Társoldalunk:

A világ legjobb női teniszezői Budapesten játszanak három évig

2019.06.27. 11:06

A Nemzetközi Tenisz Szövetség elnöke, David Haggerty bejelentette, hogy Budapesten rendezik meg 2020-2022 között a Fed-kupa (női csapat-világbajnokság) döntőjét. A világ legjobb női teniszezői mellett a magyar válogatott is a torna résztvevője lesz ebben az időszakban a rendező jogán.

A londoni Queens Tennis Club elnöki szobájában tartott sajtótájékoztatón a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) elnöke, a Fed-kupa nagykövetasszonyának, Billie Jean Kingnek a társaságában bejelentette, hogy Budapest lesz a házigazdája a női tenisz legrangosabb csapatversenyének.

Az ITF jelentősen átalakította a sorozat lebonyolítási rendszerét. Korábban egyenes kieséses rendszerben mérkőztek a válogatottak, 2020-tól azonban egy hét alatt, World Cup-formában döntik el a csapatok, hogy melyik ország nyeri meg a Fed-kupát. A döntőben a legjobb 12 válogatott vehet részt, de a magyar csapatnak a rendező jogán mindhárom évben indulási lehetőséget biztosít az ITF.

Budapesten a Papp László Sportaréna lesz a torna helyszíne 2020-ban és 2021-ben, majd 2022-ben az újonnan épülő, multifunkcionális, 20 ezer férőhelyes csarnok ad otthont az eseménynek.

A Billie Jean King (k) vezette Egyesült Államok nyerte meg a Fed-kupa első kiírását 1963-banForrás: Origo

David Haggerty, a Nemzetközi Tenisz Szövetség elnöke elmondta, hogy egy teniszfesztivált szeretnének létrehozni ezzel a változtatással, ami a sportág női szakágát egy új szintre emeli. Együtt dolgozott a Nemzetközi Tenisz Szövetség a WTA-val, illetve a Játékosok Tanácsával, és mindkét szervezet üdvözölte az új lebonyolítási rendszert. Hisz benne, hogy ez a merész változtatás meghozza a női tenisz felemelkedését.

Billie Jean King, a Fed-kupa nagykövete is nagyon pozitív a változással kapcsolatban:

Tagja voltam a Fed-kupa 1963-as, első kiírását megnyerő csapatnak. Szeretek  történelmet írni, és hiszem, hogy az új Fed-kupa is része lesz a történelemnek.

– nyilatkozta a korábbi klasszis játékos.

Fürjes Balázs, a nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos elmondta, hogy az egész magyar sporttársadalom és Budapest számára is hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ilyen rangos esemény megrendezésére is Magyarországot kérték fel. A 2017-es FINA világbajnokság, a 2020-as labdarúgó-Eb néhány mérkőzése, illetve a 2023-as atlétikai világbajnokság után a Fed-kupa döntőinek megrendezése is komoly mérföldkő lesz mind Budapest, mind Magyarország történetében. A magyar emberek értik és szeretik a sportot, ezért az ország érdeke, hogy olyan eseményeket szervezzen, amelyek globális jelentőséggel és vonzerővel bírnak.