Megkezdődött a jegyértékesítés a budapesti öttusa-vb-re

DEMETER Bence; KOVÁCS Sarolta
Székesfehérvár, 2018. július 23. A harmadik helyezett magyar csapat tagjai, Kovács Sarolta és Demeter Bence az öttusa Európa-bajnokság vegyesváltó versenyének eredményhirdetésén a székesfehérvári Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban 2018. július 23-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Elkezdődött a jegyértékesítés a budapesti öttusa-világbajnokságra.

Az olimpiai kvalifikációs vb-t - és vele párhuzamosan a laser run (lövészetes futás) vb-t - szeptember 2. és 8. között rendezik meg. A hazai sportági szövetség honlapjának híre szerint 2-tól 5-ig, azaz hétfőtől csütörtökig ezer forintos, úgynevezett sétáló jeggyel lehet majd bejutni a Kincsem Park területére, míg 6-tól 8-ig, azaz péntektől vasárnapig 3000, illetve 4500 forintért érhetők el a belépők. A vb első két napján a női és a férfi váltóra kerül sor, majd a hagyományos versenyek selejtezői következnek. Pénteken lesz a női döntő, szombaton a férfi finálé, vasárnap pedig a vegyes váltó. A gyerekek hétéves kor alatt ingyen nézhetik meg a versenyeket.

Az idei világbajnokság az első, melyen együtt rendezik az öttusa és a laser run versenyeit. Az érdeklődőket kiegészítő programok is várják, így bárki kipróbálhatja a lézerlövészetet, lesz öttusa-kiállítás, a gyerekek pedig játékos formában kaphatnak bepillantást a sportág kulisszái mögé.

A belépőkhöz a www.jegy.hu oldalon keresztül lehet hozzájutni.