Társoldalunk:

Sportünnep és színes kulturális fesztivál lesz a Maccabi Európa Játékok

2019.07.29. 16:30

Július 29. és augusztus 7. között először ad otthont Budapest a Maccabi Európa Játékoknak, amely hazánk történetének legnagyobb multisport eseménye lesz, megelőzve a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) is. Több mint 40 országból 3000-en vesznek részt az eseményen, amely így a Játékok történetének is a legnagyobb rendezvénye lesz. A sport mellett megannyi kulturális, közösségi és vallási programot felvonultató esemény szervezésében számos hazai és nemzetközi szervezet működik közre. Erről beszélgettünk Deutsch Tamással, a Játékok Védnöki Testületének vezetőjével, az MTK elnökével.

Először talán azt lenne érdemes tisztázni, hogy mi is maga a Maccabi Európa Játékok.
A maccabi mozgalom a 20. század elején azzal a nem titkolt céllal indult útjára, hogy leszámoljon a sztereotípiákból jól ismert zsidó képpel, miszerint a zsidó emberek sok mindenben mutathatnak tehetséget, de - finoman fogalmazva - nem a sportos megjelenés a jellemzőjük. A maccabi mozgalom jó fizikai adottságokkal rendelkező, atletikus zsidó emberek képét mutatta meg, akik a modern és békés küzdelem, a sport világában is képesek komoly eredményeket, sikereket elérni. 

Deutsch Tamás, az MTK elnökeként vesz részt a Maccabi Európa Játékok szervezésébenFotó: Mudra László - Origo

Ami a Maccabi Játékokat illeti, minden nyári olimpiát követő évben - mindig Izraelben - rendezik meg a Maccabi Világjátékokat, és minden nyári olimpiát megelőző évben a Pán-Amerikai, illetve az Európai Maccabi Játékokat. Utóbbi az 1929-es első megrendezése óta, kilencven év elteltével tér vissza most újra a közép-európai régióba.  Akkor Prága adott otthont az első Maccabi Európa Játékoknak, most pedig hazánk fővárosa, Budapest lesz a helyszín. Az idei verseny rendezésére egyébként két város pályázott, végül az Európai Maccabi Konföderáció Bázellel szemben Budapestnek ítélte a rendezés jogát. És persze szép dolog az is, ha egy pályázó egyedüli indulóként közfelkiáltással nyeri el a lehetőséget, ezúttal viszont valóban komoly versenyben kellett legyőzni egy egyáltalán nem gyenge riválist.

Hogyan épül fel a budapesti szervezőbizottság?
Budapest pályázatát a Játékok megrendezési jogának elnyerésére három szereplő közösen dolgozta ki, akik most együtt szervezik és bonyolítják le a Játékokat: hazánk egyetlen felekezeti zsidó sportklubja a Maccabi Vívó és Atlétikai Club (Maccabi VAC), a MAZSIHISZ (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) és az MTK, amely ugyan világi sportegyesület, de soha nem titkolta, sőt büszkén vállalja, hogy alapítása óta ezer szállal kötődik a zsidósághoz. A 2019-es budapesti Maccabi Európa Játékok szervezési feladatait a három pályázó által közösen létrehozott EMG2019 Sport Nonprofit Kft. végzi.

A kilencven éve folyamatosan megrendezett Maccabi Európa Játékokra minden alkalommal van legalább egy, de nem ritkán több pályázó is. Így komoly presztízse van a rendezési jog elnyerésének.
Annak ellenére, hogy Közép-Európára sajnos gyakran a pesszimizmus volt a jellemző életérzés, és talán még a mai napig sokszor gyanús, ha valaki vagy valami sikeres, de mindezek ellenére büszkén mondhatjuk el, hogy már a Maccabi Európa Játékok rendezési jogának elnyerése nagyon komoly siker. A Játékok rendezési jogának elnyerése egyrészt komoly elismerés a magyarországi, a budapesti zsidó közösségnek, amelyik a régió legnagyobb lélekszámú zsidó közössége.

Ha sportesemények szervezéséről van szó, Magyarország nem ismer kompromisszumotFotó: Mudra László - Origo

Identitásában, kultúrájában és intézményrendszerében folyamatosan erősödő zsidó közösség. Másrészt ez a magyar sportteljesítmények elismerése is. Hiszen egyaránt szól az elmúlt évszázad, benne sok-sok magyar zsidó sportoló sikerének, valamint a magunk mögött hagyott esztendők kiemelkedő eredményeinek is. Nem is beszélve az elmúlt időszak rendkívül sikeres hazai rendezésű világversenyeiről, amiknek köszönhetően mára Magyarország igazi bezzeg országgá vált a sportesemények rendezésében,  sőt minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy nem egy itthon rendezett esemény forradalmasította is az adott sportág világversenyeit. Elég, ha csak az 1999-es öttusa-vb-re gondolunk, amikor először szerveztük mind az öt szám versenyeit lényegében egyetlen helyszínre, vagy a szegedi kajak-kenu világbajnokságokra, de említhetem a 2017-es vizes vébét is, vagy az elmúlt héten véget ért vívó-világbajnokságot. És fontos azt is kiemelni egy nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő méretű és jelentőségű zsidó sport, kulturális, vallási és közösségi esemény kapcsán, hogy a rendezési jog elnyerése egyúttal elismerése annak is, hogy Magyarország bizony ma Európa egyik legbiztonságosabb országa. Az elmúlt három-négy évben a kontinens nyugati felében az európai polgárok biztonságérzete nagyon sokat romlott, és ezzel együtt a zsidókat ért atrocitások száma is bántóan megnövekedett. Ezzel szemben ma Magyarország a zsidók és nem zsidók számára is egyaránt a biztonság szigete.  Budapest ráadásul a régió leggyorsabb ütemben fejlődő nagyvárosa is. Már jó ideje nincs olyan év, hogy fővárosunk ne nyerne el két-három jelentős turisztikai díjat, nem véletlenül özönlenek hazánkba a turisták az év tizenkét hónapjában.

Az egyhetes program középpontjában ugyan a sport áll, de a Maccabi Európa Játékok korántsem csak egy szimpla multisportesemény.
Valóban, sokkal több annál: egyszerre kulturális, közösségi és vallási esemény, ahová hívők és nem hívők, ortodoxok és neológok is érkeznek, hiszen ahogy a hazai, úgy a nemzetközi zsidóság is roppant színes, korántsem egy homogén közösség. A Játékok természetesen a nem zsidók számára is nyitottak, valamennyi helyszínen szeretettel látunk mindenkit.

Eseményből pedig lesz bőven.
Biztosan nem fogunk unatkozni, negyvenhárom ország mintegy 2300 sportolóját várjuk, ez a létszám a csapatok akkreditált kísérőivel együtt a háromezer főt is meghaladja. Tizenkét helyszínen, 24 sportág mintegy 70 versenyszámában hirdetünk majd győztest. A Játékok központi helyszíne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusa lesz, itt kap helyet a legtöbb versenyszám, a szurkolói zóna és a versenynapok végén az ünnepélyes eredményhirdetések is. Külön öröm és büszkeség, hogy a Játékokon egy több mint 230 fős magyar csapat is megméretteti magát, szívből reméljük, hogy a végén a magyar eredményeket nézve is a legjobb lesz az idei esemény.

Nézőként, természetesen, bárki kilátogathat a versenyekre, de az indulók csak zsidók lehetnek. Ezt hogy tudják ellenőrizni, előfordulhat, hogy valaki nem zsidóként áll rajthoz?
A nevezés egyetlen szempontja valóban a zsidó származás. A Játékokra az induló országok Maccabi szövetségei nevezik a sportolókat, ez pedig már önmagában garantálja, hogy az adott szervezet meggyőződött arról, hogy a nevezni kívánt személy valóban zsidó származású. Nyilván senki nem szeretne úgy járni, ahogy korábban a paralimpiai mozgalommal történt, hogy a paralimpiai játékok felértékelődésével megjelentek az ügyeskedők is. Az elmúlt évtizedekben a Maccabi Játékok jelentősége egyértelműen felértékelődött,  és ugyan az indulók túlnyomó többsége még ma is szabadidős sportoló, de a részvételnek mára komoly presztízse lett. Éppen emiatt a nevező tagszervezetek odafigyelnek, hogy csak olyan sportoló indulhasson, aki valóban megfelel az egyetlen, ám igen fontos fentebb említett kritériumnak.

Mindenre gondolniuk és ügyelniük kell a szervezőknekFotó: Mudra László - Origo

Még egy érdekesség az indulókkal kapcsolatban: ugyan Maccabi Európa Játékok az esemény neve, mégis lesznek Európán kívüli országok is. Ennek mi az oka?
Hagyománnyá vált, hogy hat, Európán kívüli ország is mindig meghívást kap a Játékokra: ilyen lesz például a mindig népes csapattal érkező Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, vagy éppen Argentína. Izrael pedig minden sportágban európai országnak számít.

Milyen különleges kihívásokkal kell megküzdeniük a szervezőknek? Gondolok itt a szállásra, a kóser étkeztetésre, vagy éppen a biztonsági kérdésekre.
A Játékok szervezése alapvetően négy fő részből áll. Ebből az egyik az a munka, amit minden világversenyen el kell végezni: biztosítani az összetett logisztikát - a résztvevők utaztatását repülőtérről a szállásokra, majd onnan a versenyhelyszínekre, biztosítani az edzések lehetőségét, az esetleg szükséges orvosi ellátást. De ide tartozik magának a sporteseményeknek a lebonyolítása, a versenyhelyszínek előkészítése, a bírók felkészítése és az esetünkben több mint ötszáz önkéntes toborzása és képzése is. A másik része már valóban speciális, hiszen zsidó esemény lévén minden résztvevőnek kóser étkezést szükséges biztosítani, és ugyan Budapestnek van kóser konyhája, de az átlagos napi mennyiség fölött még háromszor háromezer adag előállítása korántsem egyszerű feladat. Harmadszor, mivel a Maccabi Játékok nem csupán egy szimpla sportesemény, hanem egyszerre vallási, közösségi és kulturális esemény is,  az egyéb programok szervezésére is nagy hangsúlyt fektettünk. Az egyik legfontosabb nem sporteseményünk, a szombat köszöntése, amire augusztus 2-án, péntek este a Dohány utcai zsinagógában kerül sor. Végül pedig az egyes országok maccabi szervezeteiben tevékenykedő fiatal aktivistáknak, vezetőknek egyfajta képzése zajlik a Játékok alatt, ami megint csak egy speciális program. A Játékok résztvevői számára ez tulajdonképpen egy egyhetes fesztivál, amikor találkoznak egymással, megismerkednek a rendező ország zsidó és nem zsidó kulturális örökségével és történelmi hagyományaival.

Ha izraeli küldöttség érkezik, az mindig fokozott biztonsági intézkedéseket jelent. Ez ezúttal is így van?
Abból kiindulva, ami ma világszerte zajlik, jóformán bármilyen nagy sport, kulturális vagy éppen tudományos rendezvény az őrültek céltáblájává válhat, így az öt vagy tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest ma sokkal nagyobb kihívást és odafigyelést jelent egy ilyen esemény biztonságának megteremtése. A játékok egészének biztonságos lebonyolítása érdekében folyamatosan egyeztetünk a magyar hatóságokkal.  A biztonság megteremtésében köszönet illeti a kormánytól, a fővároson át a Belügyminisztériumot, a Budapesti és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, valamint a különböző szervezetek közötti koordinációt végző Terrorelhárító Központot, akik más bel- és külföldi szolgálatokkal együttműködésben dolgoztak, különös tekintettel az izraeli szolgálatokra.

Az izraeli csapattal saját biztonsági személyzet is érkezik?
Igen, de valójában ez nem egy különleges dolog, ugyanis az 1972-es müncheni terrortámadás óta, ha izraeli küldöttség külföldre utazik, akkor kötelező jelleggel érkeznek velük izraeli biztonsági szakemberek is. De más nagyobb küldöttségekkel, például az amerikai csapattal is jönnek biztonsági szakemberek. Amit emberi számítás szerint a biztonság érdekében meg lehet tenni, azt megtettük, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát Budapesten, és életre szóló élményekkel gazdagodva térhessen haza.

A Maccabi Világjátékokon rendszeresen felbukkannak jelenlegi vagy egykori világsztár sportolók, olimpiai és világbajnokok. Számíthatunk-e egy-egy legendára Budapesten is?
A név szerinti nevezés július 26-án, pénteken zárult. Az nyilvánvaló, hogy a legjelentősebb sportágak aktuális világversenyeivel nehéz konkurálni. Például a héten véget ért vívó-világbajnokság után aligha vállalná bárki is, hogy részt vesz a Maccabin, de most zajlik például a vizes világbajnokság is.

Két, egyaránt olimpiai bajnok úszó, a dél-afrikai Lenny Krayzelburg (balra) és az amerikai Jason Lezak (jobbra) a 2017-es Maccabi Világjátékokon:

Így most a magyar csapatban sem számolhatunk olyan klasszisokkal, mint volt korábban Polgár Judit, vagy a nem olimpiai sportágak világjátékának első magyar aranyérmese, a karatés S. Kovács Ádám. De ettől függetlenül is egy jó magyar csapat áll rajthoz, akiknek nagy reményekkel szurkolhatunk.

Sokszor elhangzott már, hogy a Maccabi Európa Játékok nem pusztán egy sportesemény, hanem egy színes, kulturális programokat is kínáló rendezvény. Mit emelne ki a sporton kívüli kínálatból?
Számtalan programmal készülünk ebben a bő egy hétben: a Nemzeti Örökség Intézete a Maccabi Játékokhoz igazítva végezte el az első és a második magyar olimpiai aranyérmet nyerő, zsidó származású Hajós Alfréd síremlékének felújítását, amelyet ünnepélyes keretek között fogunk felavatni.

A magyar sport első két olimpiai aranyérmét nyerő úszó, Hajós Alfréd is zsidó származású voltForrás: Wikipedia

Hasonlóan járt el a Magyar Birkózó Szövetség is, a szintén olimpiai bajnok Weisz Richárd és Kárpáti Károly síremlékével. Az egyik belvárosi moziban Szabó István, „A napfény íze" című filmjét nézhetjük majd meg közösen, méghozzá az Oscar-díjas rendező jelenlétében, akivel a vetítés után lehet majd beszélgetni, és lesz egy Wallenberg-megemlékezés is. Tudom, kevés ennél elcsépeltebb mondat van, de ha egyszer igaz: Budapest pezsgő kulturális élete számtalan lehetőséget kínál minden ide érkező vendégnek. A szervezés hajrájában napi kapcsolatban vagyunk a nemzeti delegációkkal, akik a programbőség zavarában már most kapkodják a fejüket,  így sokan eleve úgy érkeznek, hogy a Játékok után még több napot Budapesten töltenek majd. Abból, hogy hazánk adhat otthont a 15. Maccabi Európa Játékoknak, nemcsak a főváros, hanem az egész ország profitál.

Valamennyi verseny ingyenesen látogatható, egyedül a megnyitóra kell jegyet venni. Elárulna pár részletet a nyitóünnepségről?
A megnyitó ünnepség július 30-án, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lesz, és reményeink szerint minden tekintetben világeseményhez méltó lesz. Nem fednék fel mindent a nyitóünnepséget övező jótékony balladai homályból, de annyi már publikus, hogy a Maccabi Játékokon többször is induló magyar sakklegenda, Polgár Judit részt vesz a Játékok lángjának meggyújtásában.  Természetesen a nemzetközi sporteseményeken megszokott módon a megnyitón a nemzeti zászlók alatt vonulnak majd be a csapatok, és remek kulturális műsorral készülünk, illetve elhangzanak a szokásos rövid beszédek is, az eseményt Áder János köztársasági elnök úr nyitja meg. A megnyitó élőben követhető a közmédiában, illetve online.

Ha nem is az előtérben látható Nagyszínpad, de azért egy jó nagy színpad előtt a Maccabi Európa Játékok záróbulija fog fergeteges hangulatot teremteniForrás: Szigetfestival.com

A záró ünnepség - mint mindenhol - nálunk is egy óriási buli lesz, méghozzá Európa egyik legnagyobb fesztiváljának a helyszínén: a Sziget Fesztivál mínusz 1. napján a fesztivál egyik legnagyobb színpadán és környezetében lesz a 15. Maccabi Európa Játékok záró ünnepsége. Természetesen a színpadot is ki fogjuk használni, két remek magyar zenekar fogja szórakoztatni a közönséget.