Vágólapra másolva!
A budapesti vívó-világbajnokságon vasárnap rendezik meg a férfi kardvívás csapatversenyét. Ebből az alkalomból egy elfeledett magyar olimpiai bajnokra és mesterére emlékezünk.

Néha, sőt inkább elég gyakran, igencsak mostohán bánunk egykori nagyjainkkal. Jóvátenni már nem lehet mulasztásokat és hibákat, de legalább könnyítünk valamit a lelkiismeretünkön, ha egy-egy ünnepi alkalommal, mint pl. egy világbajnokság, szóba hozzuk a nevüket és történetüket.

Hősünk nem volt világbajnok a szó szigorú értelmében, de mégis bírja ezt a címet is, ugyanis a vívósportban az olimpia egyben világbajnokság is. Élt hajdanán egy szenzációs képességekkel megáldott magyar kardvívó, Szegeden, a Postásban faragott belőle klasszist a mestere, Márki Ferenc. Az ifjú titán nemcsak briliáns vívó lett, hanem igen csinos fiú lévén bizony „olajat pisiltek a lányok", ha végigvonult a Korzón. (Ez helyi minősítés volt akkoriban.)

A délceg fiatalurat Magay Dánielnek hívták és olimpiai aranyérmes lett 1956-ban Melbourne-ben, de nem jött haza a csapattal, hanem, ahogy akkor mondtuk: dobbantott, illetve megpattant és Amerikában telepedett le.

Ösztöndíjasként végezte az egyetemet és lett később gazdag ember.

Magay Dániel olimpiai bajnok kardvívó Forrás: MTI/Magyar Fotó

Márki Ferenc mester kedélybeteg lett '56-ban, hogy elvesztette legkedvesebb tanítványát. Egy darabig kínlódott, aztán hirtelen elhatározással összepakolta a cókmókját egy bőröndbe és feleségével, valamint karon ülő gyerekeivel nekivágott a zöld határnak. Decembertől már Olaszországban várta ki, hogy hírt kapjon Magayról, majd amikor biztos volt benne, hol is találja meg az „életművét" jelentő fiút, családostól átkelt az óceánon.

Az Államokban nem kapott letelepedési engedélyt, ezért Dél-Amerikába ment pár évre, hogy ott anyagilag összeszedje magát.

Amikor végre pénzügyileg is megerősödött, a nyugati parton próbálkozott ismét. Házat vett és vívómesterként ott folytatta, ahol Szegeden abbahagyta, azaz csak úgy folytatta volna, de Danihoz hasonló tanítványt nagyítóval sem talált volna az amerikai szalmakazalban. Enyhítendő a vágyakozását a keze alatt nagyra nőtt versenyzője után, gyakran utazott a keleti partra, hogy ott néhány napos, kétszemélyes edzőtáborokkal felkészítse Magayt a Pánamerikai Játékokra. Az időközben vegyészmérnökként végzett magyar olimpiai bajnok háromszor lett az Újvilág legjobb egyéni szablyaforgatója, mögötte kétszer is a vörös Örley Szabolcs – ugyancsak szegedi és Márki-tanítvány, ifjúsági világbajnok – a második helyezett.

1989-ben, a denveri világbajnokságon találkoztam az idős maestróval, akinél egyébként pár évet magam is vívtam a Tisza-parti városban. Mintha a fia lett volna, olyan rajongással beszélt a New Yorkban nagy gazdasági karriert futott Daniról, majd fátyolos szemmel közölte:

Feri bácsi azóta már az égi pástokon iskolázik, Magayval pedig Los Angelesben találkoztam az öttusa világbajnokságon. A közelben, Los Altos-ban él gyönyörű farmján és néha fölugrik síelni a Sziklás hegységbe.