Vágólapra másolva!
Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős bejutott a legjobb négy közé a wimbledoni teniszbajnokság női párosversenyében.

A duó eredetileg nyolcaddöntőt játszott volna kedden, de ellenfele - az Alize Cornet, Petra Martic francia, horvát páros - sérülése és visszalépése miatt már a legjobb nyolc között vívott mérkőzést.
Az első szettet a hetedikként rangsorolt Nicole Melichar, Kveta Peschke amerikai, cseh kettős nyerte a negyeddöntőben, a folytatásban azonban már Babosék irányítottak. Ugyanolyan gyorsan kiegyenlítettek, mint ahogy hátrányba kerültek, majd a döntő játszmában korán brékelőnyt szereztek.

Hét játékig őrizték is ezt az előnyt, de ekkor a rivális nyerte el az ő adogatásukat, majd 7:7-ig fej-fej mellett haladtak a felek. Ekkor újabb brék következett, Babosék ismét előnybe kerültek, a szervajátékukban pedig 40-0-nál három meccslabdához jutottak, és ezek közül a harmadikat kihasználták. A meccs 2 óra 8 percig tartott.

Az idén Australian Open-döntős, Roland Garros-győztes magyar, francia duó tavaly a legjobb nyolc között búcsúzott a füvespályás londoni tornán. A női párosban kétszeres Grand Slam-győztes Babos Tímea Wimbledonban eddig kétszer döntőzhetett ebben a számban, de 2014-ben Mladenoviccsal, majd 2016-ban a kazah Jaroszlava Svedovával is alulmaradt.

Eredmény:
női páros, negyeddöntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.)-Nicole Melichar, Kveta Peschke (amerikai, cseh, 7.) 2:6, 6:2, 9:7