Társoldalunk:

Szilágyi Áron: Nem én vagyok a kardvívás Federerje vagy Hosszú Katinkája

2019.06.24. 05:59

Remegő lábú bajnokok közé érkezett meg mosolyogva Rio de Janeiróban a kardvívó Szilágyi Áron, és meg is nyerte második egyéni olimpiai bajnoki címét. Tokióban jöhet el a triplázás, de előbb itt van még a budapesti vb, amelyen szintén nagyon szeretne nyerni a magyar sportoló – az egyéni vb-cím még hiányzik a gyűjteményéből. Vívás, magánélet, lájkolás, szerelem – nagyinterjú a magyar kardvívás kétszeres egyéni olimpiai bajnokával.

Volt ebben az országban pár olyan évtized, amikor egy-egy olimpia vagy vívó-világbajnokság előtt a sportsajtó azzal indított, hogy „a kardcsapat, az holtbiztos, az egyénit is behúzza majd valamelyik magyar”. Mára ilyen mondatokat nem írnak le, de azért egy budapesti rendezésű vívó-világbajnokság mekkora terhet tesz a vállára?
Senki nem mondhat olyat, hogy a férfi kardvívásban minden a magyaroké – erre utoljára talán a hatvanas években volt példa, bár kétségtelen, hogy még a nyolcvanas években is ezzel keltek és feküdtek a szakírók. Nem érzem a nagyobb terhet, a saját céljaimmal foglalkozom.

A riói olimpia győztes negyeddöntője után így örült Szilágyi a négy közé jutásnakForrás: AFP/Fabrice Coffrini

A budapesti vb tényleg kiemelten fontos az én pályafutásomban és a kardcsapat karrierjében is. Olimpiai kvalifikációs vb-ről beszélünk, hazai közönség előtt vívunk, nagyon motivált vagyok. A teher kifejezést amúgy nem szoktam használni, nem is értem, mi az. Ez a vb más mentális állapotot igényel, sokkal nagyobb ösztönző, erős mozgatórugó van bennem – ezek jutnak az eszembe.

Mindez azért, mert az egyéni vb-arany még hiányzik a gyűjteményéből?
Nem. Tokióban, az olimpián ugyanennyire – ha nem jobban – leszek motivált, pedig az olimpiai aranyakból már nyertem kettőt is. Egyéni vb-t valóban nem nyertem még, de nem ezzel a gondolattal élem a mindennapjaimat.

Csak nem hagy nyugodni ez az egykor volt magyar kardhegemónia. Idén 31 éve már annak, hogy a magyar kardcsapat olimpiát nyert. Jövőre már 32 éve lesz ennek. Nem nyomasztó?
Statisztikából sosem voltam erős, de ha a hatvanas évekre gondolunk, akkor annyira a történelemről beszélünk, hogy nincs nagyon értelme már citálni.

Abból a legendás kardcsapatból egyetlenegy ember él már csak, Horváth Zoltán. Már az edzőinknek az edzőik voltak azok, akik az eredményeket elérték. Nagyon laza a kötődés. Az én edzőm édesapja látta még vívni Gerevich Aladárt. Nekünk a saját utunkat kell járni – a korábbi eredményektől függetlenül.

A düsseldorfi Eb-n az első találkozásunk alkalmával azonnal a jövő évi olimpiára terelődött a szó. Mondtam, találkozzunk ott is, legyen meg a harmadik arany. Erre az a válasz jött, hogy oké, de azért jó lenne a harmadik mellé a negyedik is. Ezt humoros megjegyzésnek szánta, vagy ennek tényleg lehet realitása?
Masszőrömmel, Bodnár Józseffel London után kezdtünk el arról beszélni, hogy igazából háromszoros olimpiai bajnok szeretnék lenni. Akkor még csak egyszeres voltam.

Szilágyi Áron és edzője, Somlai Béla a 2012-es londoni olimpián aratott győzelme utánForrás: AFP/ALBERTO PIZZOLI/Alberto Pizzoli

Ott elhangzott, hogy Riót már látjuk, rajta vagyunk az úton, ami odáig vezet, ez a mentalitás tehát bejött, ezt szeretném most továbbvinni.

Iszonyatosan motivált vagyok, hogy 2020-ban legyen meg a harmadik olimpiai aranyam. De e mellé felnőtt a csapat is, mert ott is van esélyünk éremre. Ha azt is mellé tudnám-tudnánk pakolni a másik három érem mellé, az tényleg a csúcs lenne. De most még a kvalifikációs időszak zajlik.

Élvezi ezt?
Kifejezetten. A Föld összes sarkába eljutok, ezt az élsport adja meg nekem. Amikor elutazunk, igyekszünk az adott helyen körbenézni. Ez amolyan csapatépítő tréning is,

Düsseldorfban például elmentünk a közeli Neander-völgybe, megnéztük a múzeumot. Rengeteg új inger ér, ezt a versenyeken is tudom hasznosítani. Csak így érdemes csinálni.

Félre ne értse a kérdést, lehet háromszor egymás után egyéni olimpiai aranyat nyerni férfi kardvívásban? Ez ugyanis még soha senkinek nem sikerült ebben a fegyvernemben. Sőt, az egész sportágban csak egy ilyen ember van, az olasz női tőrvívó, Valentina Vezzali.
Miért ne lehetne? Látott erre vonatkozó szabályt, ami megakadályozza ezt? Senki nem mondta, hogy ezt nem lehet. De értem a kérdést.

Szilágyi Áron a 2015-ös Montreaux-ban megrendezett Európa-bajnokságonForrás: AFP/Fabrice Coffrini

Ez azon az egy napon dől el, öt asszót kell megnyerni. Mindaz, amit az előző négy évben tettem, zárójelbe kerül, az a nap a fontos. Kétszer már sikerült. Ez a tudat ad ehhez önbizalmat.

Amikor a magyar férfi vízilabda-válogatott Pekingben sorozatban harmadszor is megnyerte az olimpiát, Kemény Dénes szövetségi kapitány azt mondta nekem, hogy figyeljem meg, a sportág most már unni fogja a magyarokat, a hegemóniát, a dominanciát. Nem ezért nem nyertünk persze Londonban és Rióban, de tény, hogy nem nyertünk. A kardvívásban nem állhat elő ez az állapot?
Hogy engem megunnak? Kik?

Az ellenfelek, a mérkőzésvezetők.
Érdekes helyzet ez. Én nem különösebben emelkedem ki a mezőnyből. Nagyon rövid ideig vezettem a világranglistát.

Nem én vagyok a kardvívás Federerje vagy Hosszú Katinkája. Egy vagyok az élmezőnyben. Nem gondolom, hogy ez bárkit idegesítene. Egy egyéni Eb-aranyam van, egyéni vb-t nem nyertem. Két olimpián győztem – nyilván mindenki erre hajt, de ez a két diadal kevés ahhoz, hogy megunjanak. Én meg nem unnám a harmadik olimpiai elsőséget – az biztos.

Milyen volt annak a napnak a reggele, amikor Rióban másodszor is bajnok lett?
Állati érdekes. Azt éreztem, hogy nincs a lábamban az a görcs, ami a többieknél megvolt. Megérkeztünk a melegítőterembe, azt láttam, hogy egyéni olimpiai és világbajnokok remegő kézzel iskoláznak, nem találják el a saját mesterük fejét, sisakját.

A 2016-os riói olimpia dobogóján Szilágyi Áron az aranyérmét mutatjaForrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

Egy székben gubbasztva mormolnak valami imát az asszók előtt. Falfehér emberek voltak ott. Erre megjöttem a stábommal, mosolyogva, magabiztosan. Akkor éreztem azt, hogy ez a londoni aranynak is köszönhető.

A londoni reggel az milyen volt? Eltalálta a mestere fejét?
Ott teljesen szemellenzősen mentünk be a terembe. Szinte szenvtelenül. Melegítés, iskolázás, beöltözés, aztán hadd szóljon. Érzelemszegényen éltem meg azt a napot, de ez vezetett a sikerhez. Nem is nagyon emlékszem, hogy mi volt ott, a céltudatosság mindent felülír. Úgyhogy Tokióra is ki kell találni valami taktikát, ami bejön.

Van már erről elképzelése?
Messze van az még, nem most kell kidolgozni a stratégiát. Az az olimpia amúgy is más lehet, ha a csapat is kijut, mert Londonban nem voltunk ott, Rióban meg senki sem lehetett ott a férfi kardcsapatok közül.

Hogy érzi magát a magyar sportban?
Jól, de miért kérdi?

Mert eljutottunk oda, hogy a vívás (és számos más egyéni sportág) a magyar átlag sportfogyasztók számára négyévente egyszer érdekes, akkor, amikor olimpia van, és akkor, ha ott a magyar induló jól szerepel.
Ha most a vívás népszerűségéről kell beszélni, mivel 20 éve vagyok ebben a közegben, volt időm megszokni mindezt. Tisztában vagyok vele, hogy mi nem tartunk ott, ahol a futball vagy a tenisz, esetleg az úszás. Ezzel én nem tudok mit kezdeni.

Sosem azért versenyeztem, sosem azért lettem olimpiai bajnok, hogy százezrek kövessenek, lájkoljanak, mosolyjeleket küldjenek.

Rióban sorozatban másodszor nyerte meg a kardvívás egyéni versenyétForrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

Én a vívást szeretem, élvezem, amit csinálok. Az a szűk réteg, akit a vívás érdekel, ugyanúgy szerelembe esett, mint én. Erre a bázisra mindig lehet számítani. Egy budapesti vébén a reflektorfény kicsit ránk is vetül.

A média szerepe nagyon fontos, mert nem mindegy, hogy mit tálalnak fel az embereknek. Sokszor kapom azt a visszajelzést, hogy nem tudnak minket követni, nem találták meg a közvetítést. Nem tisztem megítélni, hogy a nemzetközi szövetség mindent megtesz-e ennek érdekében, de a sportágak között hatalmas a verseny ebben a tekintetben is.

A vívásból nem lehet olyan sorozatot kreálni, mint a tenisz, vagy mint amivel most Hosszú Katinkáék próbálkoznak? Minél többet versenyezni, sokszor a pódiumra lépni, és pénzt is keresni ezzel. Vagy erre a vívás alkalmatlan?
Nem tudom, mert ezzel szerintem sosem próbálkozott meg senki, de egyre többször hallani, hogy mekkora igény volna erre. A sportágak fejlődési iránya ez.

Amikor még úgy volt, hogy Budapest pályázik a 2024-es vagy 2028-as olimpiára. Az óriásplakáton Szilágyi ÁronForrás: AFP/Attila Kisbenedek

Egyszer valaminek történnie kell. A mi sportágunkat is eladhatóvá, érthetővé, követhetővé kell tenni – jelenleg ez a vívás talán legnagyobb kihívása.

Miközben az eredményei alapján abszolút kiemelkedik a jelenleg aktív magyar sportolók közül, feltűnő, hogy mennyire józanul, a földön maradva éli meg ezt, és éli meg a mindennapjait. Vannak olyan sporttársai, akik éjjel-nappal a közösségi médiumok felületein osztják meg a fontos eseményeiket, vannak olyanok, akik egyáltalán nem használják ezt a felületet. Szilágyi Áron valahol középen jár, ez egy tudatos döntés?
Van benne tudatosság. Nekem az a mottóm, hogy mindent bízzunk a profikra, ezekkel a dolgokkal is egy menedzsment foglalkozik. Ők nagyon sokat segítenek nekem.

Ön nem is posztol?
Dehogynem, hiszen van olyan élethelyzet, amikor csak én vagyok ott, ahol az események történnek. A magánéletemből annyit adok, ami nekem komfortos. Ez van, aki szerint sok, van, aki szerint nagyon kevés.

Szerintem ebben a kérdésben megvan az egyensúly, de amikor azt érzem, hogy sok volt belőlem, akkor három hétig eltűnök az Instagramról, és nem posztolok. Tudatosságot mondtam, de van ebben azért némi esetlegesség is. Én élsportolónak tartom magam, és a páston szeretnék bizonytani, minden más csak úgy jöhet mellé, hogy az a más a sportból nem vesz el.

Szeretne újra magyar zászlót vinni a 2020-as olimpia megnyitóján?
Kifejezetten nem. Nekem ez 2016-ban megadatott már, mások is vannak, akik aspirálnak erre.

A 2016-os riói olimpián Magyarország zászlaját Szilágyi Áron vitteForrás: AFP/Pedro Ugarte

(Kulcsár Gergely háromszor, Bácsalmási Péter kétszer volt zászlóvivő – a szerk.) Hatalmas élmény volt Rióban a Maracanában bevonulni, de ezt nem kell megismételni.

Nehéz a zászlót tartani?
Én nagyon féltem attól, hogy nehéz lesz, de könnyű volt, gyakorlatilag nincs súlya.

Érdekes, mert a tévében mindig úgy láttam, hogy a zászlóvivőnek nagy erőkifejtést kell tennie.
Ó, mindenki egy kicsit rájátszik, de azért nagyon könnyű dolgunk van.