Társoldalunk:

Maradt még erő az aranyéremét vízre szálló kenupárosban

2019.08.21. 12:59

Szerdán délelőtt, a szegedi kajak-kenu világbajnokság első napján előfutamokat rendeztek, és nem túlzás azt állítani, hogy remekeltek a magyar versenyzők. A parakajakos Suba Róbert és Kiss Péter aranyéremért küzdhetnek, akárcsak a Lucz Anna-Kiss Blanka összetételű 200 méteres kajakpáros. C2 500 méteren a Hajdu Jonatán-Fekete Ádám páros döntőzhet, míg az 1000 méteres férfi kajaknégyes szintén készülhet a fináléra. A magyar válogatott tagjai elégedetten értékeltek, és mindenkit megnyugtattak, hogy a döntők előtt még nem adtak ki mindent magukból.

A szerdai program a paraversenyzők futamaival kezdődött. A paralimpiai és világbajnoki ezüstérmes Suba Róbert a férfi KL1 200 méteres előfutamában a harmadik helyen végzett, ezzel bejutott a döntőbe.

„Elégedett vagyok a pályával. Tökéletes volt minden, nem volt szél sem. Remek versenyzők voltak a futamban, ezért izgultam a futam előtt, de szerencsére sikerült a harmadik helyet megszereznem. Nagyon erős a mezőny, de a paralimpia közeledtével ez várható volt. Ráadásul ott van a VL2 is, ami először szerepel majd a paralimpiai műsorban, így ott robbanásszerű fejlődés várható" - értékelt Suba Róbert a Kajak-Kenu Szövetség kamerája előtt, aki elmondta, hogy a válogatottbeli csapattársát, Kiss Pétert jobbnak tartja önmagánál ebben a számban. „Petya jó időket ment edzéseken, majd a vízen minden kiderül. Fej-fej mellett haladunk, de általában nagyon piciken múlik."

Kiss Péter Pál fantasztikusan ment az előfutamábanFotó: Csudai Sándor - Origo

A második előfutamot az Európa-bajnok Kiss Péter Pál három és fél másodperces előnnyel megnyerte, így ő is készülhet a fináléra. 

Kiszáradva mentem a versenyre, mert nem tudtam inni. Ha nem így lett volna, talán kicsit jobban is meg lehetett volna nyomni.  A rajtok gyakorlására szeretnék még nagy hangsúlyt fektetni, az állóképességemen már nem tudok többet javítani" – mondta Kiss Péter, aki Suba Róberttel egyetemben pénteken délelőtt 11 órakor száll vízre a döntőben.

A női K2 200 méteres előfutamban a Lucz Anna-Kiss Blanka páros a második helyen végzett a szlovák egység mögött, így azonnal kvalifikálták magukat a döntőbe.

Lucz Anna (elöl) és Kiss Blanka aranyéremért versenyezhetnekFotó: Csudai Sándor - Origo

„A rajtunk kimondottan jól sikerült, utána viszont elkezdtünk billegni, úgyhogy ezen még lehet javítani. Azonban az első pálya nekem mindig ilyen, izgulós. De túl vagyok rajta, örülök neki  – kezdte az értékelést Lucz Anna. – Mindig is billegtünk, szerintem még fogunk is, de elfáradunk az utolsó száz méterre, de próbáljuk tartani. Remélem, a döntőre már nem leszünk ennyire billegősek. Most pihenünk kicsit, aztán megpróbáljuk fejben elképzelni a pályát és a tömeget" – tette hozzá Kiss Blanka. 

A 200 méteres női kajakpáros péntek délután három órától száll vízre a döntőben. 

A korábbi vb-bronzérmes Dombvári Bence egy hajóhossznyi előnnyel nyerte a férfi K1 500 méteres előfutamát, így bejutott a csütörtöki középfutamba.

„Még vissza kell szoknom a nemzetközi versenyzésbe, mert hozzászoktam, hogy normálisan kell nyomni az előfutamot is. Most négyszáz méterig keményen nyomtam. Ehhez vagyok szokva, otthon is így csináljuk, addig könnyedén ment. Az utolsó száz méteren jött egy kis szembeszél, próbáltam kiengedni, hogy ne üssön akkorát, nehogy elvegyen a holnapiból. Remélem, így még jobb erőben állhatok oda a középfutamhoz, és tudok még ennél is jobb időt menni  – mondta Dombvári Bence, akinek a 2016-os kétéves eltiltása óta ez az első világbajnoksága.

Dombvári Bence magabiztos győzelmet aratottFotó: Csudai Sándor - Origo

A 27 éves kajakos sokáig kacérkodott az 1000 méteres távval, de idén visszatért a kedvenc számához, az 500 méter egyeshez. – Szerencsém van, hogy Kopasz Bálinttól megkaptam ezt a számot (ő indul K1 1000 méteren – a szerk.), mert ez a kedvencem. Erre vagyok beállítva, az ezer méteren nekem nagyon hosszú, ötszázon ki tudom evezni magam" – tette hozzá Dombvári Bence, aki kiemelte a fergeteges hangulatot, amit a magyar szurkolók csináltak a Matyi-éri kajak-kenu pályán.

A Hajdu Jonatán-Fekete Ádám páros döntőbe jutott a szegedi világbajnokságonForrás: MTI/Kovács Tamás

A Hajdu Jonatán-Fekete Ádám kettős több mint fél másodperc előnnyel megnyerte a C2 500 méteres előfutamot, így péntek délután 15.40-től az aranyéremért szállhatnak harcba a szegedi világbajnokságon.

„Jó volt az első pályaélmény, bár versenyhéthez képest tegnap is végigcsináltunk két kemény edzést, ezért ez a mostani futam nem esett annyira rosszul, mint ahogy máskor szokott. A meleggel meg kell birkózni, a végén nagyon megéreztük, de szerencsére rendesen tudtunk jönni" - mondta Hajdu Jonatán az előfutam után. Az edzőink azért állították össze a kemény edzéstervet, mert várható volt ez a 36 fokos meleg. Ennek köszönhetően nem érintett minket olyan rosszul, kaptunk levegőt. Érzékeltük, hogy vezetünk, ezért a pálya végén még azt az indítást sem csináltuk meg, amit a döntőben meg fogunk. A pálya felépítése azonban így is sikerült, úgyhogy elégedett vagyok - folytatta Fekete Ádám, aki a tavalyi portugáliai világbajnokságon az ötödik helyet szerezte meg Hajdu Jonatánnal. Tavaly is szép eredményt értünk el, bár többet szerettünk volna. Idén még felkészültebbek vagyunk, ezért bármi megtörténhet, csak ki kell használnunk a lehetőséget"  - tette hozzá Hajdu Jonatán.

Az 1000 méteres kajaknégyes remekelt az előfutambanFotó: Csudai Sándor - Origo

Férfi K4 1000 méteren szintén döntőbe jutott az Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek négyes. A magyar egység végig versenyben volt az előfutam-győzelemért, végül a második helyen ért célba a szlovák négyes mögött. 

„Fárasztó menet volt, de bejutottunk a döntőbe. Ott kell majd igazán nagyot menni - kezdte a vezérevezős Erdőssy Csaba. - Jó volt a rajtunk és az utazónk is, talán a végén lehetne kicsit erősíteni. A második ötszáz méteren úgy éreztem, megzavart minket a szembeszél, pedig mintha a rajtnál hátulról tolt volna. A döntőben majd felkészülünk erre is - folytatta Tóth Dávid. - Érzésre nekem tetszett ez a futam. A döntőben, egy hatalmas szurkolósereggel a hátunk mögött bármi sikerülhet, és mindenkinek meg kell halnia a hajóban"  - tette hozzá Kulifai Tamás.

Az 1000 méteres kajaknégyes péntek délután négy órától száll vízre az aranyéremért.

A „Tokió előszobája"- ként is emlegetett szegedi kajak-kenu világbajnokságra a jegyek a linkre kattintva megvásárolhatók.