Társoldalunk:

Balázs Attila meccslabdákról fordított Wimbledonban

2019.06.26. 14:44

Balázs Attila mérkőzéslabdákról fordítva nyert az ukrán Ilija Marcsenko ellen a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójában.

A világranglistán 207. magyar játékos az első fordulóban könnyed győzelmet aratott a kanadai Peter Polansky felett. A selejtező második körében, szerdán rosszul kezdett, első két adogatójátékát elveszítette, így hiába brékelt egyszer ő is, Marcsenko (384.) - akivel most először találkozott - 35 perc után előnybe került.

A második szettben az első szervagémjét hozta a 30 éves magyar teniszező, de ezt követően egy évvel idősebb ukrán riválisa hengerelt, és 5:1-ig úgy tűnt, simán jut tovább. Ekkor azonban Balázs Attila feltámadt, sorozatban öt játékot nyert - közben fogadóként két mérkőzéslabdát hárított -, majd a rövidítésben is jobb volt, így kiegyenlített.

Balázs Attila a padlóról állt felForrás: AFP/BELGA/Eric Lalmand

A döntő szettben 2:2-ig fej fej mellett haladtak a felek, négy játék után a magyar teniszező brékelt, és mivel 5:3-as vezetésénél ezt ismét megtette, 2 óra 11 perc után továbbjutást ünnepelhetett.

Balázs Attila a főtábláért a selejtezőben 9. helyen kiemelt spanyol Marcel Granollersszel (105.) találkozik.

A férfiaknál egyesben Fucsovics Márton alanyi jogon főtáblás, a nőknél Babos Tímea és Bondár Anna a kvalifikáció első körében búcsúzott, Stollár Fanny később lép pályára a lengyel Katarzyna Kawa ellen.

Balázs Attila-Ilija Marcsenko (ukrán) 2:6, 7:6 (7-5), 6:3