Társoldalunk:

Mindkét lábán elszakadt az Achilles-ina, majd világelső lett

2019.07.12. 10:07

Július 15. és 23. között Budapest rendezi meg az olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságot. Ebből az alkalomból kértünk meg öt újságírót, hogy írja meg élményeit a korábbi világbajnokságokkal kapcsolatban. A sort az egykori kiváló kardvívó, a Magyar Vívó Szövetség kommunikációs igazgatója, Szetey András zárja.

Először 1959-ben, majd 1975-ben rendeztek vívó-világbajnokságot Budapesten. Ezt követte a sorban 1991. Tizenhat évenként lettünk akkoriban házigazdák, és ez utóbbi állomás igazán különlegesre sikerült. Cikkünk az 1991-es budapesti vb két magyar főszereplőjét helyezi leginkább fókuszba – sok egyéb mellett. Horváth Mariann és Abay Péter 3 arany- és 1 ezüstérmet tett a végső mérleghez – persze, csapattársaikkal közösen. Mindketten különleges, mi több, elképesztően fordulatos út során jutottak a világ tetejére.

Az 1991-es rendkívüli világbajnokság volt. Tizenhat év után köszönthettük ismét a világ legjobbjait fővárosunkban, ám ezúttal új, méltó helyszínen. Előtte az Olimpiai Csarnokban (a mai BOK csarnok „kisöccsének” mondható), a Körcsarnokban és a Nemzeti Sportcsarnokban (az „örök” vívócsarnok) rendezték a versenyeket. Akadt, aki nosztalgiázott az ingázás szépségeit felidézve, de a Budapest Sportcsarnok mégiscsak más kávéháznak számított.

Az 1982-ben átadott, 12 és félezres stadion egészen pusztulásáig az egyetlen komoly, magyarországi fedett csarnoknak számított, és igazán izgalmas érzés volt birtokba venni az akkor csodálatosnak látott épületet.

A Budapest Sportcsarnok volt az 1991-es vívó-világbajnokság helyszíneForrás: Origo

A sors fintora, hogy a legendás BS, annyi szép sportesemény otthona végül egy kereskedelmi rendezvény során lelte halálát. Az 1999-es karácsonyi vásár ideje alatt, az egyik éjszaka, máig nem tisztázott okok miatt kigyulladt, és reggelre a tűz martalékává vált. Persze, akkor erre senki sem gondolt, lelkesen készültünk a „nagy eseményre”.

Ha néhány szubjektív gondolatot megengednek, akkor e sorok írójának is sorsfordító napokat jelentett az 1991-es budapesti világbajnokság. Kardvívóként addig nyertem három Európa-kupát, Universiade arany-ezüst-bronzot, junor vb-bronzot, hétszer voltam egyéni Vk-döntőben, ebből kétszer dobogón, ám akkoriban olyan elképesztően erős volt a magyar kard, hogy vb-re nem jutottam ki. Kovács Tamás volt akkoriban a szövetségi kapitány, és tulajdonképpen köszönettel tartozom neki, mivel a pesti vb előtt őszintén megmondta: nem lát esélyt arra, hogy kijussak a '92-es barcelonai olimpiára.

Szetey András egykori kardvívó, a Magyar Vívó Szövetség kommunikációs igazgatójaForrás: Mob.hu

Ugyanakkor a versenyzést követően, 27 évesen, komoly munka után kellett néznem. Mindig is imádtam a sportot, diákként naponta rongyosra olvastam a Népsportot az órákon, a Trefort padjai alatt. Kapóra jött a nagyszerű Mészáros József, a FIE (Nemzetközi Vívó Szövetség) magyar tagja, a vb egyik főszervezője, és az ugyancsak kivételes író, újságíró, Kő András, a vb sajtófőnökének felkérése. Írjak a vb idején mindennap egy összefoglalót, amit a döntők előtt szétosztanak az újságíróknak! A vívás ugyanis abból a szempontból semmit sem változott az évtizedek során, hogy kora reggeltől késő estig tart, és bizony, az újságírók nem szívesen töltötték másfél héten át egész napjukat a teremben.

Az internet 1991-ben még titokzatos szitokszónak számított, így aztán valóban igény volt az írógéppel lepötyögött napi összefoglalókra – innen vezetett az utam az újságíráshoz. A napilapos szerelem két évtizedig tartott, a sportújságírás iránti elkötelezettség a mai napig él – külön köszönet érte a fent említett két úr mellett Serényi Péternek és Jakab Józsefnek.

Apropó, informatika! Újdonságnak számított akkoriban az is, hogy a csoportokat és a direkt kieséses táblát nem kézzel, hanem számítógéppel rakták össze. Erre először az 1985-ös, barcelonai vb-n tettek kísérletet, bizonyos „Engarde” nevű speciális programra csodálkozott rá a vívóvilág. Most, a 2019-es világbajnokságon ugyancsak az Engarde programját használjuk – természetesen az azóta eltelt 34 évben elvárt fejlesztésekkel. És, persze, mint a vívásban szinte mindennek, ennek is akad magyar vonatkozása, a rendszer egyik atyja ugyanis Pálfi György, korábbi kardozó, '56 óta Franciaországban élő korábbi vívómester, aki most is itt lesz Budapesten.

Térjünk vissza a lényegre, a '91-es vb-re. Idehaza, vívóversenyen sosem látott hangulat uralkodott akkor a BS-ben. Persze, az „öreg” sportcsarnok is megtelt hajdanában a vb-re, ám az 1500-2000 főt jelentett. Itt voltak vagy ötezren, egyetlen klasszisunk sem versenyzett itthon addig ennyi néző előtt, ilyen fergeteges hangulatban. Kovács Ivánt mindez egyáltalán nem zavarta. Huszonegy évesen, kőkemény rockerként, de rendkívül szorgalmas, fiatal és tehetséges párbajtőrözőként alaposan bekezdett. A jelenlegi szövetségi kapitány, Udvarhelyi Gábor tanítványa bravúrbronzzal nyitott, úgy, hogy a világ egyik legjobbját, a francia Eric Sreckit verte az éremért.

És a java csak ezután jött.

A legnagyobb érdeklődés természetesen a férfi kardversenyeket kísérte. A szöuli csodaarany, a szovjetek elleni 4:8-as fordítás óta ismét fellángolt az „Ide veled, régi kardunk”-életérzés, és valóban, csodálatos két évtizedet tudhatott magáénak a hetvenes évek végétől a kilencvenes évek második feléig a fegyvernem. Az 1991-es vb-n ott volt az olimpiai bajnok csapatból Szabó Bence és Bujdosó Imre. No meg Nébald György, aki addigra már kétszeres egyéni világbajnoknak mondhatta magát, '85-ben és '90-ben állhatott a dobogó tetejére. Az ifjú klasszis, Köves Csaba, aki 25 évesen a csapat befejező emberének számított. És Abay Péter, aki hét év után verekedte vissza magát a válogatottba.

A második helyezett Dr. Abay Péter (Magyarország), a világbajnok Grigorij Kirijenko (Szovjetunió) és a két harmadik helyezett, a magyar Nébald György és a szintén bronzérmes szovjet Vagyim Gutcejt (b-j) a Budapesti Vívó Világbajnokság kard egyéni döntőjének eredményhirdetésén a Budapest SportcsarnokbanForrás: MTI/Németh Ferenc

Nos, ő lett az 1991-es budapesti világbajnokság egyik hőse! És ha valaki, akkor Abay Péter nagyon megérdemelte. Egészen különleges pályát futott be. Tizennyolc-húsz évesen a legnagyobb tehetségek között emlegették, junior világbajnoki bronzérmes lett, és 21 esztendősen tagja volt az 1983-ban, Bécsben vb-ezüstöt nyerő válogatottnak. Egy évvel később újabb második helyezést ért el a 84-es „világversenyen”, Abay Péter valóban hetes busszal utazott a vívás budapesti pótolimpiájára – Los Angeles helyett...

Ezt követően viszont hullámvölgybe került. Edzőt váltott, addig Berczelédy Tamással dolgozott a Honvédban. Hosszú, és nem túl eredményes útkeresés kezdődött, amíg 1988 második felére nem találtak egymásra a legendás mesterrel, Zarándi Csabával. Gyorsan meglett az eredmény, 1989 januárjában, a Moszkva Kupán öt év után jutott Abay újra Világkupa-döntőbe. Csakhogy jött a márciusi, bonni csapatverseny, ahol egyszer csak összeesett a páston, és Péter érezte, hogy nagy a baj. „Hallottam, ahogy pattant egy hatalmasat. Rögtön tudtam, hogy elszakadt az Achilles-inam” – mesélte az őt vigasztaló szobatársának akkor este, aki történetesen én voltam.

Dr. Abay Péter, a 44. Budapesti Vívó Világbajnokságon részt vevő magyar csapat tagjaForrás: MTI/Honéczy Barnabás

Év végéig tartott az út a felépülésig, amikor is 1990. január másodikán, az évnyitó edzést követő egyérintő során pattant egyet a másik Achilles-ín. És az a szezon is odalett... Hogy ki kezdte volna újra két, ilyen komoly sérülés, hat kevésbé sikeres esztendő után, huszonnyolc évesen, jogi diplomával a zsebben, biztos anyagi háttérrel? Nyilván nem sokan. Ám Péter imádta a kardvívást, újra hitt önmagában, hittek egymásban mesterével, és a 90/91-es szezonra visszatért. Erősebben, mint valaha. A budapesti világbajnokság lett pályája jutalomjátéka. A negyeddöntőben a lengyel Koscielnakowskit, az elődöntőben a szovjet-ukrán Gutzeitet verte az addigra már újpesti klasszis. Kis híján összejött a magyar házidöntő, a másik ágon azonban a címvédő Nébald György kikapott a négyszeres egyéni világbajnok „szibériai medvétől”, Grigorij Kirijenkótól. Tőle végül főhősünk is vereséget szenvedett, ám ezzel a nagyszerű eredménnyel nemcsak világbajnoki ezüstérmes lett, hanem megnyerte a szakági összetett Világkupát.

A vb ezzel még nem ért véget a számára, hátra volt a csapatverseny. Kimondva, kimondatlanul, aranyat várt mindenki. Az „átlagközönség” a szöuli sikerre emlékezett, a szakértők pedig azzal érvelték, hogy egytől egyig világklasszisból áll a magyar válogatott. Ez igaz is volt, ugyanakkor legutóbb világbajnoki aranyat kardcsapatban azelőtt kilenc évvel, 1982-ben nyertünk. Ötezer, valóban tomboló néző mellett sikerült újra a bravúr. Napközben még nem voltak annyian a BS-ben, amikor mindez kicsit kérdésessé vált... Az elődöntőig simán menetelő válogatott (Abay Péter, Bujdosó Imre, Köves Csaba, Nébald György, Szabó Bence) a négy között a nagyon kellemetlen németekkel találkozott. Az utolsó asszó döntött, Köves Csaba Jörg Kempenichhel vívott.

„Kő” utánozhatatlan egyéniségnek számított. Tény, az igazán nagy egyéni siker benne maradt, ám a csapatversenyek legmegbízhatóbb szereplője volt majd' egy évtizeden át. Számtalan sztori fűződik a nevéhez – nem csak a pástok mellől. Ám, ha a magyar színekért kellett vívnia, akkor ott jaj volt az ellenfélnek! Volt egyszer egy olyan világbajnokság, amikor már a mostani, váltórendszerben vívtak a csapatok. Csaba akkor is befejező ember volt, és a bronzmeccsen 36:40-nél vette át a stafétát a franciák ellen.

Megint nekem kell megfordítanom, igaz? Ezt csináljátok velem mindig?– kérdezte kikacsintva, már a pást felé sétálva. „Persze, ezért tartunk! Nyerj!” – jött azonnal a válasz. Majd néhány perc múlva boldogan ünnepelte a csapat Kövest, és a harmadik helyet.

A barcelonai olimpia ezüstérmes kardcsapata: Szabó Bence, Abay Péter, Köves Csaba, Bujdosó Imre és Nébald György (b-j) kardvívók állnak a dobogónForrás: MTI/Németh Ferenc

Köves Csaba abban a budapesti világbajnoki elődöntőben is nagyot alakított. A csapat legfiatalabbjaként biztosan hozta az utolsó csörtét, és ezzel a magyar válogatott bejutott a döntőbe, ahol Szovjetunió várta. Különösen pikánssá tette az örök derbit, hogy mindenki tudta: ez az utolsó magyar-szovjet kardcsata. A következő évben, az olimpián Független Államok Közössége néven indultak a volt szovjetek, majd tagországaira hullott a rettegett birodalom. Abay Péterék akkor, azon az estén esélyt sem hagytak a nagyszerű ellenfélnek. Ötezer tomboló szurkoló előtt, végig vezetve, simán győztek a döntőben, megnyerve ezzel a kardtörténelem utolsó magyar-szovjet párharcát. Az út a BS-ből a törzshelyre, a Tabáni Gösser sörözőbe vezetett, a mulatság természetesen méltó volt a társasághoz és a vb-aranyhoz, ám ennek részletes felidézésétől tekintsenek el.

Horváth Mariann győz a női párbajtőr döntőben a 44. vívó-vb-n a Budapest SportcsarnokbanForrás: MTI/Honéczy Barnabás

A világbajnokság női főszereplője Horváth Mariann volt. Tudni kell, hogy a női párbajtőr akkoriban vált hivatalos fegyvernemmé. A barcelonai olimpia programjában még nem szerepelt, de az atlantaiéban már igen. És a mieink azonnal kapcsoltak. Egy másik legendás mester, Szőcs Bertalan volt az, aki elsőként lépett, és rájött arra, hogy a jól képzett, technikás tőrözőkből könnyű lesz kimagasló párbajtőrözőt faragni. Lányát, Szőcs Zsuzsát világbajnok tőrözőként vette rá a váltásra, és klubjából, az MTK-ból érkezett a válogatottba Eőry Dia és Várkonyi Marina is. Szalay Gyöngyit ugyancsak azonnal átállította a tapolcai edző, Eitner Kinga, akinek egyébként is a párbajtőr állt közelebb a szívéhez.

Horváth Mariann esete azonban kicsit más volt. A nyolcvanas évek végén, Szlávy Géza tanítványaként – Jánosi Zsuzsának is ő volt a nevelőedzője –, utolsó junior évében korosztályos tőrválogatott volt. Csakhogy összekülönbözött mesterével, és váltani akart. Az akkor Érsek Zsoltékkal és Szekeres Paliékkal nagyszerű eredményeket elérő Beliczay Sándorhoz szeretett volna kerülni – természetesen tőrözőként. Ám az akkor rendkívül eredményes lila-fehér klub első embere, Gyarmati Béla szerette a rendet, és nem engedte Mariannt Beliczayhoz, mondván, ő a férfi tőrért felel, nem fogja összekavarni a rendszert.

Szalay Györgyit örömkönnyek közepette ünneplik, miután a magyar női párbajtőr csapat győzött a 44. vívó-vb döntőjében a Budapest SportcsarnokbanForrás: MTI/Honéczy Barnabás

Ám az egyébként halk szavú Mariannt sem kellett félteni. Párjával, jelenlegi férjével, az akkor ugyancsak az Újpestben, párbajtőredzőként dolgozó Kőrösi Lászlóval összecsomagolt, és otthagyta a klubot. Ha meg már együtt elmentek, akkor Mariann a párja tanítványa lett – és párbajtőrözni kezdett... Említettem is neki e cikk írása kapcsán, tulajdonképpen Gyarmatinak köszönheti, hogy hatszoros világbajnok lett. Mire a maga utánozhatatlan stílusában csak annyit mondott:Ebből az aspektusból még nem közelítettem a témához...

Mariann és a fent említett női párbajtőrcsapat akkor, 1991-ben már esélyesnek számított, és Budapesten mindent vittek a mieink. Egyéniben Mariann az elődöntőben Várkonyi Marinával került szembe. Utólag úgy meséli, nagyon tartott honfitársától, bár ezt igyekezett nem kimutatni. Többször kapott ki Marinától, mint fordítva, de akkor, a BS-ben, a legfontosabb pillanatban nyerni tudott. A fináléban a német Eva-Maria Ittner következett, és a döntő asszóban 6:4-re nyert Mariann. A csapat már nem volt ilyen szoros. Klasszisaink egész nap, valamennyi ellenfelüket, az elődöntőben a szovjeteket, a végén a franciákat nagyon simán verték.

Pezsgőzik a győztes magyar csapat a 44. vívó-világbajnokság női párbajtőr döntője után a Budapest SportcsarnokbanForrás: MTI/Honéczy Barnabás

Így lett Szőcs Zsuzsa az egyedüli magyar vívó, aki két fegyvernemben állhatott a világbajnoki dobogó tetejére. És így indult el a fegyvernem azon az úton, melynek végén mindösszesen hét csapat-világbajnoki aranyérmet nyert a magyar női párbajtőr abban az időszakban – de ez már egy másik történet.

Az 1991-es budapesti világbajnokság nem csak a hangulata miatt marad felejthetetlen emlék. Az ott szerzett 3 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzérem olyan teljesítmény volt, amelyet azóta sem múlt felül világeseményen magyar vívóválogatott. Kellettek hozzá a klasszis vívók, a klasszis mesterek és a Budapest Sportcsarnok varázsa.

Legyen így 2019-ben is!