Társoldalunk:

Klein Dávid és Suhajda Szilárd a hét közepén érheti el a K2 csúcsát

2019.07.22. 10:40

Június elején vette kezdetét a Magyar K2 Expedíció, amely most mérföldkőhöz érkezett, hiszen három sikeres akklimatizációs kört követően Klein Dávid és Suhajda Szilárd megkezdte a csúcsmászást, a cél pedig az, hogy a hét közepén feljuttassák a magyar zászlót a Föld második legmagasabb hegycsúcsára, a 8611 méteres K2-re. A hegymászók által a „hegyek királyaként" is emlegetett csúcs legmagasabb pontjára oxigénpalack és teherhordók nélkül szeretnének feljutni első magyarként.

Három sikeres akklimatizációs körrel hangolódott Klein Dávid és Suhajda Szilárd a Föld második legmagasabb hegycsúcsának megmászására. A 8611 méter magas K2 csúcsán még nem járt magyar hegymászó, így a Magyar K2 Expedíció tagjai történelmet írhatnak a héten.

A két mászó utolsó akklimatizációs körét a múlt hét elején teljesítette, akkor 7400 méteres magasságig jutottak. A csúcsmászás során a tervek szerint először eltöltenek egy éjszakát a 6700 méteres magasságban elhelyezett kettes táborban, majd egy másik éjszakát a 7300 méteren elhelyezkedő hármas táborban alszanak, és végül a 8000 méteren, a négyes táborban eltöltött éjszakát követően indulnak a csúcsra.

Klein Dávidék a tervek szerint haladnakForrás: --

Az első három akklimatizációs kör sikeres volt és a K2 időjárási körülményei is támogatták a hegymászók céljait, az utóbbi egy hét azonban izgalmas fejleményeket tartogatott, hiszen a fent tartózkodó serpa hegymászók rendkívül mély hóról számoltak be. Mindez az egyik legtapasztaltabb külföldi hegymászó, Mike Horn, és társa, Fred Roux múlt heti csúcsmászási kísérletét is meghiúsította.

„Szinte gépies fegyelemmel használjuk ki a kínált lehetőségeket, hajtjuk végre az egyre újabb akklimatizációs köröket. Jó lenne, ha a hó lejönne. Pár nap erős szél, erős napsütés" – mondta két napja Klein Dávid.

A csúcsmászást néhány napon belül megkísérlik a magyarok, látva az időjárási ablakot, ami szélcsendet és csapadékmentes légkört jelent, reménykedve abban, hogy a hó is kezelhető mennyiségre húzódik vissza a csúcs közelében.

Három évvel ezelőtt – amikor Dávid és Szilárd is ott expedíciózott - a K2 nem kedvezett egy hegymászónak sem, abban az évben senki sem ért fel a „hegyek óriásának" csúcsára. Idén az időjárási viszonyok kedvezőbbnek tűnnek, egyedül a mély hó gátolhatja meg a csúcskísérletet.