Lőrincz Tamás bronzérmes az Európa Játékokon

LŐRINCZ Tamás
Minszk, 2019. június 28. Lőrincz Tamás az örmény Halian Karapet elleni elődöntő mérkőzésen a férfi kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos súlycsoportjában, a II. Európa Játékokon a minszki Sportpalotában 2019. június 28-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában szereplő Lőrincz Tamás bronzérmet nyert a minszki Európa Játékok birkózótornáján.

A BHSE háromszoros Európa-bajnoka és olimpiai ezüstérmese pénteken két győzelemmel elődöntőbe jutott, ám ott nem bírt az örmény Karapet Csaljannal. Mint a meccs után elmondta, minden rossz összejött neki erre a versenyre, napok óta gyomorrontással küzd, a vádlija is begörcsölt, ráadásul a fogyása sem ment jól. Azt ugyanakkor gyorsan hozzátette, összeszedi magát szombatra, mert a bronzérmet mindenképpen mag akarja szerezni.

A vigaszágról az eddig komolyabb eredménnyel nem rendelkező moldovai Igor Besleaga érkezett a helyosztóra, akit a papírforma alapján vernie kellett a magyar klasszisnak. A meccs korai szakasza a kötöttfogású mérkőzések szokott forgatókönyvét hozta, alig egy perc állóbirkózás után intés következett. A büntetett ezúttal a moldovai volt (1-0), akit lentről Lőrincz nehezen "szedett össze", hosszú másodpercekig küzdött mire a megfelelő fogásból indítani tudott, akkor viszont kétszer is pörgetett (5-1).

A folytatásban jelentős előnyének megőrzésére törekedett a magyar, aki biztosan állt a lábán, a második menet közepén pedig intése után (1-5) szépen védekezett, így összességében fölényes győzelmet aratott. "Nagyon kellett a két pörgetés, sokáig tartott mire sikerült, már hallottam az egyik bírót, amikor a színemet mondta, azután felállíthatott volna a vezetőbíró. Szerencsére sikerült, szükség volt rá, mert nem tudom, állásból képes lettem volna-e akciózni a második menetben, ha kell" - beszélt a bronzmeccsről Lőrincz Tamás, aki azt is elárulta, hogy egy fokkal sem lett jobban péntek óta. - "Nem tudom, mi van velem. Talán azért van, mert sok minden összejött mostanában, hétfőn még államvizsgáztam, előtte azért izgultam, aztán egyből jött az Európa Játékok. Meglátjuk, holnap mi lesz, bár akkor sem lesz jobb, mert Viktorért jobban fogok izgulni mint magamért."

A kétszeres világbajnoki bronzérmes 32 éves klasszis Torba Erik (60 kg) - fél órával korábban szerzett - ezüstje után a második magyar birkózóérmet nyerte az EJ-n, melyen a magyar küldöttség 14. érme az övé (4 arany, 6 ezüst, 4 bronz). Az EJ zárónapján, vasárnap Lőrincz öccse, a 87 kilogrammban szereplő Viktor lesz érdekelt a vigaszágon.