Vágólapra másolva!
Az olimpiai bronzérmes és hétszeres világbajnok Szalay Gyöngyi már nem érhette meg, hogy tanítványa, Siklósi Gergely világbajnoki győzelmét láthassa. Szalay Gyöngyi 2018. január elején egy vérrög miatt halt meg.

A mindig mosolygós Szalay Gyöngyi volt tehát az új magyar párbajtőr-világbajnok Siklósi Gergely nevelőedzője. Siklósi 2017. április 24-én az utánpótlássport.hu oldalon így nyilatkozott.

- mondta az akkor 19 éves Siklósi, aki a Honvédba igazolt.

Most, amikor a világbajnoki címét ünnepeljük, ne feledkezzünk meg arról az emberről, aki elindította a siker útján.

Szalay Gyöngyit örömkönnyek közepette ünneplik, miután a magyar női párbajtőr csapat győzött a 44. Vívó Világbajnokság döntőjében a Budapest Sportcsarnokban. Szalay volt a világbajnok Siklósi Gergely nevelőedzője Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

Szalay Gyöngyiről. Ő volt az egyetlen, aki 1989 és 1999 között mind a hét alkalommal tagja volt a világbajnoki aranyérmes magyar párbajtőrcsapatnak, emellett bronzérmet nyert egyéniben az 1996-os atlantai olimpián.