Vágólapra másolva!
A világelső és címvédő szerb Novak Djokovics könnyedén jutott a legjobb négy közé a wimbledoni teniszbajnokságon miután három szettben legyőzte a belga David Goffint. A nyolcszoros bajnok Roger Federer szetthátrányból fordítva jutott a wimbledoni teniszbajnokság elődöntőjébe, ahol világranglista második helyén álló Rafael Nadallal találkozik.

A négyszeres wimbledoni bajnok kevesebb, mint két órát töltött a pályán a belga David Goffin elleni összecsapáson.

A szerb világelsőnek ez volt a 70. megnyert meccse a wimbledoni tenisztornán, ezzel pedig olyan nagyságok mellé csatlakozott, mint a svájci Roger Federer, az amerikai Jimmy Connors, és a német Boris Becker.

Goffin jól kezdte a meccset. Az első szettben még 4:3-re vezetett, azonban Djokovics beindult, és sorozatban tíz gémet megnyert, így a belga játékos legközelebb a harmadik játszmában tudott játékot nyerni.

A négyszeres wimbledoni győztes Djokovics a legutóbbi 32 Grand Slam-torna-meccséből 31-et megnyert. A 2018-as wimbledoni tenisztor kezdete óta csak egyszer kapott ki: a Roland Garros idei elődöntőjében az osztrák Dominic Thiem tudta megverni.

A 32 éves világelső az elődöntőben a spanyol Roberto Bautistával találkozik, aki a negyeddöntőben az argentin Guido Pellát búcsúztatta.

A 23. helyen kiemelt Bautista és a 26. helyen rangsorolt dél-amerikai teniszező szerdai mérkőzése 3 óra 7 percig tartott.

A világelső és négyszeres wimbledoni bajnok Djokovic eddig tíz alkalommal találkozott Bautistával, és hétszer legyőzte. Az idei két mérkőzésüket - Dohában és Miamiban - azonban a spanyol nyerte meg, méghozzá szetthátrányból.

A nyolcszoros bajnok Roger Federer szetthátrányból fordítva jutott az elődöntőjébe, miután szerdán négy játszmában legyőzte a japán Nisikori Kejt.

Roger Federer Rafael Nadallal játszik az elődöntőben Forrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

A második helyen kiemelt, hússzoros Grand Slam-tornagyőztes svájci játékos 6:4-re elvesztette az első szettet, a folytatásban azonban nem hibázott, és magabiztosan verte nyolcadikként rangsorolt ellenfelét.

A döntőbe jutásért Rafael Nadallal mérkőzik, aki szerdán este három szettben legyőzte az amerikai Sam Querrey-t.

A harmadik helyen kiemelt, korábbi világelső spanyol 2 óra 9 perc alatt kerekedett ellenfele fölé.

Elszállt a Williams-Murray páros

A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Andy Murray és Serena Williams számára a wimbledoni teniszbajnokság vegyes párosainak versenyében.

A 32 éves skót Murray és a 37 esztendős amerikai Williams duóját három szettben az első kiemelt Bruno Soares, Nicole Melichar brazil, amerikai kettős múlta felül másfél óra alatt.

Búcsúzott a Murray-Williams vegyespáros Forrás: AFP/Glyn Kirk

A korábbi világelső Murray januárban az ausztrál nyílt bajnokság előtt még azt mondta, hogy folyamatos fájdalmai miatt visszavonul. Akkor másodszor is megműttette a csípőjét, amivel előtte közel két évig bajlódott. Végül júniusban a londoni Queens' Clubban párosban visszatért, és győzött a spanyol Feliciano López társaként.

Férfi párosban a francia Pierre-Hugues Herbert-rel a második fordulóban búcsúzott Murray.

Eredmények, férfiak, negyeddöntő:
Djokovics (szerb, 1.)-Goffin (belga, 21.) 6:4, 6:0, 6:2
Bautista (spanyol, 23.)-Pella (argentin, 26.) 7:5, 6:4, 3:6, 6:3
Federer (svájci, 2.)-Nisikori (japán, 8.) 4:6, 6:1, 6:4, 6:4
Nadal (spanyol, 3.)-Querrey (amerikai) 7:5, 6:2, 6:2