Társoldalunk:

Akár magyar kerékpáros is lehet a Giro budapesti rajtjánál

2019.06.27. 11:49

A legmagasabb versenystátuszú ausztrál csapat honlapján jelentette be, hogy a 20 éves magyar versenyző, Peák Barnabás 2020-tól hozzájuk igazol. Itt teker a tavalyi Vuelta a Espana összetett győztese, a brit Simon Yates. A World Tour kategóriába 18 csapat tartozik.

"A legnagyobb álmom, hogy jövőre ott legyek a Magyarországról rajtoló Giro d'Italián" - jelentette ki bemutatkozó interjújában Peák, aki eddigi legnagyobb sikereként 2017-ben második volt a Tour de Hongrie-n. Emellett idén megnyerte a normandiai körverseny ötödik szakaszát.

Peák Barnabás a profik között is bizonyíthatForrás: cicloweb.it

A tavaly a mezőnyversenyben és az időfutamban is országos bajnok kerekes jelenleg a legjobb U23-as csapatnak tartott holland SEG Racing Academyben teker, tavaly ősszel pedig a belga, ugyancsak az elitcsapatok közé tartozó Quick-Step Floorsszal készülhetett.

Elég céltudatos vagyok: jövőre szeretném megszerezni az első profi győzelmemet, de az is fontos, hogy a lehető legtöbbet tanuljak arról, hogyan működnek a profi versenyek - fogalmazott Peák Barnabás, aki szerint fontos lesz az is, hogy megtudja, a teste hogyan reagál a több edzésre és a nagyobb versenyterhelésre.

"Barnabás az országúti kerékpározás minden részében jó - mondta szerződtetése kapcsán a csapat sportigazgatója, Matt White. - Tud sprintelni, időfutamot menni, és a bolyban sem mozog idegenül."

White szerint a magyar kerekes hasznos tagja lesz a csapatnak, és a rutinosabb versenytársaitól sokat tanulhat majd.

"Az egyik legjobb utánpótláscsapattól jön, izgatottan várjuk a közös munkát" - tette hozzá a sportigazgató.

Peák januártól lesz a Mitchelton-SCOTT versenyzője, de már idén is részt vesz a csapat néhány edzésén, hogy minél előbb beilleszkedjen.