Ezen a hétvégén Budapesten ülésezik a FIDE, azaz a Nemzetközi Sakkszövetség elnöksége. A Magyar Sakkszövetség, Szabó László elnök vezetésével azért lobbizik, hogy a magyar főváros 2024-ben sakkolimpiát rendezhessen. A FIDE orosz elnöke, Arkagyij Dvorkovics az Origónak adott interjújában azt mondta, hogy a kormányzati garancia és a kedvező politikai légkör segíthet a döntésben. Az orosz sportdiplomatát az olimpiai ezüstérmes sakkozó, Verőci Zsuzsa kérdezte.
A FIDE vezérkara két napig Budapesten ülésezik. A magyar főváros 2024-ben sakkolimpiát szeretne rendezni. Hogyan látja esélyeinket?
Fokozott az érdeklődés a sakkolimpia megrendezése körül. Nemrég Dél-Amerikában jártam, onnan is várható pályázó, de Kína és más ázsiai országok is érdeklődnek. A jövő évi FIDE Kongresszus dönt. A rendezés odaítélésében döntő szerepe lesz a kormányzat garanciájának, a kedvező politikai légkörnek.
Közel egy éve, hogy a FIDE elnökévé választották és csapatával megkezdte a munkát. A világbajnoki rendszerben jelentős változtatásokat vezettek be, mennyire elégedett az elért eredményekkel?
Minden döntésünket az eredmények függvényében tanulmányozunk, állandó tanulási folyamat ez. A világbajnoki rendszerben hozott változtatásokat is alaposan mérlegeljük.

Hétfőn kezdődik a Világkupa, majd a Grand Swiss nyílt verseny, nagy küzdelem lesz a világbajnok-jelölti cím megszerzésért. Jelentősen nőttek a kiemelt versenyek díjazásai. A női sakkozók is elégedettek a változtatásokkal.
A top nagymesterek panaszkodnak a túlzsúfolt versenyprogramra.
Ebben az évben ez tényleg gondot jelent, jövőre próbáljuk csökkenteni terheiket, de 2020-ban is számos kiemelt versenyre kerül sor, világbajnok-jelölti döntő, világbajnoki döntők, sakkolimpia.
Mennyire tudják segíteni a top sakkozók érdekein túl a nagyon erős nagymesterek versenyzését, mik a lehetőségeik?
Minden sportágban nagy lett a különbség a legjobbak és a többiek között. Így van ez a sakkban is, a top nagymesterek válogathatnak a meghívások között, a többiek csak a sakkból nehezen tudnak megélni, erre gondolniuk kell.
Mik a legfontosabb célkitűzéseik, a sakkozás további népszerűsítése, az iskolai sakkoktatás?
Tovább kell erősítenünk a szponzorokkal a kapcsolatokat, újakat szerezni. A sakk soha nem látott népszerűségnek örvend, s ez elsősorban az internetnek köszönhető.

A versenyszerűen sakkozók mellett milliók is milliók élvezik hobbi szinten a sakkot, követik a legnagyobb tornák internetes közvetítéseit. Polgár Juditnak kiemelkedő szerepe van az iskolai sakkoktatásban, jó úton járunk.
Van-e ideje az interneten követni a nagy tornákat?
Természetesen, különösen, ha valahova utazom.
A top tornákon sok a döntetlen, a sakkrajongók több eldőlt játszmát szeretnének látni, több kockáztatást.
Egyenlő erők küzdelmében, kölcsönös jó játék esetén logikus, ha a parti döntetlennel ér véget. A Grand Prix versenyek lebonyolítási rendszerének megváltoztatása azt a célt szolgálta, hogy kiélezettebbek legyenek a küzdelmek.
Mi a véleménye a Fischer-sakkról? A meglehetősen furcsa kezdő állásokkal még a legjobbak is nehezen birkóznak meg.
Ha időm van, akkor magam is szívesen játszom az interneten. Mindkét félnek gondot okoznak a pozíciók. Nagyon tetszett a St. Louis-i tornán Fabiano Caruana ötlete, hogy a Benkő-cselre emlékeztető gyalogáldozatot hozott.