenni, mert az egyéni rangsor 9. helyén áll.

Az egész nap remekül vívó Berta Dániel kezdte az észtek elleni bronzmeccset és az első asszót 3-1-re nyerte meg Steen Prinnits ellen. A fiatal Berta a ranglista 9. helyéről érkezett a düsseldorfi csapatba, beválogatása tényleg telitalálatnak bizonyult, még akkor is, ha a ranglistán volt olyan vívó, aki magasabb helyezési számmal rendelkezett. Berta a csehek elleni nyolcaddöntőben +6-ot, az olaszok elleni negyeddöntőben +2-t, az oroszok ellen drámai csatában elbukott elődöntőben is +2-t csinált. Egyértelmű, hogy a magyar csapat húzóembere volt ezen a napon.

Dráma a páston, bronzéremért vívhat a férfi párbajtőrcsapat

Óriási taktikai csatában 33-28-ra nyert a magyar férfi párbajtőr-válogatott az előrébb rangsorolt olasz csapat ellen Düsseldorfban az olimpiai kvalifikációs vívó Európa-bajnokságon. Ezzel a magyarok az elődöntőbe jutottak, ahol a sokkal esélyesebb, címvédő orosz csapat ellen hosszabbításban kaptak ki egy tussal. Rédli Andrásék a nyolcaddöntőben a cseh válogatottat múlták felül nagyon magabiztosan.

Rédli András következett Juri Salm ellen. Amikor az oroszok elleni elődöntőben kiélezett, döntetlen állásnál földbe szúrt és a gép jelzett, azonnal, sportszerűen mondta be a találatot. "Eszünkbe sem jut, hogy ne így tegyünk, mi sportszerűek vagyunk" - kommentálta ezt Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány. A második asszóban Rédli 2-0-t csinált, két csörte után 5-1-re vezetett Magyarország.

Siklósi Gergely és Marno Allika meccse következett. A fiatal magyar itt is növelni tudta az előnyt, 8-3-nál kötött ki, azaz 3-2 lett számára ez az asszó. Nagyon szépen vívtak a magyarok, okosan, taktikusan, eredményesen. Cseréltek is az észtek, Jeskov érkezett, ő vívott Bertával. Ő volt az első olyan vívó a csapatversenyben, aki csörtét nyert Berta ellen, mert a végén 10-6-os magyar vezetés állt a táblán, ezt a meccset tehát egy tussal elvesztette Berta.

Az észtek ellen nagy csata zajlott a páston Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az ötödik asszóban izgalmassá vált a dolog, mert Priniits két tust is bevitt Siklósinak. Mielőtt azonban túlságosan belemelegedtek volna az észtek, Siklósi 3-2-re fordított és 13-8-as előnynél adta át a hatdik meccset Rédlinek. Rédli 4-0-ra hozta az asszót, 17-8 volt ide, gyönyörű volt a délután Düsseldorfban.

A hetedik meccsen Siklósi és Jeskov következett. Az észt ezt a meccset 4-2-re megnyerte, de nagy volt az előny. 19-12-re vezettünk, már csak két asszó volt hátra. A nyolcadikat Berta vívta Allikával.

Berta Dániel (b) és Rédli András a vívó-Európa-bajnokság férfi párbajtőr csapatversenyén Forrás: MTI/Illyés Tibor

Amikor Berta szemtelenül megszúrta Allikát, az észt dühében eldobta a sisakját. Három Berta-tus után 22-12 ide, majd jött még kettő, az összesen 5-0 ide és 24-12. Innen már nem lehetett veszteni. Egyszerűen elképesztő, amit Berta Dániel produkált.

A záró asszó Rédlié és Priniitsé volt, az észtek a lehetetlennel próbálkoztak. 9-4-re vezetett Priniits, amikor Rédli betalált, de összességében 29-21 volt ide. Ezt nem lehetett elveszteni, meg is nyertük a bronzérmet.

A fiatal magyar csapat egész nap remekül vívott, maximálisan megérdemelte a bronzérmet.

Egyetlen tuson múlt a döntőbe jutás, az oroszok csak hosszabbításban kerekedtek felül rajtunk.

A nap embere Berta Dániel volt.

Ennek az együttesnek - ha így folytatja - reális esélye lehet az olimpiai kvalifikációra. A budapesti vb - júliusban - lesz a következő nagy ugrás a csapatnak. Talán a vb előtt már senki sem írja le, hogy mi keresnivalója van a világbajnokságon Berta Dánielnek.

Vívó Európa-bajnokság férfi párbajtőr csapat,
nyolcaddöntő: Magyarország-Csehország 45-26
negyeddöntő: Magyarország-Olaszország 33-38
elődöntő: Magyarország-Oroszország 23-24
a 3. helyért: Magyarország-Észtország 36-25

A döntőben Oroszország 31-30-ra győzte le Dániát.

A magyar női tőrválogatott nem jutott be a legjobb négy közé, mert a negyeddöntőben - ez volt a mieink első meccse - 45-31-re kikapott a házigazda németektől. Együttesünk így az 5-8. helyért folytathatta, ott az első helyosztón sikerült legyőzni Ukrajnát, így a lengyelek ellen az 5. helyért mehettek a lányok. Végül ezen a mérkőzésen is sikerült nyerni, így az alsóházat behúzva az 5. helyen végzett Magyarország.

női tőr csapat,
negyeddöntő: Magyarország-Németország 31-45
az 5-8. helyért: Magyarország-Ukrajna 44-30
az 5. helyért: Magyarország-Lengyelország 45-35