Kozák Danuta sérülten versenyzett a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu világbajnokság, Szeged, 2019 , Kozák Danuta
Kozák Danuta megterhelő szezonon van túl
Vágólapra másolva!
A magyar kajak-kenu válogatott öt arany, négy ezüst és három bronzérmet nyert a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Az utolsó futam után Hüttner Csaba szövetségi kapitány tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondta, hogy az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta sérülten vállalta a versenyzést, és kitért a tizenkét megszerzett olimpiai kvótára, amit látatlanban ugyan nem írt volna alá, de a körülményeket figyelembe véve nagy sikernek tartja.

A magyar válogatott a tizenkét megszerzett kvóta mellett megnyerte az olimpiai pontversenyt, így sikeresen szerepelt a szegedi világbajnokságon. Hüttner Csaba azonban arról is beszélt, ami most hiányzik.

Hüttner Csaba összességében elégedett a vb-szerepléssel Fotó: Csudai Sándor - Origo

„A vb előtt látatlanban nem írtam volna alá ezt az eredményt, mert a női párosban Kozák Danutáék kizárása miatt elvesztett kvóta most hiányzik, azonban azt egész biztosan meg fogjuk szerezni a pótkvalifikációs versenyeken. Összességében elégedett lehetek, mert a vb előtt úgy kalkuláltunk, hogy tizenhárom kvóta megszerzése a realitás. Szakágakra bontva is voltak extra teljesítmények. Gondolok Kammerer Zoltánra, aki 41 évesen is versenyképes ebben a pokoli erős mezőnyben.

A legfontosabb, hogy a férfi és a női kajak négyesben is megszereztünk minden kvótát, és a férfi kajakban is van realitása a hatodik megszerzésének.

A férfi kenuban az átfedések miatt lehet realitása két férfikvóta megszerzésének, egyesben nehezebb lesz, de megpróbáljuk.

A női kajaknégyes megvédte a címét a világbajnokságon Fotó: Csudai Sándor - Origo

A női kajaknégyes címvédésről

„A felkészülés során sokszor próbáltuk ezt a négyest még jobbá tenni. Mondták, hogy Gazsó Dorka túl fiatal lesz, és nem fogja bírni a terhet. Ennek ellenére remek szimbiózisba kerültek a lányok, segítették a lányok Dorka beilleszkedését. Sokat variáltunk azon, hogy ki legyen a vezérevezős, és hogy ki hova menjen a hajóba.

Az előfutam után már láttuk, hogy versenyképesek vagyunk a fehéroroszokkal és az új-zélandiakkal. Biztosak voltunk benne, ha elkapják a rajtot, akkor megnyerhetik az aranyérmet."

Kozák Danuta megterhelő szezonon van túl Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kozák Danuta bronzérméről

„Ebben a mezőnyben van három igazi szuperklasszis. Ha valamelyikük nincs százszázalékos állapotban, nem győzhet.

Danuta előtt meg kell emelnem a kalapomat, mert hátsérüléssel versenyzett, és szombat este még az is felmerült, hogy visszalép a versenytől, annyira fájt a háta.

Gyúrói segítséggel és fájdalomcsillapítókkal versenyzett. A fájdalom miatt a technikája torzult, és a rajtja sem sikerült jól, mert hajóját kifújta a szél a rajtgépből. Megint megmutatta, hogy ő a világ egyik legjobb kajakosa – számomra a legjobb –, és bejött a harmadik helyre.

A női kenusok két ezüstjéről

„Balla Virág és Takács Kincső hihetetlenül sokat fejlődött a tavalyi vb óta. Nagyon jó úton járnak. Rengeteget dolgoznak, dietetikus segíti a munkájukat. Az ő legnagyobb erényük az lesz, ha ezen az úton tovább tudnak menni, mert akkor jövőre, a tokiói olimpián lesznek a csúcson."

Bodonyi Dóra két aranyéremmel zárta a világbajnokságot Fotó: Csudai Sándor - Origo

A hosszú távú érmekről

„A kenus Adolf Balázsra nem találok szavakat.

Rengeteg van benne, és kívánom neki, hogy ezen az úton menjen tovább. Még egy kis izmot felszed, és az olimpiai ezer egyes távon is számolni kell vele. A kajakos Bodonyi Dóra nagyon profin versenyzett. Az Európa-játékokon kisebb betegség hátráltatta, de most legyőzte a világot. Szerencsére a fehérorosz riválisa is benne volt a kajaknégyes döntőjében, így ugyanannyira volt fáradt volt, mint ő."

A férfi kajaknégyes jövőjéről

„A férfi kajaknégyest – Nádas Bence, Birkás Balázs, Tótka Sándor, Kuli István – együtt tartani legalábbis megfontolandó.

Azonban ebben a roppant erős mezőnyben van egy óriási hátrányunk: a tömeg.

Azok a négyesek, amelyekben a versenyzőknek nagyobb a tömege, esélyesebbek szembeszélben. Nekünk is kellene találnunk valakit, aki nagyobb darab. Nemsokára megyünk a tokiói előolimpiára, ott felmérjük, hogyan mennek a srácok a sós gyorsvízben, és utána hozunk döntést."

A férfi kajaknégyes tagjai mindent kiadtak magukból Fotó: Csudai Sándor - Origo

A tokiói előolimpiáról

„Szeptember másodikán indulunk Tokióba. Abban az edzőtáborban leszünk, ahol a jövő évi olimpia idején is lakni fogunk.

– mondta Hüttner Csaba, aki végezetül elárulta, hogy az előolimpián biztosan részt vesz majd a K1 1000 méteren világbajnok Kopasz Bálint és a férfi kajaknégyes tagjai (Nádas Bence, Birkás Balázs, Tótka Sándor, Kuli István). A férfi kenusok közül Dóri Bence, Kiss Balázs és Kiss Tamás. A nő kenusok közül Balla Virág és Takács Kincső. Míg az aranyérmes női kajaknégyesből Medveczky Erika és Gazsó Dorka, kiegészülve a K2 200 méteren bronzérmes Lucz Annával.