Társoldalunk:

Babos Tímea egyből búcsúzott Wimbledonban

2019.06.25. 16:48

Babos Tímea a selejtező keddi első fordulójában búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságtól.

A kvalifikáció 27. kiemeltje, a világranglistán 124. Babos az első körben azzal a Sabine Lisickivel (283.) találkozott, aki 2013-ban döntős volt a füves pályás Grand Slam-tornán, azóta azonban formahanyatlással és sérülésekkel is küzdött.

Eddigi egyetlen összecsapásukat még 2016-ban, Stuttgartban, salakon két szettben Babos nyerte.

A 29 éves német játékos a keddi első játszmában remekül teniszezett, összesen kilenc ászt szervált - magyar riválisa egyet sem -, és Babos adogatását kétszer elvéve könnyedén került előnybe.

A második játékrész is egy gyors Lisicki-brékkel indult, Babos azonban 1-3 után magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, remek adogatásainak, valamint a német ellenfél ki nem kényszerített hibáinak köszönhetően játékot sem veszítve, 41 perc alatt egyenlített.

Babos Tímea idén nem lesz főtáblás WimbledonbanForrás: MTI/AP/PA/John Walton

A döntő szettben is Lisicki irányította a játékot: a viadal honlapja szerint a labdamenetek nagy része az ő nyerő ütéseivel vagy ki nem kényszerített hibáival értek véget. A német versenyző Babos első adogatójátékánál brékelt, és bár a magyar teniszezőnek ötször volt fogadóelőnye a folytatásban, ezek egyikét sem tudta kihasználni, így 1 óra 53 perc alatt búcsúzott az egyéni küzdelmektől.

Lisicki 59 nyerő ütés mellett 31 ki nem kényszerített hibát vétett a találkozón, Babosnál ugyanez a mutató 20-15 volt.

Kiesett a seljetező első körében a világranglistán 185. Bondár Anna is, aki ezt megelőzően négy alkalommal találkozott keddi ellenfelével, a 27 éves grúz Ekaterine Gorgodzéval (150.), mérlegük 2-2 volt úgy, hogy utolsó két meccsüket a magyar teniszező nyerte.

A 22 éves Bondár - aki pályafutása során először szerepelhetett Grand Slam-torna selejtezőjében - jól kezdett, 5:3-as vezetésénél a játszmáért adogathatott, ám két szettlabdát is kihasználatlanul hagyott, Gorgodze pedig rövidítésre mentette a szettet. A tiebreakben a magyar játékos 4-1-es előnyben is volt, ennek ellenére 55 perc után a georgiai rivális szerezte meg a vezetést.

A második etapban Bondár sokkal többet hibázott, mint korábban, elsősorban ennek volt köszönhető, hogy hamar 5:2-es hátrányba került. Amikor a mérkőzés megnyeréséért adogatott, Gorgodze keze megremegett, így ez a szett is rövidítéssel zárult, az előzőhöz hasonló eredménnyel, így a georgiai játékos 1 óra 48 perc alatt jutott a kvalifikáció második körébe.

Ha a később pályára lépő Stollár Fanny sem veszi sikerrel a selejtezőt, a 2014-es Roland Garros óta először rendeznek egyéniben magyar női teniszező nélkül GS-versenyt.

A férfiaknál hétfőn Balázs Attila a második körbe jutott, ahol az ukrán Ilija Marcsenkóval csap majd össze várhatóan szerdán. A főtáblához - melyen Fucsovics Márton ott van - mindkét nem selejtezőjében három mérkőzést kell nyerni.

Eredmény, női selejtező, 1. forduló:
Ekaterine Gorgodze (georgiai)-Bondár Anna 7:6 (7-5), 7:6 (7-4)
Sabine Lisicki (német)-Babos Tímea (27.) 6:3, 3:6, 6:3