Vágólapra másolva!
A spanyol Alejandro Valverde nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny hetedik szakaszát pénteken, a harmadik helyen végző kolumbiai Miguel Angel Lopez pedig visszavette a vezetést összetettben.

Az Onda és Mas de la Costa közötti 183,2 kilométeres hegyi etapon egy tízfős szökevénycsoport lépett el a mezőnytől, az üldözés közben pedig az utolsó előtti emelkedőn leszakadt az éllovas belga Dylan Teuns, így biztossá vált, hogy ismét gazdát cserél a piros trikó. Az esélyeseket magában foglaló mezőny végül a célba vezető kaptató lábánál utolérte a szökevényeket.
A maga 4,1 kilométerével nem túl hosszú, de 12,3 százalékos átlagmeredekségével rendkívül nehéz utolsó emelkedőn a kolumbiai Nairo Quintana olyan tempót diktált, hogy csak hárman bírták tartani vele a lépést:

csapattársa, Valverde, továbbá az idei Giro d'Italián harmadik szlovén Primoz Roglic, illetve a tavalyi Girón és Vueltán egyaránt harmadik Lopez.

A célig a helyzet nem változott, a sprintben pedig a világbajnok érvényesítette a papírformát azzal, hogy mindenkit maga mögé utasított.

Valverdének nem volt ellenfele a sprintnél Forrás: AFP/Jose Jordan

Mostanra egyértelművé vált, hogy minden bizonnyal ebből a négyesből kerül majd ki a végső győztes, jelenleg az ezúttal hat másodperces hátránnyal célba érő Lopez vezet Roglic és a 2009-es bajnok Valverde előtt, de a negyedik, 2016-ban győztes Quintanának is mindössze 27 másodperc a lemaradása.
A 39 éves Valverde 13. alkalommal indult a Vueltán, ebből tízszer legalább egy szakaszon elsőként ért célba, összességében pedig 13. részsikerét aratta.

Eredmények:
7. szakasz, Onda-Mas de la Costa, 183,2 km, hegyi befutó:
1. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 4:34:11 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) azonos idővel
3. Miguel Angel Lopez (kolumbiai, Asztana) 6 mp hátrány
4. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) a.i.

Az összetett élcsoportja:
1. Lopez 28:19:13 óra
2. Roglic 6 mp hátrány
3. Valverde 16 mp h.
4. Quintana 27 mp h.
Szombaton a Valls és Igualada közötti 166,9 kilométer vár a mezőnyre, amely összesen 3272,2 kilométert tesz meg a szeptember 15-ei, madridi befutóig.